fbpx

Hozzávalók:

Kattintson az összetevőre, ha szeretné kipróbálni

Elkészítés:

Felhasználás előtti este kivesszük a borjúlábszár szeleteket a fagyasztóból, és hűtőben egy éjszaka alatt kiolvasszuk. Öntöttvas edényben olajon szép aranybarna kérget adunk a húsnak, majd félretesszük őket. Ugyanebben az edényben vöröshagymát pirítunk, utána a szeletelt fokhagymát is hőkezeljük vele együtt.
Hozzáadjuk a répát, zellert, friss rozmaringot, babérlevelet és kevés paradicsom pürét. Összeforgatjuk, várunk vele pár percet, amíg szépen összepirulnak az alapanyagok, majd visszahelyezzük rá az előre lekérgezett lábszár szeleteket.
Sózzuk, borsozzuk és felöntjük száraz fehérborral és zöldségalaplével, vagy vízzel, de csak annyira, hogy ne lepje teljesen el. Fedőt helyezünk az edényünkre és 150-160 fokos előmelegített sütőbe rakjuk. Körülbelül 2 óra alatt fog így kíméletesen elkészülni, de érdemes időközönként ránézni,és pótolni az alaplevet, ha szükséges.

Amíg a húsunk elkészül a sütőben, addig serpenyőben megmelegítjük a vajas burgonyapürét, és ízlés szerint tejjel, tejszínnel, valamint extra vajjal habosra keverjük a lágyabb textúra elérésének érdekében.

A vörösboros jus-t egy kisebb forralóban vagy serpenyőben beforraljuk kellő sűrűségűre, és 1 szál friss rozmaringot dobunk bele, tálalásig benne hagyjuk, ezzel aromatizáljuk.

Ropogós elemként Lyoni hagymát készítünk, amihez a vékonyra szeletelt hagymát lisztbe forgatjuk, majd bő forró olajban kisütjük.
Tálaláskor a burgonyapüré mellé helyezett lábszár szeletet bevonjuk a mártásunkkal, és zárjuk a tányért a ropogós hagymával.

Tags:

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE