fbpx

Igen, van ilyen is. Nekem még új volt és bár a neve elég beszédes, utánaolvastam, hogy mi is ez. Flexitariánus (a szó az angol flexible, vagyis rugalmas és a vegetariánus szavak szerelemgyereke) az, akinek a táplálkozása nagyrészt növényi alapokon nyugszik, de néha fogyaszt halat vagy húst is, tehát rugalmasan kezeli a kérdést.

Több millió brit tervezi, hogy a környezettudatosság jegyében több zöldséges ételt fog fogyasztani 2021-ben.

Egy kétezer embert érintő felmérés alapján a tavalyi évhez képest 31%-kal több ember tűzte ki célul a minél gyakoribb húsmentes étkezést, és a kérdésre igennel szavazók között a londoniak voltak túlsúlyban. A megkérdezettek jelentős része a környezet védelme és fenntarthatósága miatt döntött így, a másik nagy csoport pedig a közösségi oldalakon való megjelenés miatt döntött így.

Minden, a felmérésben részvevő öt emberből egy szeretné, ha az látszódna a social media platformjukon, hogy kiveszik a részüket a Veganuary (Veganuár, vegetariánus január) mozgalomból, és az emberek 45%-a egyáltalán nem érzi szükségét a mindennapos húsfogyasztásnak.

A felmérést a Rustlers burger brand kezdeményezte, a cég szóvivője a következőket mondta: „Az utóbbi években sokan életmódot változtattak, új diétás szokásokat vettek fel és jelentősen csökkentették a húsfogyasztást. Az év első hónapja pedig mindig is népszerű volt, ha új dolgok kipróbálásáról van szó.”

Greg Tucker ételpszichológus ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „A január mindig új kezdet és az emberek ekkor motiváltabbak abban, hogy kipróbáljanak valami újat, valami mást. Most egyre többen csökkentik a húsfogyasztást és térnek át flexitariánus étrendre, mert az a Földnek is jobbat tesz. Immár nem az a lényeg, hogy mit ne együnk, hanem az, hogy hogyan együnk jobban.”

forrás: independent.co.uk

Tags: , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE