fbpx

Az újbudai Leroy Café Allee-ban még messze nem olyan a forgalom, mint két évvel ezelőtt. A vírus óta erősen megcsappant a vendégek érdeklődése, és egyelőre nem látni, hogy visszaállna a korábbi rend.

Az étterem vezetése nagyon bízott a szeptemberben, mert azt hitték, hogy csak a nyaralás miatt maradnak el a vendégek, de most már úgy érzik, hogy tévedtek. „Rekordokat döntögettünk 2019-ben ilyenkor, aztán tavaly a vírus miatt gyenge volt a forgalom, és sajnos, most sem sokkal jobb a helyzet az egy évvel ezelőttinél” – felelték érdeklődésünkre.

A Leroy Café Allee honlapján azt írják, hogy céges eseményeket is szívesen rendeznek, ami újdonságnak számít náluk. A járvány előtt ugyanis annyira tele voltak, hogy nem csináltak vállalati összejöveteleket, most viszont – érthető okokból – szívesen állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Megtudtuk azt is, hogy az újbudai étterem szinte minden korábbi alkalmazottja megmaradt, és ezért nem keresnek kollégákat. Bár a COVID miatt voltak elbocsátások, de ahogy készültek a tavaszi nyitásra, egy-két kivétellel mindenki visszajött hozzájuk. Újakat már csak azért sem keresnek, mert a mostani, alacsonyabb forgalomhoz elegen vannak, de ha netán később nagyobb lenne a forgalom, akkor valószínűleg vesznek majd fel jelentkezőket.

Az Allee-ban dolgozók ugyanannyit keresnek ma, mint két éve, de a vezetőség szerint az is fontos, hogy a Leroy jól csengő név, bejáratott márka, ahol biztonságban érezhetik magukat a munkatársak. Amikor arra terelődik a szó, hogy a Balatonnál igen nagy pénzeket kértek nyáron az emberek, és dobálóznak a 6-800 ezres fizetésekkel, akkor a menedzsment sietve hozzáteszi, hogy azért a nagy összegért havonta 28-30 napot kellett a magyar tenger partján dolgozni. A Leroyban csak 15-öt, viszont ha ezt kettővel megszoroznák, akkor a fizetés is a duplája, vagyis éppen akkora lenne, mint a Balatonnál, és azt a különlegesen nagy terhelést maximum 2 hónapig lehet bírni.

Ami az étlapot illeti, az újbudai étteremben egyszerűen nem tudják követni az elszabadult alapanyagárakat. „Általában egy évben kétszer állítunk össze új étlapot, legutóbb májusban tettük, amikor újra kinyitottunk, és még azok az árak érvényesek. Ha majd készül az őszi étlap, akkor abban figyelembe kell venni a növekvő költségeinket. De nagyon sokat nem fogunk tudni emelni, legfeljebb pár száz forintot, mert még ennyi vendégünk sem lesz. Azt hiszem, elértük azt a kritikus szintet, ami fölé már nem nagyon lehet menni” – tették hozzá az üzletben.

Úgy vélik, hogy az a la carte éttermek a közeljövőben nem fognak úgy menni, mint a vírus előtt, és inkább a gyorséttermeknek kedvez a jelenlegi helyzet. Azt csak találgatják, hogy miért nem járnak étterembe az emberek: vagy a vírusveszély miatt, vagy azért, mert tartanak egy újabb lezárástól, és nem akarnak költeni. Pedig sok hely bezárt, tehát elvileg több vendégnek kellene lenni a még nyitva tartó éttermekben.

Bár sokan a házhoz szállításban látják a menekülő utat, a Leroyban ezt nem csinálják, mert „nem illik a márkanévhez”, annak pedig nem látják értelmét, hogy egy teljesen új név alatt belefogjanak. Kiszámolták, hogy csak úgy éri meg házhoz szállítani, ha egyébként is van egy nyitott, működő konyha. „Az nem kiút, hogy van egy éttermem, ami nem megy, vagy be van zárva, és akkor belefogok a házhoz szállításba. Akkor csak mínuszt csinál az ember folyamatosan” – tették hozzá érdeklődésünkre.

Szerző: Bocskay Zsolt

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE