fbpx

Gyorsan, magas minőségben finomat enni az adott ország sajátos ízeiből, a legjobb dolog, ami történhet velünk! Elhoztam a legjobb gyors ételeket, melyekből érdemes ötletet meríteni!

A street food mozgalom már nagyon régen jelen van szinte minden országban. Az utcai árusok egyfajta a gasztronómia elöljárói az adott kultúra ízeinek, alapanyagainak és stílusának. A világszerte népszerű hot-dog, hamburger és gyros mellett az országok sajátos finomságait is megtaláljuk, ahogy Magyarországon a vaslapon sült lepény, a kenyér lángos, az óriás palacsinta vagy a kürtös kalács.

Miért éri meg?

Egyszerű, de jó minőségű alapanyagokkal kell dolgozunk, amit előre bekészíthetünk. A vákuum csomagolás az, ami ebben az esetben is segítségként szolgál a vendéglátósoknak, természetesen a hűtés mellett. A vendégek imádják a kenyérfélék, lepények közé bújtatott pulled pork húsokat, a frissensülteket, vagy a jól befűszerezett kolbászokat. A vendéglátóhelyek nagy része már kisbusszal járja a fesztiválokat, kitelepül, ezáltal saját maga reklám, a garancia arra, hogy a vendégek felkeressék őket, valamint, hogy minél szélesebb közönsége legyen.

Nézzük azonban a világ legjobb 8 street food verzióját.

Szlovákia – Cigánypecsenye

Általában nyáron és a piacokon kapható ez a mennyei finomság, ami nagyon egyszerű, nagyon laktató és húsos. A megszokottnál jóval nagyobb zsömlét félbevágnak, de csupán az ismert vizes zsömle fajtát, azt megkenik mustárral, kis csalamádé is kerül néhol bele és a tarjából sütött, szaftos és vajpuha pecsenye. Mindezt kockás papírba teszik, és már sétálhatunk is vele. Akár reggelire, akár vacsorára kitűnő, mint a korai piacon, mint egy éjjeli mulatság előtt és után.

Portugália  –  Pão com chouriço

Itt is az egyszerűség és költséghatékony megoldás dominál. Kenyértésztába töltött kolbászkarikák kifliformában. Egyszerű, de kovászos kenyértésztát dagasztanak, majd 6-8 chorizzo karikát tesztnek bele és feltekerik, mint egy kiflit, így sütik meg. Tökéletes étel éjjel az utcákon, sötétben, amit hatalmas fonott kosarakból árulnak, vászonkendővel letakarva, hogy ne hűljön ki. Igen, ez bizony meleg étel, mert ahogy sütik, úgy hozzá ki adagonként és már al is adták a következő 10 percben. Olcsó, kelendő, és laktató.

Anglia – Fish and chips

A tőkehal az a fajta hal, aminek kevesen tudnak ellenállni, mégha nem is olyan nagyon szeretik halat. Ropogós sörtésztában készül, friss sült krumplival és esetleg egy kis remoulade szósszal. Amennyiben friss olajban készül, akár egészségesnek is mondható étel lehet. Anglia utcáin hemzsegnek az árusok, bárok, akik versenyeznek egymással, így jó eséllyel jutunk sok helyen igazán finom verziókhoz. Édességként pedig gyakran a hal után még a mars szeletet is kirántják sörtésztában, de persze egy másik olajban.

Spanyolország – Empanadas

’Kettőt, négyet vagy hat darabot csomagolhatunk?’ – csupán ennyit kérdeznek,mikor empanada-kat kérünk az árustól. A töltött, ropogós, olajban sütött tésztácskákat valószínűleg már mindennel megtöltötték, ami ehető a szép vidéken. A tésztája egyszerű és finom, a tölteléke pedig akkor is jó, ha csak egy kis főtt krumpli és sajt van benne. Mártogatni is lehet, a kisboltokban is kapható dobozban, de a legjobb talán a tengerparton ezt majszolni a plédünkön.

Quiche Franciaországból

Mindent bele! – talán ez lehet itt a jelszó, mikor egy quiche-ről van szó. Ropogós vajas tészta torta vagy piteformába téve. Ebbe jön bele a sok tojásos, tejszínes lé, majd a sok-sok feltét. Spenót, sonka, sajt, zöldségek, halak. Langyosan, vagy hidegen, ebből egy szép ’tortaszelet’ felér egy ebéddel is, ha egy könnyed levest fogyasztunk mellé.

Olaszország – Arrancini

Sült rizsgolyók édesen és sósan, valamint öltve is. Szaftos, krémes, kívül ropogós, a rizsszemek pedig csak úgy omlanak szét a szájban harapás után. Ez az arrancini, amire méltán büszké az olaszok. Költséghatékony, egyszerű, előre elkészíthető és nagyon változatos. .

Horvátország – Burek

A pékségek, az utcai árusok bőséges burek kínálattal várják nem csak a turistákat, hanem a helyi lakosokat. Ez utóbbi talán a legfontosabb, hiszen hitelt leginkább így nyer, hog akik ismerik is visszajárnak. Rétestésztalapokl áll, ami töltött lehet akár sajttal, hússal, zöldségekkel és gyümölcsökkel is. Törökországból származik, de mára már szinte az összes Balkánon található országban megkóstolhatjuk. Aki próbálta tudja, milyen laktató.

Törökországból – Töltött kagyló

A kagylókat rizzsel, fenyőmaggal, mazsolával megtöltik és összekötik őket madzaggal. Beleteszik egy nagy lábas, forró vízbe és addig forralják, amíg el nem párolog róla a víz. Egy kis petrezselyemmel, esetleg citrommal, olajokkal tálalják. Baguettel, vagy csak úgy önmagában is lehet fogyasztani.

Töltött kagylók.

Az igazság az, hogy a street food árusításához befektetésnek egy felszerelt autó szükséges, viszont nincs bérleti díj, nagy személyzeti létszám és az asztalok gyorsan pörögnek , már ha vannak. A vendéglátósok többsége gazdaságos lépésnek tartja, ahol ebből kifolyólag az ételek minőségén nem kell spórolniuk.

Partnereink

húsvét

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE