fbpx

A berekfürdői Park Étterem a kiszállítások ideje alatt is fantasztikus ételsorokkal lepte meg a vendégeit. Természetesen a húsvét is remek alkalom egy új menühöz, ráadásul akkor terveznek indulni a új étlappal is. Szabó Ildikóval, az étterem értékesítési vezetőjével beszélgettem.

Grillezett kecskesajt, ropogós kerti saláta

– Rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, feltartóztathatatlanul közeledik a húsvét. Gondolom, már készülnek rá. Úgy tudom, hogy minden jeles napon igyekeznek egy-egy ünnepi menüvel jelentkezni, még akkor is, ha csak kiszállítás lehetséges.

– Igen, minden ünnepi alkalmat igyekszünk megragadni. Nemrég volt Valentin-nap, ősszel pedig a Márton-nap. Sajnos, a járvány miatt csak kiszállítással tudunk dolgozni, és emiatt páran nem is kérték, hiszen nem úgy képzelték az ünnepi lakomát, hogy dobozból kell megenni, otthon… De azért szerencsére sok vendégünk így is minket választott. Bízunk benne, hogy húsvétra kinyithatunk, de húsvéti menüajánlatunk már biztosan lesz, ez nem is kérdés.

Málnaecetes-kefíres céklaleves, füstölt húsos ravioli, tojásforgács

– Mi lesz az, lehet már tudni?

– Persze, már mindent kitaláltunk. Klasszikus, bárányra épülő, négyfogásos menü lesz, előétel, leves, főétel és desszert. Grillezett kecskesajt lesz salátával, aztán egy nagyon finom, málnaecetes-kefires céklaleves füstölt húsos raviolival és tojásforgácssal, aztán bárány french juhtúrós polentával, bacon crisppel és sült gyökérzöldségekkel, és desszertnek egy klasszikus répatortát tervezünk.

– Nagyon jól hangzik…

– Igen, és nagyon reméljük, hogy kinyithatunk, mert akkor az új, tavaszi étlapot is bevezetnénk. Pár klasszikust meghagytunk rajta, de sok lesz az újdonság.

– Melyek a kihagyhatatlan klasszikusok?

– A húsleves, a gulyásleves, a karcagi birkapörkölt, a vörösboros marhapörkölt, a cigánypecsenye és a sültestálak. A desszertek közül pedig a somlói galuska és a sajttorta a nagy kedvenc, azokat nem vesszük le.

Bárány french, juhtúrós polenta, bacon crispy, sült gyökérzöldségek

– Az új ételek közül mi a legmerészebb?

– A Surf and turf. Ez tengeri és szárazföldi ételek kombinációját jelenti, vagyis két, egymástól hangsúlyosan különböző alapanyagból áll. Errefelé egyáltalán nem ismerik, kíváncsiak vagyunk, merik-e kérni, vagy meg merik-e kérdezni, hogy miből van? Lesz egy kakukktojás desszertünk is, szerintünk az is népszerű lesz majd.

– Az mindig más lesz? Ha kétszer egymás után kérem, mást kapok?

– Nem, ugyanaz az édesség, de minden tizedikben elrejtünk egy kis, kedvezményre jogosító kártyát, az benne a játék, hogy ki az, akinek pont ez jut. Kíváncsiak vagyunk a fogadtatásra…

Tags: , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE