fbpx

A Matusz-Vad Zrt. által is szponzorált, november 20-án tartott exkluzív főzőkurzust Vomberg Frigyes vezette, aki 6 különleges halas fogással kápráztatta el az érdeklődőket.

A Dél-alföldi Gasztronómia és Turisztikai Egyesületet hosszas előkészületet után, tavaly nyáron alapították Bálint Ferenc, a Hunguest Hotel Forrás séfjének vezetésével. Célja, hogy összehozza Csongrád-Csanád régió szakmai szereplőit és közös érdekképviseletet alkotva erősítsék a térség vendéglátását, valamint segítsék a helyi termelők és kisvállalkozások munkáját. Eltökélt szándékuk szélesíteni egyesületük tagsági körét, hogy közösségként gondolkozhassanak a jövő kérdéseit illetően.

Az egyesület több szakmai továbbképzést is szervez a térségben dolgozó HoReCa szegmens szereplői számára, melyek egyaránt érintik a szakács, felszolgáló, cukrász szakmát, de nem feledkeztek meg a szálláshely szolgáltatókról sem. A kurzusoknak minden esetben a CorAll Hungary Kft. bemutató konyhája ad otthont.

Fotó: https://dgtegyesulet.hu/

Cukrászat és hazai vizek

Az első kurzuson a cukrászaté volt a főszerep, ahol Jakabfi Dávid patissier mutatta be a szakmát érintő újdonságokat, technológiai innovációkat. Emellett olyan klasszikus desszerteket készített, mint a mákos guba, a lúdláb, vagy az Eszterházy-torta.

A második alkalom fő témájaként a magyar vizek kincsei szolgáltak. Ez alkalommal Vomberg Frigyes mesterszakács vezényelt, aki a méltán népszerű Séfek séfe című televíziós műsor zsűritagjaként lett országosan ismert, szakmai múltja azonban vitathatatlan. Számos sikere mellett dolgozott a két legnagyobb vendáglátóipari iskola oktatójaként, food stilystként, szerzőként, valamint jelenleg is a Bocus d’Or csapat felkészítő tanára.

Prémium halkínálat a Matusz-Vadtól

A kurzus kiemelt támogatójaként a fogásokhoz szükséges prémium minőségű halat a Matusz-Vad Zrt. biztosította, melyek mindegyike megtalálható a Friss Hal kínálatában. Frigyes ezúttal sem hazudtolta meg magát és csupa ínyenc étellel készült az érdeklődők számára.

Fotó: https://dgtegyesulet.hu/

Az egész napos, jó hangulatú főzés mellett természetesen az esemény lehetőséget biztosít kötetlen beszélgetésekre és a partneri kapcsolatok ápolására. További izgalmas programokért érdemes figyelemmel kísérni az Egyesület honlapját.

Tags: , , , , , , ,
Hivatalos szakmáját tekintve PR-marketing területen szerzett diplomát a BGE Külkereskedelmi karán, ám az élet minduntalan az írás felé terelte, így 7 éve ezen a területen kamatoztatja tudását. Egészen kis korától a gasztronómia szerelmese, imád főzni és rendületlenül járja a hazai éttermeket új ízek, új trendek után kutatva. Korábban két éven át a Street Kitchen csapatát erősítette szerkesztő-újságíróként, majd ő lett a Nagy Vega Könyv egyik felelős szerkesztője. A Matusz-Vadhoz már főszerkesztőként csatlakozott 2022 májusában. A Chef Inspirációval kapcsolatos feladatokon túl, a cég marketing osztályán a kreatív írói munkáiért is ő felel. Hat éve vegetáriánus, emellett fanatikus sajt- és borrajongó.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE