fbpx

A fehérpecsenye kétségtelenül a marhahús azon része, amit a húsimádók előszeretettel fogyasztanak. Rengeteg jobbnál jobb recept lelhető fel a témában, köztük a legínycsiklandozóbb ételek is megtalálhatóak.

Ezért kiemelten fontos ez az alapanyag

Vannak olyan klasszikus alapanyagok, melyek egyértelműen sikerre vihetik egy étterem menüjét. Hosszú évek tapasztalatai alapján a MATUSZ – Vad ennek tudatában alakította ki a kínálatát. Egyértelműen slágertermék a marha- fehérpecsenye, melyből kiváló steak készíthető, ami már önmagában is egy roppant laktató étel. Egy ilyen fogással senki nem foghat mellé, pláne, ha a vendégkörében húsfogyasztók is megtalálhatóak.

Miért fontos a húsfogyasztás?

Az ember számára örök idők óta alapvető tápanyag forrást jelent. A hús könnyen emészthető és magas fehérjetartalma miatt kiemelkedő helyet foglal el az emberi táplálkozásban. A benne található zsírnak fontos szerepe van az energia raktározásában. Az egész szarvasmarha szinte minden bontási részét fogyasztjuk, és található hozzá megfelelő recept. Ezek a pofa, fej, tarja, hasaalja, szegy, lapocka, lábak, első-, és hátsó lábszár, farok, keresztfartő, spitz fartő, feketepecsenye, fehérpecsenye, dió, magas hátszín vagy rostélyos, lapos hátszín, vesepecsenye vagy bélszín.

A fehérpecsenye

A marha vagy borjú hátsó combjának a része. A vesepecsenyével együtt köztudottan a legnemesebb része az állatnak. Pontosan ezért leginkább párolva és sütve érdemes készíteni, de természetesen megfőzhető levesben, vagy pörköltnek is készíthetjük. Persze a marhahús íze nagymértékben függ az adott állat tartásától és feldolgozási módjától is. Nagyon szép sovány, henger alakú húsrész, mely kevés zsiradékot tartalmaz. Ezért sok esetben különféle mártásokkal készítik el.

Nincs is jobb, mint az omlós finom fehérpecsenye egyben sütve, viszont nagyon fontos előtte a pácolás.

Ha pácolunk/érlelünk, még tökéletesebb

Nincs is jobb, mint az omlós finom fehérpecsenye egyben sütve, viszont nagyon fontos előtte a pácolás. Ha tényleg igazán porhanyós finomságot szeretnénk készíteni a marhából, akkor felejtsük el, hogy friss húst sütünk. Több fajta megoldást is lehet választani, íme a legegyszerűbb. Szükség van hozzá egy keverőtálra, melybe körülbelül fél deciliter olívaolajat töltünk. Finomra aprított vöröshagymát, egy gerezd fokhagymát teszünk hozzá. Egy citrom levét belefacsarjuk. Ízlés szerint lehet fűszereket tenni hozzá, de már kész fűszerkeverékeket is lehet erre a célra vásárolni. Mindezt alaposan összekeverjük. Egy zárható edénybe öntjük és beletesszük a hússzeleteket. Minimum egy napig, de akár egy hétig is benne tartjuk, lezárva hűtőben. A húsban lejátszódó folyamatok az érleléshez hasonlatosak, és sokkal puhább, ízletesebb lesz, hiszen a rostok kicsit elengednek. A sütés előtt érdemes szárazra törölni a húst. Az így előkészített és kisütött fehérpecsenye kellően bársonyos ízekkel fog megajándékozni minket.

Tags: , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE