fbpx

2022. október 6. és 16. között újra megrendezésre került a DiningCity Országos Étterem Hét. Mintegy 140 étterem részvételével, a program 11 napon keresztül várta a vendégeket 3 fogásos menüsorokkal. Az országos eseményt 2011 óta rendezi meg a szervező (DiningCity étteremajánló) azzal a céllal, hogy minél szélesebb réteg ismerhesse meg a hazai prémium kategóriás éttermek kínálatát, konyháját, specialitásait. Az eseményre, immáron tradicionálisan évente kétszer, tavasszal és ősszel kerül sor. A rendezvény főszervezőjével, Kiss Zoltánnal beszélgettünk arról, milyen tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.

A rendezvény kétszer zajlik le egy évben, minden októberben és márciusban. Milyen tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak az idei által?

 A legfontosabb újdonság, hogy a megnövekedett igények miatt az idei Étterem Hét ezúttal 11 napig tartott. Aki ilyenkor szeretne valamelyik résztvevő étteremben ebédelni vagy vacsorázni, kizárólag online tud foglalni (www.etteremhet.hu) és mivel az asztalszámok limitáltak, a hétvégi időpontok szinte órák alatt beteltek. A megnövekedett időtartamnak köszönhetően azonban két hétvége is az érdeklődők rendelkezésére állt, így az éttermek több vendégnek tudtak gördülékenyebb és magasabb minőségű szervízt nyújtani, kevesebb várakozási idővel.

Mi a rendezvény legfőbb célja, üzenete?

A programot semmiképp sem venném egy kalap alá a kuponos lehetőségekkel. A DiningCity Országos Étterem Hét más üzleti modellel próbálja megszólítani a gasztronómia iránt érdeklődőket. Nálunk az italfogyasztás 100%-os, az ételfogyasztásnál sincs 50%-os ár. Minden étterem maga rakja össze a fix áras, háromfogásos menüsorokat, és saját maga határozza meg, hogy milyen árelőnyt ad. Ez a rendezvény közel sem arról szól, hogy óriási kedvezményeket adjunk, hanem inkább arról, hogy igyekszünk minőségi éttermeket behozni a köztudatba, amelyek a repertoárjuk legjavát mutatják be. Amik nálunk leginkább megtalálhatóak, azok a felső- és középkategóriás éttermek, sőt még a Top 100-ból is csemegézhetnek az érdeklődők. Ha csak pár nevet akarok említeni, partnerünk a St. Andrea, a Szaletly, a Gundel, vagy a Matild Café & Cabaret, és nem csak Budapesten, hanem vidéken is bőséges a választék, például: Almalomb, 67Sigma, Hosszú Tányér, Végállomás vagy a Macok bisztró.

Fotó: Diningcity

Az elmúlt 10 évben a DiningCity Országos Étterem Hét vitathatatlanul egy elismert, nívós rendezvénnyé nőtte ki magát. Miben látod a sikeretek titkát?

Már tizedik éve dolgozunk, mégpedig úgy, hogy évente kétszer is megrendezésre kerül az esemény. A legelején egy voltunk, az úgymond „akciós” rendezvények közül, de kezdettől fogva tudatosan kerültük a kommunikációnkban a ‘kedvezmény’ és az ‘akciós’ szavakat. Annyit szoktunk kiemelni, hogy háromfogásos menük – top éttermek – egyedi ár! Nyilván van egy kedvezmény, ezt nem is tagadjuk, hiszen ez egy promóció, egy marketing eszköz. Ami pedig az egyik legfontosabb, hogy minden egyes vendéget felkérünk – miután véget ért az étkezés – hogy értékelje az adott vendéglátóhelyet. A weboldalunkon elhelyezhető értékelés a konyháról, a kiszolgálásról és hangulati elemekről szól, mindez pedig pontszámok segítségével, 5 csillagos rendszerben történik. A mostani Étterem Héten összesen 2.707 vélemény érkezett be hozzánk, amiket aztán egyesével elolvasunk és feldolgozunk.

Fotó: Pixabay

Mihez kezdtek ezzel a rengeteg adattal, értékeléssel, hiszen komoly adatbázist jelent, nem beszélve a marketing értékéről.

Amikor néhány közepes vagy negatív komment érkezik egy adott étteremről, akkor ezeket kigyűjtjük, értékeljük, felhívjuk az étteremvezetőt vagy elmegyünk az étterembe és megbeszéljük a visszajelzéseket. Szerintem ez óriási segítség, mert ezáltal tudnak javítani a hibákon, és jobbak lenni. Mi, illetve a DiningCity Országos Étterem Hét a minőség oldalán állunk. Nagyon fontos, hogy nem veszünk fel olyan éttermeket, akikről tudjuk, hogy nem igazán jók. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan szerződést kötünk minden étteremmel, ami miatt a maximumot kell produkálniuk. Magyarul, ha az öt csillagból – ami a maximálisan elérhető – négy csillag alatt teljesít a vendéglátóhely az értékelések alapján az Étterem Héten, akkor kizárjuk a következő eseményből. Mi nem csak beszélünk róla, hogy fontos a minőség, hanem ennek megfelelően is dolgozunk!

Fotó: Pixabay

Ez nem megy szembe az üzleti érdekeknek?

A ‘lassú víz, partot mos’ elvében hiszünk. Hosszú, kemény, munkás évek vannak mögöttünk és mára beigazolódni látszik ez az út. Mindig az volt a cél, hogy ne azok legyünk, akik ‘boldog-boldogtalant’ bevesznek a programba, hanem csak azokat, akik színvonalas vendéglátást képviselnek és vendégcentrikusan gondolkodnak. Ha egy vendég csalódik az Étterem Héten, többet nem jön a rendezvényre, sem az adott étterembe. Hosszú távon gondolkodunk, fontosnak tartjuk, ha egy érdeklődő vendég a DiningCity weboldalon keres éttermet valamely általunk szervezett gasztro-programra, akkor gyakorlatilag bármely, akár számára ismeretlen étterembe is nyugodt szívvel el merjen menni, mert a DiningCity ajánlása a garancia arra, hogy nem fogja csalódás érni.

Fotó: Pixabay

A kitartásotok viszont beérett! Mára az egész szakma komolyan veszi a rendezvényt, és csúcséttermek is beálltak a sorba.

Szerencsére elmondhatjuk, hogy míg évekkel ezelőtt rengeteget kellett keresni és meggyőzni az éttermeket, most már nagy részben ők keresnek minket, minden szintről. Nyilván a Covid-időszak is benne volt a keresettségünkben, hiszen azok az éttermek, akik alapvetően jól el voltak látva külföldi vendégekkel, nehéz helyzetbe kerültek és komolyan nyitniuk kellett a hazai közönség felé. Minden ok és okozat. A gazdasági problémák is sok szereplőt rádöbbentettek arra, hogy nagyon fontos a magyar közönség és a DiningCity rendezvényeivel az egyik leghatékonyabb módon mutathatják meg magukat. Alapvetően az Étterem Hét magyar embereknek és itt élő külföldieknek szól. Az őszi programban összesen 140 étterem vett részt és több mint 25 ezer vendég foglalt asztalt. Erre a számra büszkék vagyunk, mert kevés olyan éttermi promóció létezik Magyarországon, ami ennyi embert meg tudna mozgatni. Persze a mai napig vannak, akik még mindig máshogy látják, de szerintem leromboltuk már a sztereotípiákat, és akik dolgoztak velünk, tisztában vannak azzal az értékteremtéssel, ami a szívügyünk.

Fotó: Pixabay

Milyen árakon lehetett indulni, és asztalt foglalni?

Mint mindenkinek, nekünk is árat kellett emelni ősszel a magasabb alapanyag- és energiaárak, valamint a megnövekedett bérköltségek miatt. De igyekeztünk olyan háromfogásos menüárakat létrehozni, amik egy úgynevezett win-win szituációt eredményeznek, tehát jól jár a vendég és az étterem is. Három kategóriában gondolkodhattak az éttermek. A legalacsonyabb ár 4.900 Ft, ebben a kategóriában körülbelül a résztvevők 10%-a indult. A következő a 6.900 Ft-os kategória, ebben indult az éttermek többsége, mintegy 60%. A legfelső kategória 9.900 Ft, 30%-os képviselettel.

Fotó: Pixabay

Nálatok az egyik legfontosabb a vendégvélemény. Ebben tudnál ranglistát állítani?

Természetesen, hiszen minden véleményt dokumentálunk és figyeljük az éttermek teljesítményét, a vendégértékelések alapján. A 9.900-as kategóriában első helyezett lett a Matild Café & Cabaret, a 6.900-asban a Manna Lounge & Étterem, a 4.900-asban pedig a Buda Gourmet Étterem vitte a prímet. A vidéki éttermeket külön számoljuk, hiszen teljesen más -régiós szinten- az összehasonlítás. A 9.900-as kategóriában a Szél Fiai Fogadó & Cellárium (Nyúl) lett a legjobban pontozott, a 6.900-asban a Lavender Teraszt (Balatonvilágos) értékelték a legjobbnak, 4.900-asban pedig a Malomkert Sörházat (Veszprém). Ez a toplista megtalálható a DiningCity közösségi felületein nyilvánosan is. A legjobb kiszolgálás különdíja Budapesten a Meat Again Grill & Wine étteremé, akik full pontosak lettek, a legjobb konyha különdíját a FLYBY Steakhouse kapta Budaörsön. Ezek az éttermek elindulnak novemberben egy ráadás héten is – ami a „győztesek hete” – amikor ugyanazzal a menüsorral fogadják a vendégeket, mint az eredeti, októberi héten. A ráadás hetet is természetesen mi promótáljuk és beletesszük az összes erőforrásunkat ugyanúgy, mint a normál Étterem Héten.

További információ, DiningCity étteremajánló, Budapest, budapest@diningcity.hu

Tags: , , , , , , , ,
Hosszú évek óta gasztronómiai szakújságíróként tevékenykedik, ez a terület számára a nagy szerelem. Az újságírás alapvető ismérveitől függetlenül, szegmentált rálátással rendelkezik a gasztronómiára köszönhetően vendéglátós és borász végzettségének. Ez idő alatt rendezvényeket, vacsoraesteket szervezett vagy annak létrehozásában vett rész. Az online és nyomtatott sajtó relevanciájának megfelelően nem csak az újságírói tevékenységet képviseli a területen, egy gasztronómiával foglalkozó műsor szerkesztése által az online rádiózásban is tapasztalatot szerzett. Célja, hogy mind a szakmának, mint pedig a nagyközönségnek értékes, informatív tartalmakkal tudjon bemutatni ennek a területnek a szépségét. Mottója: „Enni jó, de jót enni még jobb!"

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE