fbpx

Egy igazán friss, omlós kenyér minden étkezés alapját képezi. Évezredek óta fogyasztjuk, számos formában. A modern gasztronómia azonban talált megoldást arra, miként tudjuk pótolni. Van, aki csak egyszerűen nem szereti, míg van, akinek egészségügyi problémák miatt mellőznie kell a fogyasztását. Mára megvannak a megoldások arra, hogy ha az étrendünkből kihagyjuk a kenyeret, mégis pótolni tudjuk az általa bevitt tápanyagokat.

Fotó: Envato Element

Nem kell lekenyerezni magunkat

kenyér gabonafélék, illetve kukorica lisztjéből sült, erjesztett tészta, az újkorban alapvető néptáplálék. Némileg különböző formában ugyan, de a világ minden részén fogyasztják. Roppant egyszerű összetevői vannak, liszt, víz, kovász/élesztő és só. A táplálkozástudomány fejlődésével, illetve a különféle modernkori érzékenységek kialakulásával mára teljesen átalakult a gasztronómia. Újabb megoldások, alapanyagok kerülnek előtérbe. Az emberek egyre tudatosabban étkeznek, odafigyelve saját szervezetükre. Ennek a kulináris evolúciónak köszönhetően mára tudjuk azt is, mivel lehet helyettesíteni az egyik legalapvetőbb élelemforrásunkat, a kenyeret.

Fotó: Envato Element

Egyéb ezeréves alapanyagok

A rizs. Az emberiség több mint 60 százalékának fő táplálékául szolgál. Esszenciális aminosav-összetétele miatt biológiai értéke az állati fehérjékhez hasonlítható. Teljes értékű, igen egészséges táplálék. A rizsből készült sütemények az egyik legjobb alternatívát jelentik. Szendvicsként elkészítve, mivel glutén és szójamentesek, így bárki fogyaszthatja. Előnye az allergénmentesség és az alacsony kalóriatartalom. Nem véletlen, hogy számos fogyókúra alapját képezi. Mivel előfordulhat (készítési mód függvénye), hogy kissé száraz lehet, ezért a legjobb, ha nedves töltelékkel fogyasztjuk

Fotó: Envato Element

Az ehető hínár, a nori

Valójában a szuperélelmiszerek közé sorolható. Nem elhanyagolható a fenntarthatóság szemszögéből, hiszen óriási mennyiségben áll rendelkezésünkre. Különböző ehető tengeri füveknek a nori elnevezést használják. Az élelmiszeripar ezekből a tengeri „zöldségekből” sokféle alapanyagot állít elő. Egészséges megoldásként szolgálhat a szendvicshez. Az ízletes sósság és a különleges al-dente állag a kenyér megfelelő alternatívájává tette.

Fotó: Envato Element

A Portobello gomba

A kétspórás csiperke, kertekben, legelőkön termő, jóízű, ehető gomba. Termesztik is, mivel ez teszi ki a világ gombatermelésének többségét. Nagy sapkája a kenyér alternatívájaként használható. Grillezni is lehet, egy kis vajjal megspékelve isteni finom lehetőség. Sózzuk, borsozzuk, és két gomba zsemlét kaphatunk, amit szendvicsekhez, sőt még hamburgerhez is használhatunk.

Fotó: Envato Element

A töltött kaliforniai paprika

Nem ismeretlenek a töltött ételek a számunkra. A hazai konyha bővelkedik ilyen receptekben. Valójában ez egyfajta szendvics. Semmi sem akadályoz meg bennünket abban, hogy megtöltsük a paprikát kedvenc szendvics töltelékeinkkel és bedobjuk a sütőbe. Nagyon jól működnek sajttal, szalonnával, szalámival, petrezselyemmel és olívaolajjal, de akár pikánsan kókusszal is tölthetjük.

Fotó: Envato Element

Kaliforniai kenyér, a karfiol

Ez egy alacsony szénhidráttartalmú, gluténmentes alternatívája a búzakenyérnek. Tojásfehérjével kevert szárított karfiolból készül, sütőben, cipós formában sütjük. Pont olyan, mint a kenyér, de elég kemény. A karfiol kenyér pirított szendvicsekhez kiváló, és olvasztott sajttal is nagyon jól használható.

A kukorica tortilla

Egy eredendő módja annak, hogy javítsuk a kenyérmentes étrendünket. Nyilvánvaló, hogy a mexikói stílusú tortilla töltelék a kukorica tortillához illik a legjobban, de bármit hozzá adhatunk. Készítse el a kukoricalisztet forró vízzel és sóval, és öntöttvas serpenyőben, vagy tapadásmentes serpenyőben süsse meg őket. Melegen érdemes tálalni.

Fotó: Envato Element

Az édesburgonya is lehet kenyér

Kiváló helyettesítőjeként használható a kenyérnek. Az édesburgonyát megtöltve és sütőben megsütve könnyen elkészíthetjük. Főzzük meg az édesburgonyát, majd nyomkodjuk át, kenjük meg tojással, mielőtt megsütjük. Szépen terítsük ki vékonyra és ropogósra süssük. Az így kapott burgonya lapokat akár szendvicsnek, akár köretnek felhasználhatjuk.

A kenyér nélküli életvitel is számos megoldást kínál számunkra. Érdemes kipróbálni ezeket az alternatívákat, és meglepő lesz, hogy egytől – egyig működnek.

Forrás: https://www.finedininglovers.com/article/bread-alternatives

Tags: , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE