fbpx

A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának (BGE KVIK) csapata nyerte a közép-kelet-európai turizmus piacelemző versenyt. Az STR SHARE Center által első alkalommal megrendezett versenyen 19 ország csapata indult.  A diákok feladatát különlegesen nehézé tette, hogy a COVID okozta pandémia gyökeresen átrendezte a vendéglátás és a turizmus ágazatot. 

A nehézségek ellenére azonban biztató az ágazat jövője idehaza, hiszen a szakmai versenyek pedig kétségtelenül fontos hatással vannak a fejlődésre és az innovációra. Az pedig, hogy a fiatalok jelentős sikereket érnek el a nemzetközi megmérettetéseken, bebizonyítja, hogy számukra a turisztika nemcsak szakma, hanem elhivatottság.

 

STR SHARE Center az STR szállodaipari piackutató vállalat részeként szállodaipari és turisztikai adatok szolgáltatásával segíti a felsőoktatási intézményekben az oktatást és a témában zajló kutatásokat. A szervezet 19 európai országban idén először hirdette meg az 1 000 euró összdíjazású turizmus piacelemző versenyt. A BGE-t a KVIK alap- és mesterképzéses hallgatóiból álló 4 fős csapata – Nguyen Phuong ThaoMolnár Csenge AnnaBalog Jázmin Éva (turizmus-vendéglátás alapképzés) és Boutchichite Noura (turizmusmenedzsment mesterképzés) képviselte. A hallgatók versenyre történő felkészítése a Kutatási Alap támogatásával a BGE KVIK Üzleti Elemzés Módszertan Tanszékén működő tehetséggondozó „MITO Klub” szervezésében valósult meg Karakasné dr. Morvay Klára (Vendéglátás Tanszék) és dr. Erdélyi Éva (Üzleti Elemzés Módszertan Tanszék, „MITO Klub” szakmai vezető) oktatók vezetésével. A feladat nehézsége ellenére mind a tanszékek, mind a tanulók helytálltak, mégpedig nem is akárhogyan.

A verseny feladata

Egy olyan pályamunkát kellett összeállítani, melyben egy külföldi turisztikai piac elemzése és továbbfejlesztése volt a feladat. A 4 fős magyar csapatnak, mely alap- és mesterképzéses hallgatókból, BGE-s hallgatókból állt, több hónapos felkészülésre volt ideje, viszont nagy kihívást jelentettek a járványhelyzetből adódó hirtelen változások. A versenyfeladat egy 30 perces pályamunka elkészítése volt, melyben előzetesen kapott adatok és kritériumok alapján egy külföldi turisztikai piac elemzése volt. A BGE KVIK csapata Prágát választotta. A helyzetelemzésen kívül javaslatokat kellett tenni a fejlesztésekre, a továbblépésekre, és az adott piac innoválására. Többek között, hogy melyik városrészt érdemes turisztikai szempontból fejleszteni, milyen szegmensekre érdemes koncentrálni a turizmus fellendítése céljából.

Fotó: Pixabay

A verseny

A pályamunka elkészítése, a versenyre való felkészülés augusztus végén kezdődött el. Heti rendszerességgel megtartott tréningeken vettek részt a tanulók. Az elkészült pályázatmunkákat egy 30 perces prezentáció keretében kellett bemutatniuk november 5-én online formában. A rangos nemzetközi zsűriben szállodavezetők, turisztikai szervezetek és befektető cégek vezetői foglaltak helyet, akik a prezentáció során rögtönzött kérdéseket is feltehettek a versenyzőknek. Ez azért is volt mérvadó, mert nem csak a versenyre való felkészülés, az adott téma ismerete, hanem az általános szakmai tudás is óriási szerepet kapott az elbírálásban. Miután a verseny eredményhirdetése megtörtént, és a BGE csapat első helyezést ért el, a főszervező kiemelte, hogy mind tartalomban, mind kivitelezésben kiemelkedően igényes munka született. A hallgatók az első helyért járó 750 eurót további tehetséggondozó programok, versenyek támogatására ajánlották fel.#

Fotó: Pixabay

Forrás BGE KVKI

Fotó: BGE, Pixabay

Dudás Szabolcs séf, Anyukám Mondta étterem: A szezon megmentette a vendéglátást

Mitől válik egy étel nemzeti jelképpé napjainkban?

A séf, aki mindent elért a pályán – interjú Bíró Lajossal

Lépéselőnyben a libalakoma

Tags: , , , , , , , , , , , , , , ,
Hosszú évek óta gasztronómiai szakújságíróként tevékenykedik, ez a terület számára a nagy szerelem. Az újságírás alapvető ismérveitől függetlenül, szegmentált rálátással rendelkezik a gasztronómiára köszönhetően vendéglátós és borász végzettségének. Ez idő alatt rendezvényeket, vacsoraesteket szervezett vagy annak létrehozásában vett rész. Az online és nyomtatott sajtó relevanciájának megfelelően nem csak az újságírói tevékenységet képviseli a területen, egy gasztronómiával foglalkozó műsor szerkesztése által az online rádiózásban is tapasztalatot szerzett. Célja, hogy mind a szakmának, mint pedig a nagyközönségnek értékes, informatív tartalmakkal tudjon bemutatni ennek a területnek a szépségét. Mottója: „Enni jó, de jót enni még jobb!"

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE