fbpx

Tudtátok, hogy a finneknél karácsony reggelén fahéjas tejberizst esznek? Vacsora körül pedig gyakran kerül lazac az asztalra, amit krumplival vagy épp rizottóval fogyasztanak, így most egy ilyen recepttel készültünk nektek, hátha kedvet kaptok más országok hagyományaihoz.

Hozzávalók 4 főre:

A cukkini elkészítése:

  • Egy salottahagymát és 3 gerezd fokhagymát kevés olívaolajjal, nádcukorral bekeverve 160-170 fokon aranybarnára sütünk.
  • Babérlevélből, rózsaborsból és szegfűszegből pár szál friss rozmaringból és a sülthagymákból redukciót készítünk és leszűrjük.
  • A cukkiniket tetszőleges darabokra vágjuk és blansírozzuk.
  • A fehérborecetből, nádcukorból, sóból és a redukcióból elkészítjük a marinádunkat melybe a forrázott cukkíniket beletesszük majd hagyjuk pihentetni a hűtőben. 

A fűszervaj és a parmezán ropogós elkészítése:

  • 250 g szobahőmérsékletű vajat tegyünk tálba, adjuk hozzá 1 db citrom reszelt héját és a fele citrom levét.
  • Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és finomra vágott friss kaporral, reszelt fokhagymával ízesítsük.
  • Jól gyúrjuk össze, majd egy fóliába hengerelve rakjuk be fagyasztóba legalább 20 percig, hogy megdermedjen.
  • Reszeljük le a parmezánt. Ennek egy részét a rizottóba fogjuk elhasználni, másik részéből pedig parmezán ropogóst készítünk.
  • Ehhez egy sütőpapírral bélelt tepsibe halmozzunk egy keveset a sajtból, majd 160-170 fokos sütőben addig sütjük, míg aranybarnára pirul. 

A lazac és a rizottó elkészítése:

  • A lazacot vágjuk egyforma szeletekre, a bőrét dörzsöljük be sóval.
  • Forró serpenyőbe öntsünk kevés olívaolajat, majd bőrén kezdjük el sütni a lazacot, mérettől függően oldalanként 4-6 percig.
  • Ezután helyezzük át egy tepsibe a szeleteket, majd az elkészített fűszervajból vágjunk rájuk egy-egy szeletet és 170 fokos sütőben süssük további 8 percig. 
  • Közben a salottahagymát pirítsuk le a maradék olaj és vaj keverékén.
  • Öntsük fel fehérborral és forraljuk vissza.
  • Ezután öntsük bele a felkész rizottó rizst és öntsük fel alaplével vagy sós vízzel. 200 g rizottó rizshez 100 ml folyadék szükséges.
  • Így főzzük 3-4percig majd rakjunk bele pár szál sáfrányt, reszelt parmezánt és hideg vajat és óvatos mozdulatokkal keverjük el.
  • További 2 perc és tökéletesen krémes rizottót kapunk.  
  • Ha mindennel megvagyunk, pihentessük a lazacot sütés után 3 percig és készülhetünk a tálaláshoz. Egy pohár száraz fehérborral tálaljuk.

Jó étvágyat! 

Matusz-Vad technikai séfje azóta szakács szeretne lenni, hogy hatéves korában elkészítette élete első rántottáját. Mindig is ambiciózus volt, több szakmai versenyen is részt vett, melynek eredményekeként ösztöndíjat nyert Valenciába, majd később Ausztriában is tapasztalatot szerzett. Hazatérve már konyhafőnökként állt több ismert étterem élén és a rendezvényszervezésbe is belekóstolt. A Matusz-Vaddal még szakácsként ismerkedett meg, majd pár évvel később területi képviselőként csatlakozott a céghez. Jelenlegi pozíciója számára az igazi álommunka. Technikai séfként folyamatosan fejlődhet, ötletelhet, és jobbnál jobb receptekkel kényeztetheti olvasóinkat, melyek nem csak a szakmát, de gasztronómiára fogékony „amatőröket” is főzésre csábítja.

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE