fbpx

Karácsonyi halászlékörkép 3/1

Vírus ide vagy oda, rohamléptekkel közelednek a karácsonyi ünnepek, és a kimutatások szerint Magyarország lakossága ebben az időszakban ejti meg éves halfogyasztásának kb. 80%-át. Hogy ez így jól van-e vagy sem, erről most nem érdemes vitát nyitni (jobb lenne, ha több halat ennénk), viszont ideje kitalálni a karácsonyi menüt és/vagy letesztelni, honnan is szerezzük be a finomabbnál finomabb halakat.

A Tiszacsegei Halászcsárda mostanában zárva tart, mint minden vendéglátóhely hazánkban, de azért nem hagyja cserben a vendégeit. A Tisza-parti étterem tulajdonosa, Szalai János, „Duda” most is, ahogy mindig, igyekszik mindenkinek a kedvére tenni.

– Elvitelre főzünk, a rendeléseket telefonon lehet leadni, egész héten, aztán az elkészült ételek péntek-szombat vasárnap 11 és 15 óra között elvihetők. Szűkebb étlappal dolgozunk, mind normál időszakban, de abból mindent megfőzünk-megsütünk, csak haza kell vinni és már készen is van a finom ebéd vagy vacsora.

– Karácsonykor a halászlé kiemelt szerepet kap, egy halászcsárda esetében pedig ez hatványozottan igaz. Milyen halakat használnak fel hozzá?

– Beleteszünk mi mindent, ami jó. Keszeget, kárászt egészben, a pontynak, harcsának pedig a nyesedékeit, a bőrét, csontját. Belepakolunk mindent, amitől igazán jó íze van a halászlének.

– Mivel a rendelkezések értelmében az éttermek csak halastavakból vagy külföldről származó halakat dolgozhatnak fel, az önök híres tiszai halászlevébe illetve az étlap más ételeihez honnan érkeznek a halak?

– Megvannak a beszerzési forrásaink, mindegyik megbízható, finom halat ad. Sokat rendelünk a Matusz-vadtól például, süllőt, folyami harcsát, keszeget is.

– Aki csak szereti, mindig, mindenkinek van egy bombabiztos halászléreceptje. Az önökének mi a titka?

– Mi mindennap frisset főzünk, ami előző napról megmarad, azt kiöntjük. A megfőtt levet kézzel passzírozzák át a kollégáim, ezt a trükköt régi tiszai gazdasszonyoktól, szakácsnőktől lesték el az embereim. Ez a titka, meg a jó alapanyag, jó hal és jó paprika.

– Milyen egyéb halételeket kínálnak még ebben a szűkös időszakban?

– Például süllőfilét, az nagyon népszerű és finom. Készítjük töltve, rántva, roston sütve, és a mai, modern táplálkozási elveknek megfelelően salátával kínáljuk. Igyekszünk mindenki igényeinek megfelelni. A szakácsaink és a személyzet tagjai nagyon kreatívak, rendszeresen tanácskozunk, megvitatjuk, mi újat láttunk-hallottunk. Folyton azon törjük a fejünket, hogy miféle újdonsággal lepjük meg a vendégeinket.

Tags: , , , , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE