fbpx

A kardhal valódi ínyencség. A hús szerkezete tonhalra vagy borjúhúsra emlékeztet – stabil hússzerkezettel rendelkezik, ugyanakkor omlós. Enyhe halíze van, de végeredményben „húsízű”, ezért azoknak ajánljuk a kardhal kipróbálását, akik nem nagyon szeretik a halat.

Hozzávalók:

Kardhal steak

Újburgonya

Kakukkfű

Olivaolaj

Fokhagyma

Fekete bors

Lime

Elkészítés:

Mossuk meg alaposan a burgonyákat, majd vágjuk félbe őket. Tegyük egy keverőtálba, szórjuk bele a sót és a morzsolt kakukkfüvet, dobjuk bele a gerezdekre szedett, de héjában hagyott fokhagymagerezdeket, locsoljuk meg az olajjal, majd keverjük alaposan össze, hogy mindenhova jusson a fűszerekből és az olajból. A keveréket öntsük egy tepsibe, és előmelegített 180 fokos sütőben süssük 25 percig, illetve addig, amíg a krumplik megpuhulnak.

 A kardhal steaket kenegessük meg oliva olajjal, sózzuk, borsozzuk majd tegyük füstölési pontig hevített serpenyőben és süssük mindkét oldalát 2-2 percig. Ne süssük túl, mert kiszárad a hal. Tálaláskor csurgathatunk rá lime-levet.#

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE