fbpx

A Wellington-bélszín egy különleges fogás. Hihetetlenül finom, igazi különlegesség, de szerencsére mindig van mit ünnepelni, nem igaz?

Hozzávalók 4 főre:

500 g vesepecsenye

10 szelet pármai sonka

200 g leveles vajas tészta

500 g barna csiperkegomba

10 g angol mustár

1 g kakukkfű

30 ml olívaolaj

Bors

Tojás

Elkészítés:

A bélszínt, ha kell, lehártyázzuk, sózzuk, borsozzuk. Egy kisebb serpenyőben olajat hevítünk, majd a húst belerakjuk, és körben megpirítjuk, illetve a két végét is. Tálcára tesszük, vékonyan megkenjük mustárral, hogy a hús magába szívhassa az aromákat.

A péphez a gombát megtisztítjuk, földaraboljuk, és egy aprítóba rakjuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Jó apróra vágjuk, majd abba a serpenyőbe kanalazzuk, amiben a húst lepirítottuk. Addig pirítjuk, míg minden leve elfő, közben morzsolt kakukkfűvel fűszerezzük. Egy vágódeszkára folpackot fektetünk. A sonkaszeleteket úgy rakjuk rá, hogy a szélek fedjék egymást, olyan szélességben, mint amekkora a pecsenye. A gombapépet egyenletesen elkenjük rajta, majd az elősütött bélszínt a közepére tesszük, és a folpack segítségével úgy tekerjük föl, hogy a gomba és a sonka szépen körbevegye a húst. Folpackba csomagoljuk, két végét ellentétes irányba csavarjuk, hogy feszes maradjon, és a húst kicsit meghengergetjük, hogy szép formás legyen, majd hűtőszekrénybe tesszük kb. 20 percre.

A leveles tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, és folpackkal befedett vágódeszkára tesszük. A fóliából kicsomagolt bélszínt rátesszük, a tésztába csomagoljuk, és tepsire tesszük. Lekenjük tojássárgájával, a kés tompa felével pedig díszítéseket húzunk bele. Előmelegített sütőben 190 fokon kb. 25-30 percig sütjük. A sütés ideje az elősütés erősségétől és a bélszín vastagságától is függ. Amikor kivettük a sütőből, 10 perc pihentetés után szeleteljük föl.#

Címkék: ,,,,
Partner a sikeres vendéglátásban! 1994 óta szolgáljuk ki a magyar gasztronómiai piacot prémium minőségű alapanyagokkal, kifejezetten vendéglátóegységek, hotelek és profi séfek igényeire szabva. Az elmúlt évtizedekben több mint 10.000 elégedett ügyfelünket támogattuk megbízható partnerként.

Kapcsolódó cikk

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE