fbpx

Az őszi szezon királynője a sütőtök. Élénk színével, édeskésségével és simulékonyságával az évszak kedvence. Egyetlen hibája, hogy mindehhez elő kell készíteni. Van erre egy jó módszerünk.

www.pixabay.com

Ősszel óhatatlanul is eltűnik a zöldségek java a piaci kofák standjairól és lassan a kertünkből is. Persze a beszállítók többsége szívesen kínálja januárban is a paradicsomot, paprikát, de mindig a szezonalitás alapanyagoknak van nagyobb sikere.

A hideg idő új ingereket, érzéseket és szokásokat hoz elő az emberekben, ahogy az étkezésben is. Szívesebben iszunk teát, nézünk filmet és eszünk fűszeresebb, egytálételeket, leveseket is, mint máskor. A káposzta, fekete retek, a cékla és hagymák mellett nekem a sütőtök a legnagyobb kedvenc. Kóstoltam már nagyon rossz ételeket is belőle, de valójában művészet elrontani a sütőtökös ételeket, mert alapvetően az állagától, színétől és ízétől valahogy minden finomabb lesz.

Tipp az előkészítéshez: A sütőtököt amellett, hogy egészben is meg lehet sütni, ez legalább 1.5 órát vesz igénybe. A sütőtök kockákat viszont érdemes forró serpenyőben egy kis kocka hideg vajjal körbepirítani, hogy egy kis pörzsanyagot és sült ízt adjunk neki. Mennyei alapízt ad majd az ételünknek.

www.pixabay.com

A sütőtökből nem csak leves készülhet gyorsan

Az őszi zöldségek és gyümölcsök érdekes párhuzama és egyben bravúrossága bravúrja, hogy a legtöbbjük nagyon kemények, de hőkezeléssel pillanatok megpuhulnak. A zeller, cékla, körte, répafélék, burgonyák és a tökfélék keménységük miatt hosszú ideig tárolhatóak hűvös helyen, pincében, kamrákban, de bármikor 20 perc alatt étel is készülhet belőlük. A sütőtök viszont mindközül az egyik leguniverzálisabb, hiszen, ahogy a fokhagyma, úgy a pillecukor is illeszkedik hozzá. Készül belőle pogácsa, főzelék, muffin, sajttorta, de még caffe latte is a bisztrókban. És ez csupán a kezdet, hiszen az állaga miatt is imádják a séfek. A sütőtök nagyon jó piskótába, hogy szaftos legyen, kenceként chilivel, hogy krémes legyen, amit pirítóson kínálnak, vagy töltelékként is a sajtos csirkébe, ami nem olvad hőre, mégis tartalmas marad. Egyszóval, ma már a sütőtök nem csak finom, egészséges, de igen jó marketingfogás is az őszi étlaphoz, mert élénk színével egyszerűen tarol.

www.pixabay.com

A tudatos vendégkör

Manapság nem elég csak ízletesen főzni, mert a vendég a kreativitást, a környezettudatosságot ugyanúgy ’pontozza’ a fogyasztása után. Előfordul, hogy elvárja, legyen eper az étlapon februárban is, de többségében mégiscsak a szezon zöldségeit keresi az adott évszakban. A sütőtök pedig már olyannyira népszerű, hogy mindenki ismeri, használja és amint elérkezik a szeptember, már el is várja, hogy a vendéglátóhelyek kínálják. A vegán bisztrók, sőt a cukrászdák is nagy mennyiségben tartják előkészítve a fagyasztóban, mert pillanatok alatt felolvad, adagonként olvasztható, porciózva lehet eltenni és még abból is ki lehet venni annyit amennyire szükségünk van, akár csak egy rizottóhoz vagy díszítésként az ételekre. Egyfajta ajándék a természettől, hogy bőségesen van belőle, de elég egy kevés is ahhoz, hogy gazdagítsuk vele az ételeinket. Ősszel érdemes minél többet használni, de egy-egy adagot ízesítésnek vagy természetes színezéknek a szakácsok is szívesen tárolnak a fagyasztójukban.

Tags: , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE