fbpx

A vendéglátó szakma kiemelkedő egyéniségei idén is átvehették a Pro Gastronomia díjakat.

Pro Gastronomia díj

A Pro Gastronomia díjat 2018-ban alapította Dr. Sándor Dénes, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGE KVIK) Vendéglátás Tanszék nyugalmazott egyetemi docense. Célja a hazai gasztronómia népszerűsítésére, a vendéglátó szakma kiemelkedő személyiségeinek és teljesítményeinek elismerése.

Kik kapják az elismerést

Pro Gastronomia díjat minden éven négy fő kaphatja meg. Ezzel együtt – ifjúsági díjként – átadásra került egy Dr. Sándor Dénes által viselt séfkabát is, a gasztronómia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a BGE KVIK-en, illetve jogelőd intézményeiben korábban diplomát szerzett hallgató részére. A díjak odaítélésére évente kerül sor, a díjazottak személyét az ötletgazda, Dr. Sándor Dénes, a BGE KVIK Vendéglátás Tanszék mindenkori vezetője, valamint a kettejük által meghatározott, szakmában elismert személynek ítéli oda.

Pro Gastronomia díj célja

Mivel a vendéglátásban, idegenforgalomban tevékenykedők az év 365 napján, napi akár 24 órában dolgoznak, ritkán van idejük ünneplésre. Ettől függetlenül egy olyan tevékenységet végeznek, ami millióknak ad élményt. Olyan munkát végeznek, ami komoly szakmaiságot, kitartást igényel. A Pro Gastronomia díj azoknak a „hétköznapi hősöknek” az elismerése, akik munkájukkal felemelik a hazai vendéglátást.

A vendéglátás kemény munka

Ezek az emberek minden nap tesznek, dolgoznak, a hétköznapokon és az ünnepnapokon is, ételeket tesznek a vendégek asztalára. A gasztronómia pedig maga a többszörös örömszerzési folyamat. Egyrészt azért, mert öröm ételeket készíteni, látni, hogy az alapanyagokból a konyhatechnológiák segítségével, hogyan válik ínycsiklandozó étel, melyek szépen tálalva adják az élményt a vendégek számára. A díjalapítók kiemelt fontosságúnak tartják azt is, hogy különböző generációkból kerüljenek ki a díjazottak.

2021-es Pro Gastronomia díj elbírálása

A 2021-es évben, Dr. Sándor Dénes, Dr. Lugasi Andrea, Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyugalmazott igazgatója, és Segal Viktor chef és gasztronómiai tanácsadó választotta ki az elismerésre méltó személyeket. A járványhelyzet miatt tavaly elhalasztott díjátadó helyett idén kapták meg a díjakat a 2020-as díjazottak is.

Pro Gastronomia díj díjazottak 2020-ban:

  • Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, a La Fiesta Party Service tulajdonosa,
  • Semsei Rudolf, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének alelnöke, a Budapest Party Service és a Vakvarjú éttermek tulajdonosa,
  • John Hobson, a Manchester Metropolitan University egyetemi docense,
  • Ifjúsági díjazott: Lipták György, a BGE KVIK korábbi hallgatója, aki számos hazai és külföldi konyhán dolgozott már. Jelenleg a Normafánál egy privát klubház séfje.

A díjazottak 2021-ben:

  • Prof. Dr. Gundel János, a BGE KVIK nyugalmazott főiskolai tanára, professzor emeritus,
  • Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. tulajdonos-ügyvezetője,
  • Wolfgang Puck, a konyhaművészet meghatározó alakja, világhírű, innovatív séflegenda,
  • Ifjúsági díjazott: Szűcs Dániel, a BGE KVIK korábbi hallgatója, aki többek között a három Michelin-csillagos New York-i Per Se étteremben is dolgozott már.

Forrás: https://uni-bge.hu/hu/kvik/pro-gastronomia-dij
Képek: BGE (KVKI)

Tags: , , , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE