fbpx

1992-es nyitása óta Csapody Balázs vezetésével a Kistücsök vitathatatlanul a Balaton egyik legmagasabb színvonalat képviselő étterme. Kifogástalan konyhája nem csak a környéken élőket vonzza, de évről évre egyre több gasztroturista érkezik hozzájuk a világ minden tájáról. Mindig kiváló magyar alapanyagok, családias vendégszeretet és a legjobb hazai borok – ez a Kistücsök.

Fotó: Kistücsök

Úgy gondolom, hogy az éttermi világban kétféle ember létezik. A tulajdonos és a vendéglátós. Csapody Balázs egyértelműen az utóbbiak táborát erősíti, akinek a gasztronómia iránti szenvedélye mit sem csillapodott az elmúlt három évtizedben. Huszonéves suhancként kezdte a vendéglátást, ma már az egyik legnagyobb név a szakmában, többek között a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia alelnöke, és megszámlálhatatlan díj nyertese. Ugyan többször is volt már szerencsém a Kistücsökben vendégeskedni, most izgatottan vártam a találkozást, és hogy ezúttal mi kerül a tányéromra.

A Kistücsök maga a történelem

A balatonszemesi étterem az 1800-as évek vége óta valamilyen formában mindig is vendéglátó egységként üzemelt, volt, mikor vendéglőként, máskor kocsmaként. 1992-ben Balázs kibérelte, majd 1997-ben már meg is vásárolta az éttermet. Azóta már megtehetné, hogy hátradőljön, de mint mondja, ez nem opció. „Folyamatosan fejlődünk, hogy lépést tartsunk az igényekkel. 2011-ben a vendégtér és a konyha is teljes átalakításon ment keresztül, előbbi szellősebb, kényelmesebb, utóbbi korszerűbb lett. Tavaly sikerrel nyitottuk meg 4 csillagos szállodánkat, 19 szobával, 2 lakosztállyal, kültéri medencével és pihenővel. Egyre több a céges és magánrendezvény is, igyekszünk mindenkit kiszolgálni” – mondja. Szintén tavaly nyílt a környéken, sőt, talán az országban is kuriózumnak számító „séfszoba”, ahol a konyha és az asztalok elválasztás nélkül, egy térben helyezkednek el, így a vendégeknek lehetőségük nyílik, hogy kötetlenül beszélgessenek a séfekkel az ételekről, borokról és gasztronómiáról. Itt összesen 20 főt tudnak fogadni, érdemes tehát időben foglalni, ugyanis egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az itt tartott exkluzív vacsorák.

Fotó: Kistücsök

Magyar és Balaton környéki alapanyagok, kizárólag a legjobbaktól

A konyha alapvető koncepciója nem sokat változott a kezdetekhez képest. Balázs legfőbb célja, hogy bemutassa Somogy megye és a Balaton környékének ízeit. Az ételekhez felhasznált alapanyagok körülbelül 60%-át helyi kistermelőktől szerzik be, akik száma évről évre gyarapszik. „Fantasztikus látni, hogy egyre többen költöznek a Balatonhoz azért, hogy minőségi mezőgazdasággal, vagy állattartással foglalkozzanak. De egyre növekszik azoknak a száma is, akik sajtkészítéssel foglalkoznak, és több kézműves pékség is nyílt a közelben. Hiszem, hogy hamarosan Közép-Európa egyik legvonzóbb gasztronómiai úti célja leszünk.” Jelenleg közel 50-70 beszállítóval állnak kapcsolatban, köztük a Matusz-Vaddal.

Kistücsök
Fotó: Kistücsök

Innen senki nem távozhat éhesen!

A Kistücsök étlapja egyszerre hagyományőrző és újító. Megtalálhatóak ugyan rajta olyan klasszikusok, mint a gulyásleves, a csirkepörkölt vagy a kacsacomb káposztás cvekedlivel, de van kifejezetten a régió ízeit bemutató, szezonális ajánlatuk is. Amitől pedig hatalmasat dobbant a szívem, az a szintén a régió ízeit bemutató vegán ajánlat. Azt gondoltam, egy magára valamit is adó étterem ma már ugyanolyan kreativitással szolgálja ki a növényi étrenden lévő vendégeit, mint a húsevőket, mégis fájóan sok helyen tudják ezt le az unalomig ismert grillezett kecskesajt plusz saláta kombinációval. Itt azonban rögtön 4 fogásos menüvel is kényeztetik őket. Nekem a bulgurral töltött kápia paprikára esett a választásom, amihez egy egészen hihetetlen színű sültpaprikamártás is készül. Hölgyek és urak, ilyen egy tökéletes húsmentes fogás! A rengeteg különböző zöld fűszernek köszönhetően a bulguros töltelék igazi ízbomba, a mártásról pedig csak szuperlatívuszokban tudnék mesélni. Adagra is korrekt, mégsem telít el kellemetlenül, ami a nyári melegben kifejezetten előnyös. Aki azt mondja, hogy hús nélkül nem lehet jól lakni, az máris tárcsázza az étterem telefonszámát!

Kistücsök
Fotó: Szekeres Anna

Nincs nagyobb elismerés a törzsvendégeknél

Mikor arról kérdezem Balázst, a számtalan díj és elismerés mellett mire a legbüszkébb, gondolkodás nélkül a törzsvendégeket említi, akik a forgalmuk 90%-át teszik ki. „Nincs annál jobb érzés, mint mikor azok hozzák ide a gyerekeiket, akik a szemem előtt nőttek fel. Van olyan család, amely több mint 20 éve rendszeres látogatónk. Mindig azt szerettem volna, hogy elsősorban azok járjanak ide, akik itt élnek, itt van nyaralójuk, hajójuk, vagy a Balaton szerelmesei. Természetesen mindenkit szeretettel várunk, de a törzsvendégek teszik ezt a helyet igazán szerethetővé. A világot járva mindig is az olaszokra jellemző vendéglátás híve voltam. Egy fesztelen, jó hangulatú éttermet akartam, és azt hiszem, ezt sikerült is megvalósítanom.”

(528) „A Balaton ízeit szeretem a tányéron látni” – 30 éves a Kistücsök – YouTube

Cím: Kistücsök Étterem – Food & Room****

8636 Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky utca 25.

www.kistucsok.hu

Tags: , , , , , ,
Hivatalos szakmáját tekintve PR-marketing területen szerzett diplomát a BGE Külkereskedelmi karán, ám az élet minduntalan az írás felé terelte, így 7 éve ezen a területen kamatoztatja tudását. Egészen kis korától a gasztronómia szerelmese, imád főzni és rendületlenül járja a hazai éttermeket új ízek, új trendek után kutatva. Korábban két éven át a Street Kitchen csapatát erősítette szerkesztő-újságíróként, majd ő lett a Nagy Vega Könyv egyik felelős szerkesztője. A Matusz-Vadhoz már főszerkesztőként csatlakozott 2022 májusában. A Chef Inspirációval kapcsolatos feladatokon túl, a cég marketing osztályán a kreatív írói munkáiért is ő felel. Hat éve vegetáriánus, emellett fanatikus sajt- és borrajongó.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE