Menu

Van egy mondás: nem szerethet mindenki, nem vagyok én Nutella… A mogyorós csokikrémnek (vagy csokis mogyorókrémnek?) 2007 óta február 5-én van a világnapja.

Egyszer volt, hol nem volt, negyed évszázaddal ezelőtt volt egyszer egy Európa, ahol az emberek, csakúgy, mint ma, imádták a csokoládét. Bizonyára Gombóc Artúr családfája is visszavezethető odáig, ha kutakodunk egy kicsit. A fenséges, és amúgy meglehetősen borsos árú édesség a brit gyarmatokról érkezett a kontinensre, az importálásban ezért érthetően Anglia játszotta a kulcsszerepet.

Igen ám, de egyszer csak jött Napóleon, aki nem szeretett veszíteni, és hogy maga alá gyűrje Angliát, kereskedelmi embargó alá vonta a szigetországot, hogy az ennek folytán kialakuló gazdasági nehézségek az ő malmára hajtsák a vizet. A bojkottnak köszönhetően Európában igencsak akadozni kezdett a kakaó- és csokiutánpótlás.

Néha egy ilyen apróság jobban kihozza a sodrából az embereket, mint valami nagyobb megszorítás… Az édesség ára az egekbe emelkedett, így lassan ki kellett találni valamit, hogy mivel dúsítsák az aranyárban mért finomságot. Ki más jött volna rá a megoldásra, ha nem az itáliaiak, akik mindennél többre becsülik az asztal nyújtotta örömöket? A talján cukrászok finomra darált mogyoróval keverték össze a kakaómasszát és cipót formáltak belőle. Miután megkeményedett, felszeletelték és kenyérre helyezték, ez lett a gianduja. Ezek után azért máshogy gondolunk Napóleonra, ugye?

Telt-múlt az idő, volt egy kis béke, de aztán ismét jött egy világuralomra törő ember, Hitlernek hívták, kirobbant a II. világháború és ezzel együtt kialakult egy újabb csokihiány. És volt még egy ember, aki Olaszország egyik mogyorótermő vidékén, Alba városában vezetett egy pékséget. Egyszer csak fogta magát, leporolta a gianduja receptjét és egy óriási adagot el is adott belőle már 1946-ban. Nem volt elégedett a termék állagával, kicsit felturbózta, krémesebbé tette és 1951-ben már Supercrema név alatt árusította. Az illetőt Pietro Ferrerónak hívták. Hol hallottam ezt a nevet?

A fiúk mindig felül akarják múlni a szüleiket… Pietrónak is volt egy fia, Michele, aki elhatározta, hogy naggyá teszi a terméket. Kicsit variált az összetevőkön, megálmodta neki a Nutella nevet és az édesség 1964. április 20-án elindult először Európa-, majd világhódító útjára.

A Nutella népszerűsége azóta az egeket ostromolja, nincs olyan, aki ne szeretné. Rengeteg országban kaphatók egyéb mogyorókrémek, de a Nutellát egyelőre – szerintem – egyik sem veri le a versenyben, se ízben, se népszerűségben.

Sokféleképp felhasználható, már ha bárki is akar annál jobb felhasználást, mint hogy evőkanállal magába tömje egy esős délután. Lehet kenni kenyérre, croissant-nal nagyon finom, nagymókusok süteménybe is bátran beletehetik, egy ismerősöm például minden karácsonykor gyárt nutellás bejglit is.

Nem lehet elhallgatni a tényt, hogy a Greenpeace és a WWF keményen nekiment a Ferrero-cégnek és vele együtt a Nutellának a csokikrém egyik fő összetevője, a pálmaolaj miatt. A Nutella – saját sajtóanyaguk szerint – ma már hangsúlyozottan figyel arra, hogy a növényi olaj 100%-osan egyedileg kezelt, fenntartható gazdaságokból származó legyen, és ezt a törekvésüket – szintén az ő forrásaikat idézem – a fent említett két környezetvédelmi óriásszervezet is elismeri.

No Comments

    Leave a Reply