fbpx

Egy szépen megterített asztal, egy leleményesen megalkotott étel alapját képezi a kulináris élménynek. Ahogy mondani szokták, először a szemünkkel eszünk, ezért a látvány az első impulzus, mely révén derűs pillanatot okozhatunk.

Fotó: envatoelements

Mi az a vol-au-vent

Üres vajas tészta, melyet tetszés szerint töltenek. Franciául szó szerint azt jelenti, hogy „repülés a szélben”. Jellemzően úgy készül, hogy a kinyújtott leveles tésztába két kört vágunk, az egyikbe lyukat vájunk, majd a gyűrű alakú darabot a korong alakú darab tetejére rakjuk. A péksüteményt megfőzik, majd különféle sós vagy édes töltelékkel megtöltik. A péksüteményt Antonin Carême nevéhez kötik, azonban szerepel François Marin Les Dons de Comus című, 1739-es szakácskönyvében is. Franciaországban általában előételként vagy kis harapnivalóként szolgálják fel, csirkével vagy hallal töltve. Mivel lényege az egyszerűségben rejlik, több nemzet gasztronómiai hagyományaiban is szerepet kapott. Belgiumban és Hollandiában elterjedt főétel, amely a legtöbb étterem étlapján megtalálható, és szinte mindig csirke, gomba és kis húsgombóc kombinációjával töltik meg. A vol-au-vent vonal Franciaországban keletkezett a 19. század elején, amit koktélpartikon és vendégváró falatkák formájában szolgálták fel. A 90 – es években elvesztették varázsukat, viszont a Covid kirobbanása előtt ismét felkapottá váltak. Még elegáns éttermekben, a csúcs gasztronómiában is elkezdtek terjedni.

Fotó: Flickr

A tésztakosarak az édes élmények végtelen tárházát adják

Manapság a cukrászok egyik kedvenc alapanyagaként ugyancsak számtalan verzióban lehet hozzájutni. Bármilyen alapkrémmel tölthetőek, a tetejére pedig érdemes szezonális gyümölcsöket tenni. Így a desszertek rengeteg variációban elkészíthetőek, még akkor is, ha egy egyszerű pudinggal készítjük el.

Fotó: Flickr

Tálalás tésztában

A MATUSZ – VAD kínálatában sem feledkeztünk meg róla, hiszen óriási segítség lehet a vendéglátóhelyek számára. Lehet előétel, főétel és desszert is, attól függően, milyen töltelék kerül bele. Elegánsá és különlegessé teszi a tálalást. Az év végi ünnepek egyik főszereplője lehet, ahogy a franciáknál és a belgáknál is. Belepakolhatunk szinte bármit, partikon, nagy karácsonyi családi ebédeken és szilveszter alkalmával, egy roppant színes kínálatot tehetünk le általa az asztalra. Az édes vagy sós töltelékeket is előre megcsinálhatjuk és már csak a tálalás az, ami némi időt vesz igénybe. Általa lehetőség nyílik arra, hogy a szendvicstől a pudingig zökkenőmentesen, gyorsan, minőségi ételt tehessünk a vendégeink elé.

A prémium minőségű fagyasztott tésztakosár, mely a fagyasztás miatt hosszú ideig felhasználható, sokrétű, üzembiztos lehetőség az la carte éttermek, bisztrók és szállodák számára. Az év végi ünnepi asztal elmaradhatatlan kelléke.

Fotó: Flickr

Mire használjuk a tésztakosarakat?

Jamie Oliver például krémes-gombás töltelékkel tálalta, Simon Rimmer koronázási garnélarák-vol-au- vent-jei is csodásak voltak. James Martin tenger gyümölcseivel, borsópürével készült vol-au- vent- jei pedig az előételek királyaként lettek számontartva. A pakisztáni vol-au-venteket „pogácsáknak” nevezik, melyek általában csirkés tölteléket tartalmaznak. Tölthetjük füstölt pisztránggal, homárral, lazaccal, garnélával és roppant elegáns megoldása lehet a kaviár tálalásának. A zöldségek teljes tárházát használhatjuk hozzá, de akár fűszerezett tojással, főtt csirkés szalonnával, póréhagymával is készíthetjük. Elmaradhatatlan a sajttal, illetve sajtkrémmel készített változtata. A sonka és gomba is a klasszikusok közé tartozik. Ha magyarosan szeretnénk elkészíteni, tökéletes lehet hozzá a kolbász, a vadragu, a libamáj, az ínyenceknek akár belsőségekkel, például pacallal is tölthetjük.

Fotó: MATUSZ – VAD

Aki járt már Portugáliában, biztos, hogy nem felejti el az egyik legismertebb nemzeti kincsüket, a Pastel de Belém-et. Ezek a tojásos, főzött krémmel töltött ropogós tésztakosárkák Portugália szerte annyira népszerűek, hogy a legtöbb vendéglátóhelyen megtalálhatóak.

Tags: , , , , , , , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE