fbpx

A malac és a malackodás majdnem egyenlő korú az emberiséggel. Az nem is kérdéses, hogy a hús fogyasztása évszázadok óta része az egyetemes gasztronómiának. De ezen belül is vannak olyan alapanyagok, olyan háziasított állatok, melyek fogyasztása tradíciókhoz köthető. Ha a húsfogyasztás jut eszünkbe, azon belül a marhára és a sertésre gondolunk először, ez után esetleg a vadhúsok következnek. Az kétségtelen, hogy az Iberico mára már legendás alapanyagként szerepel a köztudatban is.

Fotó: Flickr

Akarjuk zsír és hús nélkül?

Volt olyan időszak, ami már szerencsére mulandó, hogy a zsír és a zsíros ételek fogyasztása nem megfelelő az emberi szervezet számára. Ennek az előretörését a fitt életmód, a tudatos táplálkozás minduntalan alátámasztja a maga dogmatikusságba forduló elméleteivel. Ezek persze nem ördögtől valóak, és a tudományosan élettanilag megközelített táplálkozás ismérveit feltételezik. Ettől függetlenül kell a hús, és kell a zsír, melyeknek fogyasztása elengedhetetlen a szervezet számára. Mindenre megvan a megfelelő magyarázat, és vélhetően a húsimádóknak és a vegetáriánusoknak is megvannak azok az igazságai, amik mentén érdemes elgondolkodni.

Fotó: Pixabay

Az ember húsevő?

A malac kell nekünk? Na ezt sokan nem tudják! Az ember anatómiai vonatkozásban egyáltalán nem ragadozó, furcsa mód nem is mindenevő, sőt, nem is fűevő. Az ember gyümölcsevő biológiai individuum. Ennek okán, ha a tényleges biológiailag mérvadó módon szeretnénk élni, az ember csak a trópusi övezetben élne, és folyamatosan gyümölcsökkel táplálkozna. A húsevők állkapcsa csupán fel-le képes mozogni, a táplálékot csak megragadják, és lenyelik. Nem igazán rágják meg. A növényevők és az ember állkapcsa is képes oldalirányú mozgásra, így a növényi rostokat is képesek vagyunk megrágni. A húsevők éles, hegyes elülső fogakkal rendelkeznek. Tehát alapvetően az ember mindenevő, és alkalmazkodott az adott környezethez. Ennek okán semmiféle táplálkozási metódust nem lehet elvetni, se a vegetáriánus, se a húsokra fókuszált formát. Az ember és az előember nagyon régóta eszik húst, és a szervezetünk jól alkalmazkodott ehhez az evolúció során.

Fotó: Flickr

A zsír sokféle lehet

Az nem kérdéses, ha jóízű termékeket szeretnénk fogyasztani, zsírt is fogyasztunk. Az már többszörösen bizonyított tény, hogy a jófajta malac, sertészsír, sertéshús, a jó kacsa- és libazsiradék élettanilag is jótékony hatást gyakorolnak a szervezetre. Nekünk magyaroknak kéznél van a mangalica, de a világ minden pontjáról beszerezhetőek már a legjobb minőségű húsok, malacok, ahogy az Iberico is. A megfelelő alapanyaggal, konyhatechnológiával elkészített étel akármilyen zsírtartalommal rendelkezik, előnyünkre válhat.

Fotó: Flickr

Semmi szükség a felesleges aggodalomra, amit a társadalom az elmúlt időszakban generált. Annak ellenére, hogy fennen hangoztatják, a koleszterin káros, és óvakodjunk tőle, valójában egy nélkülözhetetlen molekula a szervezetben. Fontos része a sejteknek, és a hormonháztartás nélkülözhetetlen alkotóeleme.

Az Iberico zsírja kissé földes, illatos, kissé diós, mely még a legnagyobb séfek szerint is érzéki gasztronómiai élmény. Nemkülönben az Iberico steak, mely ugyancsak ennek köszönhetően, fantasztikusan mély ízekkel ajándékozza meg az ízlelőbimbókat.

Fotó: Flickr

Az Iberico tökéletes hús

Már alapvetően is a hús, így a malac is tökéletes fehérjeforrás. Az emberi test sejtjeinek felépítésében, működésében fontos szerepet játszik. Az emberi szervezet az élelmiszer-fehérjéket aminosavakra bontja, és ebből építi fel saját fehérjéit. Azokat az aminosavakat, amelyeket szervezetünk nem tud előállítani, esszenciális aminosavaknak nevezzük. Az ibériai fajta fű és makk a takarmány a prémiumminőség esetében, és ez megalapozza a rendkívül magas minőséget is az Iberico húsának és zsírjának esetében. Spanyolországban hagyományos fajta, mely elterjedt, és főleg a gasztronómiában mérvadó a szerepe világszerte.

Fotó: Flickr

Az Iberico steak

Az Iberico steak a szakértők szerint az egyik legkiválóbb. Az Ibériai-félszigeten honos fajtából, a pata negrából, a fekete lábú sertésből készül. Ezeket az állatokat rendkívüli körülmények között nevelik, szabályozzák az étrendjüket is, azért, hogy a húsuk a lehető legjobb minőségű legyen. A leghíresebb az Iberico sonka, melyet nagyon hosszú ideig, akár két éven át is érlelnek annak érdekében, hogy a legmagasabb minőség jöjjön létre. Gazdag aromái, semmihez sem fogható eredeti ízei megkülönböztetik a többi fajtától. Húsának különlegessége teszi felhőtlen élménnyé a belőle készült steaket is, és minden húsimádó álmaként szerepel.#

Fotó: Pixabay

Tags: , , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE