fbpx

A gasztronómiai újságíráson kívül számos olyan dolog van, amiben tevékenykedem még a konyhaművészet szerelmeseként. Három évvel ezelőtt irodavezetőként dolgoztam, mellette hobbi szinten foglalkoztam csak sütéssel, főzéssel, írással. Valahogy azt éreztem nekem ez már nem elég szeretnék ezzel komolyabban foglalkozni. 

Akkor láttam meg, hogy nyári tábort hirdetnek, ahol gyerekekkel egyéb programok mellett főznek is. Teljesen meglódult a fantáziám és azt reméltem, hogy ha bele tudom tenni a saját ötleteimet, ha tovább gondolom egy szuper messzire mutató koncepció lehet belőle. Az is lett.
Megszületett a A GastroMini Gyermek Főzőiskola, ami művelődési házakkal, közoktatási intézményekkel, magánszemélyekkel, egyéni cégekkel együttműködve komplex főzéssel és sütéssel kapcsolatos gyakorlati tudást igyekszik a gyerkőcök kezébe adni a mai napig is.

A nyári táborok mellett, számos nyilvános rendezvény, látványkonyha, rekordkísérlet, céges belső program áll a hátunk mögött. A Covid 19 miatt sajnos a rendezvények egy éve szünetelnek. Viszont a tavalyi évben is a hatályos jogszabályoknak megfelelően sikeresen tartottunk több Konyhatündér tábort is. Mindig adott helyszínen zajlik a program.

Úgy építettem fel a tematikát, hogy lehetőleg helyi termelőktől tudjunk vásárolni. Szoktunk látogatást tenni a piacon, henteshez is rendszeresen ellátogatunk. A Gastromini minden nap színes, de kifejezetten az ételkészítéshez kapcsolódó programokkal látja el a résztvevő lurkókat.
Fontosnak tartom, hogy az alapanyagokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, húsokkal, fűszerekkel részletesen megismerkedjenek. Bepillantást nyerhessenek a különböző ételkészítési eljárásokba. Együtt készítjük minden nap a reggelit, az ebédet és az uzsonnát.

Általában 8:30-kor kezdünk és 16:00-kor végzünk, az évek tapasztalata azt hozta egy átlag 15 fős csapatnak ez bőségesen elegendő egy napra, szerdánként, így is mindig mélypontról indulunk, mert azért valljuk be sok az inger és elfáradnak, nekem meg ilyenkor már a hangszálaim kezdik feladni a harcot, de ez jóleső fáradtság, így hamar túl lendülünk rajta együtt, én pedig jó barátságot kötöttem az izlandi zuzmóval.

Magunk készítjük a tésztát és frissen vásárolunk, de vannak esetek, amikor akár az időjárás, akár az idő szűke, akár a gyerekek igénye, kívánsága az, hogy kicsit könnyítsünk a saját dolgunkon.

Figyelembe kell venni, hogy a három fogást mire maguknak elkészítik a segítségemmel, vezényletemmel, sok időt, energiát vesz igénybe és nem kínzás, hanem élmény, amit kínálunk. Szerencsére rendelkezésre állnak már olyan megoldások, amelyek pont ezekre a helyzetekre kiválóak. Például egy jó minőségű bécsi virslis hot doggal sose nyúlok mellé vagy egy hamburgerrel, amihez már prémium minőségű hús pogácsákat lehet rendelni, vásárolni.
Szoktunk készíteni előre fagysztott leveles tésztából ínycsiklandó sós, sajtos, magvas párnákat medvehagymás sajtos töltelékkel vagy éppen kakaós csigát, attól függően aznap mit kíván a banda. Mindig készül palacsinta vagy gofri, gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom nem mi főzzük rá a dzsemet, de így is top kedvenc.

Rendszerint friss limonádét készítünk citrommal, ha tudunk szerezni, akkor bodzával, de rendszeresen van ivólé és szörp is főleg ebéd mellé.

A hét záró akkordja pedig a fagyizás, amire magunk verjük fel a habtejszínt és fagyasztott gyümölcsökkel koronázzuk meg a desszertet.

Így tavaly már volt, hogy inkább házi készítésű kártyákkal gasztro activity társasjátékoztunk, mintsem, hogy mentünk volna a boltot járni, a házhozszállítás előnyeit már én is kihasználom sok esetben, ne kelljen az ifjoncokkal cipekedni, előre gondolkozom.

Szóval ici-pici csalás szerintem mindenképpen belefér, a józan paraszti ész segít! Így marad idő mozgásra és kreatív játékra is. Nagyon népszerűek a befestett száraz tésztákból készülő ékszerek, a sorversenyeket, mint krumpli hajítás vagy tojás egyensúlyozás. Batikolunk pólót céklalével, határ a csillagos ég…

Ez az én, avagy a MI KIS GastroMini történetünk egy szelete. Nagyon Boldog Gyermeknapot Kívánok a magam és a Matusz Vad Zrt. nevében is!

Tags: , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE