fbpx

Már nem az a kérdés, hogy kell-e változtatni az éttermek működésén, hanem az, hogy miként valósítsuk ezt meg. Az energiaárak robbanásszerű emelkedése, a munkaerőhiány és a dráguló alapanyagok – mind azt predesztinálják, hogy egyszerűen muszáj. A modern rutinokat immáron a digitalizáció is segíti. Sascha Barby, képzett séf és a RATIONAL vásárlói élményért és marketingért felelős alelnöke elmondta, milyen út vezethet a konyha jobb megszervezéséhez.

Fotó: Flickr

Az elsődleges feladat az organizáció

A konyha működését alkalmassá kell tenni az energiatakarékos működésre és hozzáilleszteni a megváltozott körülményekhez. Ebbe rengeteg minden beletartozik, a technológiák hatékonyabb működtetése, a humán erőforrás produktívabb munkájának megszervezése. Egy étterem és azon belül a konyha olyan, mint a természet. Folyamatos evolúciója van, viszont ahhoz, hogy még eredményesebb lehessen, tudatosan kell alakítani a rendszert. Az egyetlen megoldás az organizáció, a hatékony konyhaszervezés a cél megvalósítása érdekében. Egy személy vagy csoport tevékenységeit megvizsgálva, egységes irányba kell állítani, hogy az étterem által nyújtott szolgáltatások tökéletesek legyenek, a legoptimálisabban kihasználva az adott lehetőségeket.

Egy jó csapat

A konyhai folyamatok sok egyedi lépésből állnak. A hatékony folyamattervezés mindig a konyhafőnök feladata, az ő tapasztalatán alapszik. Ahhoz viszont, hogy meg tudja valósítani az elképzeléseit, a megfelelő szakács csapatra van szüksége. Ez az egyik legfontosabb, viszont a mai körülmények között a legnehezebb feladat is. Törekedni kell egy stabil személyzet kialakítására, akik elhivatottak, igényesek a munkájukra, és lehet rájuk számítani. Ha a „törzscsapat” nem működik jól, hiába a megfelelő technológia és mögöttes tudás, a konyha sem tud megfelelőképpen működni.

Fotó: https://www.rational-online.com/en_us/icombi-pro/funktionen/iproductionmanager/

Türelem és pihenőidő

Az iparág nemcsak szakképzett munkaerő hiányában szenved, lassan már ideiglenes és szakképzetlen munkaerőt is nehéz találni. Az új alkalmazottaknak először meg kell tanulniuk a folyamatokat, tehát fontos őket edukálni.

A Rational iCombi Pro berendezése megkapta a támogatást, a iProductionManager segítsége által. A rendszer folyamatosan figyeli mi történik a sütés és főzés során, azt is megmutatja, mi főzhető egyszerre, gondoskodik arról, hogy minden optimálisan elkészüljön, intelligensen beállítja a sütési időt. Ez lehetővé teszi, hogy mindig nyomon lehessen követni a folyamatokat. Az általa elérhető tervezhetőség stresszmentessé teszi az életet a konyhában. Az iCombi Pro berendezés által az időt, az energiát optimalizálhatjuk. Az étel készítésének folyamatai, így minimális felügyeletet igényelnek, és még a képzetlen személyzet is zökkenőmentesen dolgozhat. Mindezt a nagyobb rugalmasság és a nagyobb hatékonyság érdekében.

Fotó: https://www.rational-online.com/en_us/icombi-pro/funktionen/iproductionmanager/

Sascha Barby: A modern technológia segíthet a képzési követelmények csökkentésében, valamint a minőségbiztosítás és a szabványosítás támogatásában. Az olyan intelligens funkciókkal, mint az iProductionManager a munkatársak pihenést kapnak. Az olyan kérdések, hogy: Mit kell á la carte készíteni? Mennyi ideig tart az étel elkészítése? Milyen hőmérséklet a megfelelő? – mára a múlté. Mindent külön-külön mentünk, és bárki közvetlenül hozzáférhet.

Hozzáadott érték a digitalizáció segítségével

Természetesen azt is alaposan meg kell vizsgálni, hogy a digitalizálási és munkafolyamatok hol kapcsolódhatnak egymással. Hol segít például jobban pozícionálni a feladatokat és csökkenteni a képzettségi hiányt? Megtudja szabadítani a konyhát a rutinfeladatoktól, például a HACCP-adatok dokumentálásától, melyek a vagyonkezelést, leltározást is segítik. Ezenkívül óriási segítséget jelentenek az olyan digitális felügyeleti rendszerek, mint például a ConnectedCooking.

S.B.: Az is fontos, hogy ne terheljük túl a csapatot a digitalizációval. Sokan ódzkodnak hozzányúlni a modern technológiák adta lehetőségekhez, és ez elutasításhoz vezethet. Amikor egy rendszer bevezetésre kerül, lassan, lépésről lépésre kell történnie. Fontos az egészséges egyensúly a régi és az új között.

Fotó: Flickr

A szabványosítás folyamata

Először is elegendő időt kell rászánni, felmérni azt, mit kell elsődlegesen optimalizálni. A szabványos főzési idők, a könnyen elérhető receptek és a főzési folyamatok, mind digitalizálhatóak. Megfelelő felszereléssel, például a Rational iCombi Pro berendezésével ez is megoldható. Ennek köszönhetően minden étel pontosan ugyanolyan lehet, hiba nélkül, mindig ugyanannyi idő alatt, ami pedig kiszámíthatóvá teszi a rendszer működését. Ez a vendégtéri szakemberek számára is megkönnyíti a munkát.

A digitális megoldásokat fontos, hogy a csapat is elfogadja. Ehhez az kell, hogy felismerjék a gép alapú megoldások előnyeit. Könnyen érthető és használható legyen, mely megkönnyíti a mindennapi munkát, ezáltal magasabb teljesítményt eredményez. Ezeknél a technológiáknál rendkívül fontos, hogy szakemberek fejlesszék ki, vagyis a szakácsok a szakácsok számára.

S.B.: Számomra számos kihívás kulcsa a folyamatok szabványosításában rejlik. Egy bizonyos színvonal megtartása az ételekben így könnyebben elérhető.

Commercial Kitchen Equipments Manufacturer

Energiatakarékosság, fenntarthatóság

Sok főzőrendszernek hosszú előmelegítési ideje van, ezért mindig be van kapcsolva. A jelenlegi helyzetben az energiaárak emelkedése miatt ez hosszú távon tarthatatlan. Ezen túlmenően sok főzőrendszer csak egyféle elkészítést támogat. A modern konyhai felszerelésekkel több eszközt is lehet kombinálni. A jó szigetelés és a rövid előfűtési idő megtakarítási lehetőséget is rejt magában, nem beszélve arról, hogy kevesebb helyet foglalnak. A fenntarthatóság szempontjából ugyancsak fontos a szabványosítás.

S.B.: Ha egyenletes minőségben tudok főzni, akkor kevesebb ételt használok fel, kevesebbet dobok ki, megelőzhető az élelmiszer-pazarlás.

Fotó: Flickr

A digitalizáció támogatja az alkalmazottakat

Jelenleg számos lehetőség kínálkozik munkahelyváltásra. Sok esetben a magasabb fizetés, vagy a modernebb munkakörnyezet miatt történik ez. A fiatal generációhoz tartozó szakácsok különösen élvezik az olyan berendezésekkel való munkát, amelyek megkönnyítik számukra a műszakban eltöltött időt. A modern technológia segíthet levenni a dolgozók válláról sok felesleges feladatot, és kétségtelenül pozitív hatással van a munkamorálra.

S.B.: A szabványosított eljárások időt takarítanak meg az előkészítés során, beleértve az előgyártást is. A tökéletesre előfőzött, megfelelően lehűtött, majd tárolt ételek heti két-három napra csökkenthetik a termelést. Ez azt jelenti, hogy nem kell minden nap ételt készíteni.

A digitalizáció nagyszerű lehetőséget biztosít a mindennapi élet jobb megszervezésére a konyhában. Sok megtakarítási lehetőség rejlik benne, különösen az adminisztratív oldalon. Számos folyamat optimalizálható, felgyorsítható és automatizálható digitális eszközökkel.

Forrás: https://www.ktchnrebel.com/hospitality-organization/

Tags: , , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE