fbpx

Vélhetően alig akad olyan asztal, amelyre az óév búcsúztatása során ne kerülne alkohol, és vélhetően alig akad olyan felnőtt hazánkban, aki ne tapasztalta volna meg magán vagy társán a másnapi fajfájós ébredés kínjait.A kulcs, ugyan mindenkinek a saját zsebében van az újévi ajtónyitáshoz, ám akadnak trükkök, amelyeket bevetve kisebb lesz a dorbézolás másnapi ára. Hogy melyek ezek? Elárulom!

Vélhetően az emberi civilizációval egyidős az alkoholfogyasztás. Feljegyzések szerint már 7000 évvel ezelőtt is ittak bódító italokat, amelyeket gabonák, rizs, vagy éppen gyümölcsök erjesztésével állítottak elő.

Az alkohol fogyasztása ősidők óra kapcsolódik ünnepekhez, különleges alkalmakhoz. De az se újkeletű, hogy a lazítás és az élvezetek fokozása érdekében is szokás kortyolni eme nedűket. Nos, most mindkettő okot ad az italozásra!

Megelőzés, mielőtt bulizni indulunk

Fogyasszunk bőségesen folyadékot, lehetőleg vizet, mielőtt belevágunk a szilveszteri mókába. A rutinosabbak azt is tudják, hogy ha zsíros ételt, vagy éppen zsíros kenyeret is elmajszolnak az italozás előtt, azzal sokat tehetnek az ellen, hogy túl gyorsan kicsapják magukat.

De miért is hasznos mindez?

Az alkohol dehidratálja a szervezetet, gyorsítja az anyagcserét. Ha fogyasztása előtt bőségesen iszunk vizet, lesz miből veszteni. A zsíros ételek csökkentik és lassítják az alkohol felszívódását, így az első pár pohár se üt annyira.

Okosan is lehet nyakalni…

Ugyan a buli hevében nem arra figyelünk, hogy a testünknek ne ártsunk túlzottan, ám ha egy-egy pohár bor, vagy tömény mellé bőségesen iszunk vizet, vagy alkoholmentes gyümölcslét, az sokat segít. Ezzel egyrészt a folyamatos vízvesztést, másrészt az vízzel távozó ásványi anyagokat is tudjuk pótolni. A sós mogyoró, a mandula és az egyéb zsíros magvak fogyasztása is jótékony hatással lehet ilyenkor. Fontos az ételekkel is meg-meg szakítani az italozást. Ez már csak azért is hasznos, mert tovább maradhatunk azon az alkoholszinten, ahol még valóban élvezhető a buli, és nem mellékhelyiségben kötünk ki.

Válogassuk szín és fajta szerint is

Azt bizonyára mindenki ismeri már, hogy nem jó keverni az alkoholokat. A sör mellé bedobott tömény jelentős hatásfokozó erővel bír, hiszen éppen e céllal jött létre ez a slágercombo. Ha e mellett voksolunk, akkor nem érdemes egyéb fajta italokkal is bővíteni a palettát, mert akkor tuti, hogy igencsak fejfájós lesz a másnapi ébredés.

A pezsgő szinte elengedhetetlen része az újévi koccintásnak. Ha ezt felváltva fogyasztjuk sokféle más alkoholos itallal, garantáltjuk a másnapi rettenetes ébredést.  

Másik megfigyelés, hogy a színes italok jobban ártanak, mint a világos színűek. Ennek oka vélhetően a készítésük során használt rafinált eljárásokban és sokféle összetevőikben rejlik.

A másnaposság és a fejfájás egyik fő oka az alkohol dehidratáló hatása. 1 g alkohol 10 grammal több víz kiválasztását eredményezi. Tévhit az, hogy a sör kivédi ezt a hatást. Fél liter sör elfogyasztása után nemcsak annak folyadéktartalmát veszítjük el, hanem még további 2 dl víz kiválasztását is előidézi a szervezetünkből.   

Mit tehetünk a macskajaj ellen?

Célszerű lefekvés előtt egy nagy pohár vizet ledönteni és kerülni a szénsavas nedűket.

Sokak által használt és hatékonynak tartott orvoslás ezt megtoldani 1-2 db. diclofenak tartalmú pirulával is.  

Ébredés után, főként, ha a szomjúságot még szájszárazság, fejfájás, émelygés is kíséri, igyunk bőségesen vizet. A szervezetből eltávozott ásványi anyag, só és vitaminok pótlására jótékony hatású a banán, a tojás, a méz, a zabkása, az olajos magvak, az ecetes uborka, a savanyú káposzta. A gyomorémelygést a gyomorsavak felszaporodása okozza, ezt enyhíthetjük főtt burgonyafogyasztással, vagy tejkortyolással is.

A kávéval és a kólával óvatosan bánjuk, vagy legalábbis a kettő közül csak az egyiket válasszuk.

A C-vitamin jótékony, éppúgy a spenót, amihez a tojás is szuperül passzol.

Az igazi profik pedig tudják, hogy a korhelyleves is csodákra képes!#

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE