fbpx

A tavaly Bib Gourmand elismerésben részesült, egri Macok Bisztró már közel 10 éve örvend töretlen népszerűségnek. A gasztrotúristák, a romantikázni érkezők és a családosok körében egyaránt felkapott étterem séfjével készült interjúban beszélgettünk sikerük titkáról és a vendéglátó szektort érintő problémákról.

a 2014-ben nyitott étterem alapkoncepciója nyitás óta változatlan. A magyar konyha alapjaira épülő fogásokat értelmezik újra a jelenkor igényeinek megfelelően, mindezt pedig bisztró stílusban tálalják. Ehhez érkezik egy mediterrán csavar, ami az alapanyag-választásban érhető tetten, az étlap azonban így is bárki számára közérthető és szerethető marad. Remek példa erre a bikavéres marhapofa, füstölt zellerpürével, padron paprikával, vargányagombával vagy a citrusos karalábékrémleves, amit halgombóccal tálalnak. A környezet nem is lehetne vendégmarasztalóbb, a kiszolgálás pedig közvetlen.

Fotó: Macok Bisztró

„Mivel ez egy családi vállalkozás, ezért a hangulatot is ennek megfelelően szerettük volna kialakítani, nem akartunk egy feszengős, fine dining éttermet. Vannak, akik azt sokkal jobban csinálják, így mi inkább a kicsit nagyobb adag, klasszikus ételek újragondolásában hiszünk. Természetesen nagy hangsúlyt fektetünk a tálalásra és a nyersnyagokra – amiben például a Matusz-Vad is kezdettől nagy segítségünkre van.” – meséli János.

A Matusz-Vad a Macok Bisztró szolgálatában

Cégünk elsősorban friss alapanyagokat szállít a Macok Bisztró számára. Több fogáshoz is tőlünk rendelik például a marhahúst, a steaket, a tanyasi csirkét, a vadat, a halakat és a mangalicát is. A széles szortiment és kifogástálan minőség mellett azonban János más szempontból is szeret velünk dolgozni.

„Amit mindenképpen kihangsúlyoznék az a rugalmasság és a pontos szállítás. Az, hogy este 6-ig tudok rendelést leadni és másnap már meg is kapom azért jó, mert így nem kell felhalmoznom a nyersanyagot. Különösen igaz ez a nyári időszakra, amikor pedig szombati kiszállításra is van lehetőség. A telesales-el is nagyon elégedett vagyok, mindig segítőkészek és kedvesek az ügyfélkapcsolattal foglalkozó kolléganők.”

Fotó: Macok Bisztró

A nehézségek ellenére erős nyarat remélnek

Bár a mindenki számára ismert okok miatt az elmúlt éve különösen kemények voltak a vendéglátó és turizmus szektor számára, a Macok Bisztróban szerencsére nem állt meg az élet, évközben is szép forgalmat tudtak lebonyolítani, a hétvégék pedig szinte mindig teltházzal működnek. A nyári szezonnal kapcsolatban János derülátó, bár azt tapasztalja, hogy a piac egyre inkább beszűkül. Nekik lokáció tekintetében nagy szerencséjük van, hiszen Eger egész évben vonzó turisztikailag, egyre kevesebb az a fizetőképes réteg, akik megengedhetik maguknak a rendszeres étteremlátogatást. Míg egy átlagos család nyáron korábban egy Egerben töltött hétvégén akár kétszer-háromszor is vacsorázott étteremben, most ez a tapasztalatok szerint megáll egynél. Ám nem ezt látja a legfenyegetőbb problémának, hanem az egyre reménytelenebbnek tűnő, szakképzett munkaerő megtalálását és megtartását. Bár esetükben a személyzet magja évszaktól függetlenül állandó, a terasznyitáskor a legtöbb helyhez hasonlóan nekik is óriási probléma a személyzetbővítés.

A Macok Bisztró már a teraszon is várja a vendégeit
Fotó: Macok Bisztró

„Én úgy érzem, hogy ebből óriási gondok lesznek a jövőben. Elképesztően nehéz megfelelő szaktudással, tapasztalattal rendelkező embert találni akár konyhai, akár szervizfronton. A legnagyobb problémának az oktatást találom. A rendszerváltás óta folyamatosan csökken a színvonal, úgy tűnik, mintha az iskolák csak a „fejadagra” mennének. Jó pár évvel ez előttig mindig volt 1-2 olyan tanuló, akit érdemes volt megtartani és szívesen is foglalkoztam velük, most örülök, ha nem megy el máshová egy hónap múlva.

Eger legfőbb látnivalói

Amennyiben a finom falatok mellett valaki művelődni is szeretne Eger városa Magyarország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A város történelme és kulturális öröksége, valamint gyönyörű természeti környezete egész évben vonzza látogatókat. Eger egyedülálló kincseit nem lehet egy rövid látogatás során felfedezni, azonban, ha csak pár napot töltünk itt, a következő helyeket érdemes meglátogatni.

Az egri vár a város egyik legismertebb látványossága. A XV. századi vár több évszázados történelmével, barokk és gótikus épületeivel, kiállításaival és gyönyörű kilátásával kínál tartalmas programot az egész család számára. A vár átépítése és helyreállítása jelenleg is folyamatban van, hogy még jobb élményt nyújtson a látogatóknak. Az éjszakai várjáratok és az éves borfesztivál különleges élményt kínál azoknak, akik szeretnék felfedezni a vár rejtett titkait.

A Macok Bisztró Eger egyik legfelkapottabb étterme
Fotó: unsplash.com

Eger történelmi belvárosa egy másik népszerű látványosság. A város szívében található Dobó tér és a minaret az oszmán idők emlékét idézik. A szűk utcákon sétálva a barokk és reneszánsz épületek kavalkádjába botlunk. A történelmi belváros sétája során nemcsak az épületek és a történelem, hanem az egri borvidék gasztronómiai különlegességei is megismerhetőek. Az éttermek és kávézók az egész évben tartó programsorozatokkal és fesztiválokkal várják a látogatókat.

Eger és környéke természeti kincsei is vonzzák az utazókat. Az egri vár mögött húzódó Érsek kert egy csodálatos zöldövezet, mely a városi élet zajától mentes pihenést biztosít. A Szépasszony-völgy pedig az egri borvidék legszebb része, ahol számos pincészet várja a borok kedvelőit, és ahol a természetjárás szerelmesei számos túraútvonal közül választhatnak. Az egri természeti környezet változatossága és az egész évben tartó programok egyaránt garantálják, hogy mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.

Tags: , , , , ,
Hivatalos szakmáját tekintve PR-marketing területen szerzett diplomát a BGE Külkereskedelmi karán, ám az élet minduntalan az írás felé terelte, így 7 éve ezen a területen kamatoztatja tudását. Egészen kis korától a gasztronómia szerelmese, imád főzni és rendületlenül járja a hazai éttermeket új ízek, új trendek után kutatva. Korábban két éven át a Street Kitchen csapatát erősítette szerkesztő-újságíróként, majd ő lett a Nagy Vega Könyv egyik felelős szerkesztője. A Matusz-Vadhoz már főszerkesztőként csatlakozott 2022 májusában. A Chef Inspirációval kapcsolatos feladatokon túl, a cég marketing osztályán a kreatív írói munkáiért is ő felel. Hat éve vegetáriánus, emellett fanatikus sajt- és borrajongó.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE