fbpx

A cukrászat néha édes élvezet és mennyei élmény, néha pedig művészet. Menyhárt Attila fantasztikus munkát tett le az asztalra, a World Chocolate Masters közép-európai fordulóján. Ezzel nem kisebb megmérettetés előtt áll, mint a régió továbbjutója, mint a párizsi csokoládé világbajnokságra! Számára a szakma az élet és kétségtelenül mindig a maximumot szeretné nyújtani.

Menyhárt Attila : „ Sikert elérni csakis teljes elhivatottsággal, és mérhetetlen nagy akarással lehet. Nekem a cukrászat nem munka, hanem hobbi, szerelem és életmód! Azt vallom, hogy lehet akárki, akármilyen jól képzett szakember, mégis ami előre visz, az nem más, mint a szív. Minden egyes tányér, ami kimegy a kezeim közül, legyen az bármilyen napszak, annak a maximumot kell nyújtania a vendég számára. Itt nincs pardon! A vendégért és a vendégnek dolgozunk, azok vagyunk, amit ott és akkor tapasztal a  munkánkból. ”

Fotó: Menyhárt Attila

Pályafutása

Menyhárt Attila olyan szakember, aki hosszú évekig tanulta a szakmát. Magyarországon még csak néhány éve kezdett el dolgozni, de már fiatal korában is ezt a hivatást tartotta az életútjának. A Gundelben tanult és ott kipróbált mindent, amit a vendéglátásban lehet. A konyhai munkákat, a felszolgálás művészetét, de leginkább a cukrászat vonzotta. Mondjuk ez egyáltalán nem véletlen- hiszen apai oldalról cukrász felmenőkkel büszkélkedhet úgy, hogy valójában beleszületett a szakmába. Tanulmányai után az első év próbálkozásai arra terelték, hogy külföldön kell tovább dolgoznia. 1999-től tulajdonképpen külföldön dolgozott hosszú ideig és éveken keresztül dolgozott hajókon, szinte végig járva az egész világot. Tíz szerződés után, Írországban dolgozott négy évet, majd Londonban. Aztán egy rövid időre a Corinthia Hotelben, de a felkérések újra elszólították itthonról. Svájcban, Zürichben nyitott egy hotelt, ahol a nyitás összes munkáját rá bízták, majd egy kávézót is felépített teljesen az alapoktól.

desszert
Fotó: Fekete Antonio

Újra itthon

Mindösszesen három éve lett a Four Seasons-ben a KOLLÁZS – Brasserie & Bar vezető cukrásza. Azóta már megkóstolhatjuk és meg is csodálhatjuk munkáit, ami a teljes elhivatottságot tükrözi.

Egy régebbi riportban mondta: „ Legjobban úgy tudnám megfogalmazni, mint a patika. Nagyon sok esetben grammokon múlik az íz, a textúrák, az állag. A cukrászatban minden receptre megy, és azok követése rendkívül mérvadó. ”

Számára a cukrászat a precizitásról, odafigyelésről és a koncentrációról szól. Mindez tükröződik fantasztikus munkáiban, hiszen az elmélyülés, a koncentráció és a csendben alkotás meghozta az eredményét. A cukrászat végtelen lehetőségével élve már több alkalommal szerepelt a világ legrangosabb cukrász magazinjában, a So Good magazinban. A spanyol kiadású magazin angol nyelven jelenik meg immáron tíz éve, több, mint 300 oldalon. A So Good-ban a világ minden táján komoly elismerés megjelenni- presztízs megjelenni- és nem kérdéses a nemzetközi szakmai elismerés. A kiadványokban Fekete Antonio képeivel illusztrált anyag jelent meg, ami a mai napig is óriási siker.

Menyhárt Attila itt nem állt meg, hiszen jelenleg büszkén alkot hazánk színeiben, a World Chocolate Masters versenyen és nem is akárhogy.

Remekmű
Fotó: Fekete António

World Chocolate Masters verseny

A World Chocolate Masters verseny, az egyik legnagyobb nemzetközi verseny- cukrászoknak. Fókuszban a csokoládé és a vele kapcsolatos kreatív megoldások és egy nagy próbatétel, kihívás a szakemberek számára. Menyhárt Attila tavaly jelentkezett a versenykiírásra és egyből el is fogadták. Nyilván ez után egy komoly felkészülési időszak vette kezdetét, amiben a Kollázs is támogatta őt. Ez a verseny abban különbözik a Coupe du Monde-tól -ami mérvadó a cukrász versenyek között- hogy itt csakis egyéni indulók és egyéni teljesítmények vannak. A verseny alatt egy kifejezetten látványos cukrászati alkotást kellett prezentálni és elkészülte után még egy személyes bemutatót is tartani kellett róla.

Menyhart Attila
Fotó: Fekete Antonio

A feladat: egy desszert, egy növényi alapú snack, egy bonbon és egy csokoládé szobor volt. A feladatra amit teljesen egyedül kellett megoldani nyolc és fél óra állt rendelkezésre.

Menyhárt Attila megnyerte a közép-európai megmérettetést, Markus Weber (Németország) Johannes Warmuthv(Ausztria) elől, így neki drukkolhatunk, 2022. októberében a legnagyobb nemzetközi cukrász verseny világdöntőjén, Párizsban. Hajrá Attila!.

Szerző: Budafoki Tamás 

Fotó: Antonio Fekete 

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE