fbpx

Hozzávalók:

Kattintson az összetevőre, ha szeretné kipróbálni

10883250 – original italian spaghetti with meatballs in tomato sauce

Elkészítés:

Elsőként készítsük el a zöldfűszeres húsgolyókat a következőkép:
Melegítsük elő a sütőt 185 °C-ra.


Egy nagy keverőtálba mehet az összes hozzávaló, darált marha hús, morzsa, reszelt parmezán, só, frissen őrölt bors, aprított petrezselyem – bazsalikom – rozmaring, zúzott fokhagyma, tojás, finomra vágott hagyma, kevés paradicsompüré.
Ezeket jól összedolgozzuk, majd egy kanállal mérjük az adagokat és tenyereink közt egyforma
golyókat formázzunk. Kezeink vizezésével elérhetjük, hogy kevésbé ragadjon a massza a kezünkhöz, ezáltal könnyebb dolgunk lesz.
A már előmelegített sütőben, zsírpapíron süssük kb. 18-20 percet.

Közben vizet forralunk a tésztának, mely enyhén sós legyen, és dobjunk a vízbe 2-3 gerezd fokhagymát, valamint szintén ennyi babérlevelet és 1-2 evőkanálnyi olívaolajat.
Főzzük a tésztát, al-dente’-re, ahogy az olaszok nevezik fogra valóra.

Melegítsük ki a paradicsomszószt egy serpenyőben, és leszűrés, valamint hűtés nélkül szedjük bele a tésztánkat, illetve egy keveset nyugodtan adhatunk a tészta főzővízéből is a szószunkhoz.
A tésztából kifőtt keményítő kiváló állagot kölcsönöz majd a neki és jobb bevonó képessége
összehozza a tésztával.


Tálaláskor a húsgolyókat a tésztára halmozzuk, majd parmezánt reszelünk a tetejére, valamint friss bazsalikom levéllel díszítjük.
Végezetül locsoljuk meg ételünket 2-3 evőkanál extra szűz olívaolajjal.



Tags:

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE