Nyugat-Európában igen keresettek azok a nyulak, amelyeket a hazai, 60-65 nagyobb telepen tenyésztenek. Idehaza még nagyon csekély a nyúlhús iránti kereslet, holott az egy igazi csemegével, ami ráadásul nagyon egészséges is, gazdagíthatná a hazai gasztronómiai kínálatot. Az elmúlt években ugyan a korábbi 15-20 deka/fő/év fogyasztás a duplájára növekedett, ami mutatja a nyúlhús iránti érdeklődést, ám az éttermek kínálatában még alig találkozni vele. Így nem csoda, hogy a családi asztalra is kevésbé jut el a “valahol megkóstoltam és nagyon ízlett” okán.

Egész nyúl (forrás: olivia.hu )

A nyúltenyésztéssel- és feldolgozással, és nyúlhús-értékesítéssel is foglalkozó lajosmizsei Olivia Kft. export ügyintézője, Radics Lajos szerint mindössze két vágóhíd elegendő a magyar igények kielégítésére. Pedig a nyulat már az ókorban is szerették, és Egyiptomban, valamint a Római Birodalomban gyakran felkerült az étlapra.

– Van a honlapjukon egy táblázat, amelyben a különféle húsok tulajdonságait hasonlítják össze. E szerint a nyúlhús a legjobb, legegészségesebb minden szempontból.

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy a legegészségesebb húsok közé tartozik – pontosít Radics Lajos. Fehérjében és esszenciális aminosavakban gazdag, viszont kevés benne a zsír és a koleszterin. Az is igaz, hogy kevesebb az energiatartalma, mint mondjuk a marhának vagy a sertésnek. Fontos, hogy kevés bene a nátrium, ami miatt kimondottan ajánlják a magas vérnyomásban szenvedőknek. A nyúl a fehér húsok közé tartozik, ami azt is jelenti, hogy könnyen emészthető. Nem okoz allergiás reakciót, és gazdag B-vitaminban, valamint magas a vastartalma.

A sovány nyúlhús maga mögé utasítja a többi húsfélét (forrás: olivia.hu)

– Mindezek ismeretében ön szereti a nyúlhúst?

– Szeretném, csak otthon nem nagyon akarnak enni belőle. Az a baj, hogy nálunk is éppen úgy tekintenek a nyúlra, mint általában a magyar háztartásokban. A nyuszi kedves állat, ugyanúgy, mint például a kutya, és kedves, aranyos állatot nem esznek. Persze, a mesében szereplő Donald kacsa is aranyos, és kacsát mégis eszünk. Egyébként azért sem rajonganak a háziasszonyok a nyúlért, mert nehéz jól elkészíteni, ugyanis könnyen kiszáríthatja az ember, és forgácsos lesz, nem elég a szaftja. De a cégnél, amikor évértékelő vacsorát tartunk, akkor a nyúl szokott a főétel lenni.

– Ha jól értem, kezdő szakácsnak nem ajánlja a nyulat.

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy utána kell olvasni, ha még nincs gyakorlata az elkészítésében. Hogy rögtön adjak egy fontos tanácsot: a nyúl két kedvenc fűszere a rozmaring és a kakukkfű.

– Mihez hasonlít az íze?

– A házinyúl íze leginkább a csirkére, pontosabban a csirkemellre hasonlít. Mi 10-12 hetesen vágjuk az állatokat, amelyeknek a nagy része fogyasztható. Ami megmarad, azt is feldolgozzuk, és állateledel lesz belőle. A comb kevésbé száraz, a legértékesebb rész a hátgerinc, nekem viszont a dagadó a kedvencem, mégpedig azért, mert ott található a legtöbb zsír az állaton.

– Nem túl korai 10-12 hetesen levágni a nyulat?

– Mi egy hústípusú fajtát, a Pannon fehéret tenyésztjük, amelyet még a kaposvári egyetemmel közösen fejlesztettünk ki. Ebből körülbelül három hónapos korban lehet a legtöbb húst kinyerni. Ha tovább tartanánk, akkor a felhasznált plusz takarmány és energia többe kerülne, mint amennyivel gyarapodna a jószág.

Svájcban a Pannont szeretik? Úgy láttam, hogy oda exportálnak sok nyulat.

– Svájcban is! Azért éppen oda szállítunk, méghozzá heti rendszerességgel, mert az Olivia Kft. anyacége svájci. De most már elmondhatjuk magunkról, hogy Európában szinte mindenhová eljutnak a termékeink. A kontinens nyugati felén sokkal több fogy, mint nálunk, Magyarországon. A francia, az olasz és a német a legnagyobb felvevőpiac, ott heti rendszerességgel esznek nyulat.

Hogy megy az üzlet mostanában?

– Mi is megéreztük a COVID-járványt, hiszen korábban sokat szállítottunk szállodáknak és éttermeknek is. Mivel nagy a visszaesés az idegenforgalomban, így a nyúlból is kevesebb fogy ezeken a helyeken. És azt is tudni kell, hogy a nyúl szezonális termék. Leginkább ősztől tavaszig eszik az emberek, és nyáron kevésbé keresik. Amikor kezdődik a vakáció, és kicsöngetnek az iskolákban, olyan, mintha az értékesítésnek is kicsöngetnének.

Térjünk vissza a konyhába! Mit érdemes csinálni a nyúlból?

– Szinte bármit, és hogy segítsek a döntésben, szeretnék az olvasók figyelmébe ajánlani egy remek svájci oldalt, ahol nagyon jó recepteket találnak az érdeklődők. Hogy csak egyet említsek, igen jó a fűszeres húsgolyó, amit szinte készen kínálunk a háziasszonyoknak. De mivel mi elsősorban külföldi piacra termelünk, és óvatosan fűszerezünk, ezért érdemes a hazai szokásoknak megfelelően ízesíteni a termékeinket.

Nyúlmáj (forrás: olivia.hu)

– Több fogy nyúlból idehaza, mint mondjuk néhány évvel ezelőtt?

– Sajnos, szinte egyenlő a nullával a belföldi értékesítésünk, vagyis mi majdnem mindent kiviszünk külföldre. A Matusz-Vad combot és májat szokott rendelni tőlünk, de reményeink szerint előbb-utóbb a filénk, a lapockánk és az egész nyulunk is megjelenhet a kínálatukban.#

Partner for successful hospitality! Since 1994, we have been serving the Hungarian gastronomic market with premium quality ingredients, specifically tailored to the needs of catering establishments, hotels and professional chefs. Over the decades we have supported more than 10.000 satisfied customers as a reliable partner.