fbpx

Ha szeretnél egy igazan különleges és könnyen elkészíthető receptet akkor jó helyen jársz. Íme a tökéletes kígyómakréla, másnéven a vajhal elkészítése! 

Hozzávalók 4 főre:

A kígyómakréla elkészítése:

  • 4 gerezd fokhagymát héjastól egy kis tepsibe teszünk, locsolunk rá egy kevés olívaolajat, megszórjuk sóval és 140-150 °C-os előmelegített sütőben 20-25 percig szép aranybarnára sütjük. Miután kihűlt a fokhagyma egy szűrőn keresztül törjük át. Tejfölt kevés vízzel keverjük ki, sózzuk, majd keverjük bele a sült fokhagymapépet. Ezt az egészet töltsük szifonba, két patronnal dúsítsuk és tálalásig tároljuk hűtőben. 
  • A kígyómakrélák felszínét dörzsöljük be kevés olívaolajjal, majd sózzuk és egy forró serpenyőben kezdjük el sütni. Oldalanként nagyjából 4-4 percig süssük. Mikor megfordítjuk egyik oldalról a másikra, rakjunk a serpenyőbe zúzott fokhagymát, hideg vajat, rozmaringot és még egy kevés kis olívát. Amikor a vaj kellemesen aranybarna színű lesz, facsarjuk hozzá 1 db citrom levét és rotírozzuk (locsoljuk) a halakat. 
  • Köretnek egy kellemes mézes-mustáros hajdinasalátát ajánlhatunk, mely hidegen és melegen egyaránt fogyasztható. Ezzel a körettel ágyazzunk meg a kész vajhal steakeknek, a tejfölhabból párat nyomjunk a hal köré. Díszítés képen zöldolajjal, és sült koktélparadicsommal frissítsük a tányért. 

Jó étvágyat! 

Tags: , , , ,
Matusz-Vad technikai séfje azóta szakács szeretne lenni, hogy hatéves korában elkészítette élete első rántottáját. Mindig is ambiciózus volt, több szakmai versenyen is részt vett, melynek eredményekeként ösztöndíjat nyert Valenciába, majd később Ausztriában is tapasztalatot szerzett. Hazatérve már konyhafőnökként állt több ismert étterem élén és a rendezvényszervezésbe is belekóstolt. A Matusz-Vaddal még szakácsként ismerkedett meg, majd pár évvel később területi képviselőként csatlakozott a céghez. Jelenlegi pozíciója számára az igazi álommunka. Technikai séfként folyamatosan fejlődhet, ötletelhet, és jobbnál jobb receptekkel kényeztetheti olvasóinkat, melyek nem csak a szakmát, de gasztronómiára fogékony „amatőröket” is főzésre csábítja.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE