Nemrégiben röppent fel a hír, és sajnos igaz! A közösségi médiában bejelentették egy menő étterem bezárását!

Úgy látszik, az elmúlt esztendők nehézségeit a már hosszú évek óta működő ikonikus vendéglő sem bírta. Ez a bezárás nem csak egy egyszerű étterem elmúlását jelenti, nem csak egy újabb áldozatát a gazdasági helyzetnek, vagy a pandémiának. Egy korszakot meghatározó vendéglátóhely tűnik el a magyarországi Gastronomy palettájáról.

Ahogy Facebook-oldalukon fogalmaztak, megható és szomorú

„Kedves KisBíró család! 10 év után sajnos el kell búcsúzzunk tőletek. Köszönjük nektek a számtalan pörgős hétvégét, szülinapot, baráti összejövetelt, teraszon töltött fröccsözős estét. A békeidőkben halászleveztünk, a pandémia alatt hüttéztünk, mindig megtaláltuk a módját annak, hogy veletek legyünk… , most azonban ideje új fejezetet nyitnunk.

Ölel, a KisBíró csapata ”

A KisBíró

A KisBíró konyháját hosszú éveken keresztül a magyar gasztronómia kiemelkedő alakja, Bíró Lajos vezette. Számos olyan újítás, különleges étel fűződik a nevéhez, mely a mai napig meghatározó a hazai konyhaművészetben. Dolgozott a Volga Szállóban és az Olimpia Szállóban, az amerikai nagykövetségen, és az ott töltött időszakban rengeteg alapanyagot honosított meg hazánkban. Ő volt az, aki a Vörös Sárkány kínai étteremben elsőnek mutatta meg a kínai gasztronómiát, majd 2007-ig a Múzeum Kávéház konyháját vezette. 2004-től Bock Bisztró tulajdonosa és konyhafőnöke volt.

2013-ban nyitotta meg a Vendéglő a Kisbíróhoz-t, ami most sokak bánatára úgy néz ki, hogy bezár. Nemrégiben még örömmel vette a hazai gasztroközönség és szakma, hogy az étterem konyháját Bíró Dániel, Bíró Lajos fia veszi át. Hosszú külföldi tartózkodása alatt komoly gasztronómiai tanulmányokat végzett és számos helyen dolgozott, hogy aztán átvegye a stafétát. Sajnos ezt a frissítést nem sokáig élvezhettük, pedig egy régi, de mégis új színfoltjai lehettek volna a budai vendéglátásnak.

Bíró Dániel konyháján olyan remek fogásokat lehetett megkóstolni, mint a francia póréhagymaleves kovászolt paradicsommal, egy ecetes koktélparadicsommal kicsit fermentálva; póréhagymaleves szójás, mézes, citromos mustármaggal, bazsalikomos korianderolajjal és egy kis kaviárral. Vagy a konfitált, majd sült karfiolt egy kis tintahallal, barna vajas hollandi espuma habbal, megkoronázva bazsalikomolajjal. Reméljük, minél előbb kiderül, hol találkozhatunk fantasztikus fogásaival.

„… most azonban ideje új fejezetet nyitnunk”

Ez a mondat, amit a bejelentés végére tettek, azért reménykedésre adhat okot, bár találgatni felesleges, mégis remélhetőleg az új fejezet valami jobb, valami új, de a KisBíró tradíciókhoz hű vendéglátóegységet jelent majd a jövőben. Sok sikert kívánunk ehhez!#

Tags: , , , , , , , , , , , , ,
Partner for successful hospitality! Since 1994, we have been serving the Hungarian gastronomic market with premium quality ingredients, specifically tailored to the needs of catering establishments, hotels and professional chefs. Over the decades we have supported more than 10.000 satisfied customers as a reliable partner.

Related Article