fbpx

A nagy húsevő séfek és vendéglátóhelyeik is nyitnak az új, környezettudatos és egyúttal trendi, vegetáriánus vagy vegán street food irányába. Kijelenthetjük, hogy jól döntöttek!

Érdemes belevágni?

Határozottan igen, ezt mondják a vendéglátóegységek. Kisebb rezsivel, jó hűtőrendszerrel, egy régi, felújított furgonnal körbejárják az országot. Ma már nem csak nyáron, hanem az év bármely szakában a rendezvények várják a látogatókat. Természetesen a pandémia időszaka kivétel ezalól, de felkészüléshez éppen ideális, hogy aztán elindulhassunk. A klasszikus street food mellett, mint a pulled pork, kolbászok, steakek, burgerek és a lángosok, érdemes felvenni az étlapra valami még ’trendibb’ fogást is. Egyre szélesebb a zöldséget kedvelők tábora, akik testüket és környezetüket egyaránt kímélik a hús mellőzésével. Kifejezetten értékelik, ha a rántott sajton és gombán kívül ehetnek valami kreatív, zöldséges finomságot is.

Lássuk az új street food fajtákat:

Mexikó- taco.

Taco minden verzióban

A tacot többségében már házilag készítik, otthon előre, egy jó minőségű kukoricalisztből. Ebbe viszont, ott helyben bármit bele lehet tölteni. A bbq húsok mellett a sült sajton, zöldségeken keresztül szinte mindent. Friss zöldség, magvak, csírák és öntetek kerülnek még rá, amivel látványosabb már nem is lehetne egy street food.

Humusz önmagában vagy kenceként.

Vegán kencék kovászos kenyérrel

A kencék a leghálásabb ételtípusok egyike. Bármiből elkészíthető, csupán jó fűszerezés és krémes állag szükségeltetik hozzá. Tökéletesre sikerül a hüvelyesekből, sült zöldségből és előre elkészíthető, valamint hűthető. Érdemes adagonként, előre porciózni, amihez  csak 1-1 vekni kovászos kenyeret szerzünk és már el is készült a vegán fogásunk.

Humusz, falafel golyók pitában

Az örök kedvenc, a török konyha, aminek számottevő része bizony zöldségalapú. Ilyen a csicseriborsóból, olíva olajból és citromlével készült falafel golyó, amiket kisütve, előre tudunk gyártani, majd humusszal, pitába tölteni. A humusz érdekes módon ugyanúgy csicseriborsóból, olajjal és citrommal, tahini szósszal készülő krém, ezért ehhez az ételhez nem nagy költségvetés, inkább kreativitás szükséges. Friss, látványos, könnyed étel, ami még a húsevőknek sem derogál.

Falafel pitában.

Vega hot-dog, vega burger

Sokan kacagnak a húsmentes kolbászokat és pogácsák látványán, hiszen ezek valójában nem is azok. Viszont ugyanabban a formában el lehet készíteni zöldségből is egy kolbászt és egy húspogácsát is, ami tölthető buciba és baguettbe is. Igaz, ezzel van talán a legtöbb munka, de csak addig, amíg nem találunk egy beszállítót, aki akár készen is hozhatja ezeket a konyhánkra. Az effajta hamis ’kolbászok és húspogácsák’ általában bab alapból vagy szójában készülnek, sok fűszerrel, zöldségekkel, friss zölddel és dinsztelt hagymával. Tojás helyett áztatott utifűmaghéj tartja őket össze, vagy a szakszerű sütési mód.

Tengeri gyümölcsök, halak

Ne feledkezzünk meg az egyre népszerűbb tengeri halakról sem, aminek az első és legfontosabb kitétele, ahhoz, hogy árulni tudjuk őket, a hűtés.
A hűtőrendszerek kiváltsága, hogy jégen, fagyasztott, friss hallal is dolgozni tudunk. A hal az egyik leghálásabb alapanyag, ami biztonságos helyről szerezve kevés munkával, magas áron, jó minőségben eladható street foodként. Nyárson, baguettel, salátaágyon, levesben különleges finomság lehet minden ízlésű vendég számára.

Ezek a trendi, egészséges gyorsételek nagyon színesek lehetnek és nem utolsó sorban költséghatékonyak. Érdemes kísérletezni egy-két fajtával az étlapon. Mindemellett ne feledkezzünk meg a húsimádókról, mert egy jó hentes marha, vagy sertéshúsa legalább annyira egészséges, mint a zöldségek legjava.

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE