fbpx

Az íróval több helyen találkozunk, mint azt gondolnánk. Tartalmas, rengeteg vitamint tartalmaz, nagy energiaértéke van és több élelmiszer alapvető eleme, amitől az ételeink is ízesebbek lesznek.

Mi az az író és hogy készül?

A tejföl köpülése során, miután a vaj kiválik, író marad. Egyfajta savanykás folyadék, ami leginkább egy híg tejfölhöz hasonlít. A világban több ország is rendszeresen felhasználja a sütéseknél, levesekhez vagy akár csak energiaforrásként, hideg italként fogyasztva. Indiában, a nagy melegben, közkedvelt ital, Amerikában pedig rengeteg édes sütemény alapja. Magyarországon jobbára csak biogazdaságokban juthatunk hozzá, ahol vajat állítanak elő hagyományos módon és ezután marad meg ebből a folyamatból az igazi író. Főként azért ritka és nehezen elérhető, mert nagyon gyorsan romlásnak indul, pár óra alatt megkeseredik. Kis mennyiségben kerül kereskedelmi forgalomba, de jó néhány szupermarketben, dobozosan már megtalálható. Az író zsírtartalma változó, hiszen alapvetően a tejföltől függ, milyen zsíros és édes volt eredetileg, valamint a forgalmazó cégek néha cukrozzák, ezért érdemes elolvasni a címke hátulját is.

www.pixabay.com

A növényi főzőkrém íróban gazdag

A krémesség, a lágyság, az ízek mind megtalálhatók az íróban, ezért is fordul elő gyakran a krémesítő élelmiszerekben. Ilyen a növényi főzőkrém is, amit a növényi étrendet követők gyakran használnak állati eredetű tejszín helyett. Gombapörkölthöz, tejszínes levesekhez, tésztaszószokhoz és a tökéletes francia, rakottburgonyába is nagy kedvenc. Kiszámítható, kellőképpen sűrű és nem olyan gyorsan romlandó, mint az állati eredetű tejtermékek, ezért a hűtőben napokig eláll. A laktóz ugyan jóval alacsonyabb az íróban de még így is tartalmazza, ezért a laktózérzékenyek szintén óvatosan bánjanak vele. Állaga sűrű és sütés után sem tűnik el, tartalmas marad, ezért használható a sült zöldségekre vagy az édes főzött, csokoládés, gyümölcsös krémek elkészítéséhez.

www.pixabay.com

A természetes energiaital

Az író összetétele nagyon gazdag. Nagy mennyiségben tartalmaz A-, D-, C-, PP-, E-vitamint, valamint az összes B- vitamint. Magas a vas, foszfor, kálium és kalciumtartalma. Ezzel szemben kalóriában nagyon szegény, ezért az ital maga diétásnak mondható, mégis „energiaitalként „is emlegetik. A nyugati országokban gyakran fordul elő a hölgyek dietetikus által előírt étrendjében, mert igen hamar beindítja az anyagcserét, mégis laktat, eltelít. Többnyire tízóraira és uzsonnára fogyasztják önmagában. Összetételét tekintve igazi vitaminforrás, ami jó hatással van az egész szervezetünkre. Télen valódi kincs a sok zöldség és természetes vitaminjaink hiányában.

Az író nem összetévesztendő a savóval, ami közvetlenül a tej alvadása után keletkezik és sárgás, inkább áttetsző színe van.

Tags: , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE