fbpx

Ha az ünnepek alkalmával nem jutott már hely a halászlének és tátong bennetek az űr, engedjétek, hogy kitöltsük. Itt a korhely a világ leggyorsabb korhely halászlé receptje!

Hozzávalók 4 főre:

A korhely halászlé elkészítése:

  • A finomra vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát kevés zsiradékon lepirítjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott sárgarépát és fehérrépát. Pirítsuk tovább majd öntsük fel az 1 dl vörösborral. Tegyük hozzá a babérlevelet, kevés sót és borsot. Pároljuk félpuhára a zöldségeket. Miután ezzel is megvagyunk öntsük fel a kész halászlével és forraljuk fel. 
  • Közben a kockázott afrikai harcsát ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. 
  • Miután a leves felforrt, mérsékeljük a lángot és gyöngyöző forralással főzzük tovább.  Hőkiegyenlítéssel adjuk hozzá a tejfölt és a citrom facsart levét. Tegyük bele a harcsa kockákat és 5-6 perc főzés után el is készültünk a levessel. Befejezéskor szórjunk bele finomra vágott kaprot. 
  • Tálaláskor kapros-citromos tejföllel kínáljuk. 

Jó étvágyat! 

Tags: , , , , , , , ,
Matusz-Vad technikai séfje azóta szakács szeretne lenni, hogy hatéves korában elkészítette élete első rántottáját. Mindig is ambiciózus volt, több szakmai versenyen is részt vett, melynek eredményekeként ösztöndíjat nyert Valenciába, majd később Ausztriában is tapasztalatot szerzett. Hazatérve már konyhafőnökként állt több ismert étterem élén és a rendezvényszervezésbe is belekóstolt. A Matusz-Vaddal még szakácsként ismerkedett meg, majd pár évvel később területi képviselőként csatlakozott a céghez. Jelenlegi pozíciója számára az igazi álommunka. Technikai séfként folyamatosan fejlődhet, ötletelhet, és jobbnál jobb receptekkel kényeztetheti olvasóinkat, melyek nem csak a szakmát, de gasztronómiára fogékony „amatőröket” is főzésre csábítja.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE