fbpx

Furcsán hangzik azt kimondani, hogy a stressz legyőzésében az is segíthet, hogy eszünk, pedig így van! Vannak olyan tápanyagok, amik a szervezetbe jutva elősegítik azt, hogy a felborzolt idegek kisimuljanak, és a felpörgetett életmód káros hatásai kevésbé ostorozzák a szervezetünket.

Fotó: Pixabay

Ehhez mos két tippet is adunk egyben

Kettő az egyben, ami segíthet, ez már alapvetően sem hangzik rosszul. Arra kell ügyelni, hogy olyan élelmiszereket vigyünk be a szervezetbe, amik által a kedélyünk is mosolygósabbá változhat. Az egyik segítség a tudatos és mértékadó nassolás, mely boldogsághormonok tömegét szabadítja fel, a másik pedig a vitamin. Erre a kettőre meg is tudjuk adni a választ, ami nem más, mint az epres szelet. Mielőtt bárki is legyintene a dologra – nézzük meg, miért is mondjuk ezt.

Fotó: MATUSZVAD

Az eper

Az epret vagy kerti epret álterméséért termesztik – a köznyelvtől eltérően -, a szakmai elnevezése szamóca. A természet tudja a dolgát, ezért szerencsére az epret nagy földrajzi alkalmazkodóképessége és elterjedése miatt szinte a világ minden országában termesztik. A bogyó mérete, alakja, színe szintén fajtára jellemző tulajdonság. Az eper genetikai adottsága a folyamatos érés, amely az elsődleges terméseknél kezdődik és fokozatosan a kisebb rendű terméseken folytatódik. Ezért 2-3 naponta szednünk kell, ez az érés ideje alatt összesen 10-12 alkalmat jelent. Szedésre legalkalmasabbak a délelőtti órák, amikor a termés felületéről már felszáradt a harmat, de még nem melegedett fel túlságosan, ugyanis a nedves vagy felmelegedett termés gyorsan romlik, nehezen tárolható.

Nyersen, cukrozva, vagy tejszínhabbal tálalva a gyerekek kedvence, de eperhabot is készítenek belőle. Kitűnő süteményekbe, főleg gyümölcstortákhoz, szörpnek, dzsemnek, bólé és gyümölcsbor készítésére is alkalmas. Frissítő nyári saláta részeként, vagy akár kedvenc reggeli müzli mellé is alkalmas kísérő. Mivel egyszerűen szinte mindenki genetikailag vonzódik az illatához, lédús állagához, színéhez, és zamatához, képes emelni bármilyen étel fényét.

Fotó: Pixabay

Az eper tényleg segít a stresszoldásban

Az eper tulajdonképpen egy természetes csodaszer. Óriási mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, amik segítik a szervezet védekező rendszerét. A mindennapi táplálkozásba is nyugodtan beilleszthető, mivel kalóriaszegény, a legjobb társa lehet például a fogyókúrának.

Mivel antioxidánsokat és gyulladáscsökkentő tápanyagokat tartalmaz, az eper szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére, a vércukorszint szabályozására, sőt, a cukorbetegség kialakulásának megelőzésére is alkalmas. Szakemberek szerint egyes típusú daganatos megbetegedések megelőzésében is segítség. Miáltal a keringési rendszer mindennapos védelmét elérhetjük általa, megvédhet minket a stressztől és a szervezet gyulladásos folyamataitól.

Sokan azt sem tudják, hogy az eper több C-vitamint tartalmaz, mint a köztudottan C-vitamin-forrásnak számító citrom!

Fotó: Pixabay

A nassolás sem rossz stressz ellen

Persze nem minden, és pláne nem is mértéktelenül fogyasztva éri el a megfelelő hatást. Az köztudott viszont, hogy a csokoládé fogyasztása nyugtatólag hat. A magas kakaótartalmú étcsokit érdemes erre a célra fogyasztani, mivel – hasonlóan a bogyós gyümölcsökhöz – csökkenti a stresszhormontermelést.

Halakkal a stressz ellen

Már biztosan mindenki hallott az omega-3 zsírsavról. Mérsékelik a vér koleszterinszintjét, így ezzel együtt csökkentik az érelmeszesedés és a szívinfarktus kialakulásának kockázatát. Gyulladásgátló és az immunrendszert segíti. Nagyon fontos, hogy része van az idegrendszer és sejthártyák felépítésében – így hatékony a stressz leküzdésében. Az omega-3 zsírsavban gazdag halak közé tartozik a tonhal, a lazac, a hering, a makréla, a szardínia és a pisztráng.

Tags: , , , , , , , , , , , , , , ,
Hosszú évek óta gasztronómiai szakújságíróként tevékenykedik, ez a terület számára a nagy szerelem. Az újságírás alapvető ismérveitől függetlenül, szegmentált rálátással rendelkezik a gasztronómiára köszönhetően vendéglátós és borász végzettségének. Ez idő alatt rendezvényeket, vacsoraesteket szervezett vagy annak létrehozásában vett rész. Az online és nyomtatott sajtó relevanciájának megfelelően nem csak az újságírói tevékenységet képviseli a területen, egy gasztronómiával foglalkozó műsor szerkesztése által az online rádiózásban is tapasztalatot szerzett. Célja, hogy mind a szakmának, mint pedig a nagyközönségnek értékes, informatív tartalmakkal tudjon bemutatni ennek a területnek a szépségét. Mottója: „Enni jó, de jót enni még jobb!"

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE