A halloumi egy ciprusi eredetű félkemény sajt. Egyre ismertebb és népszerűbb itthon is, mint grillsajt, ugyanis nagyon jól tűri a meleget, magas az olvadáspontja, ezért kiválóan alkalmazható grillezésre, sütésre. Köretként pedig egy isteni pesztós tésztát készítettünk hozzá, ami már önmagában is egy szuper pikk-pakk ebéd vagy vacsora.

Hozzávalók 4 főre:

Elkészítés:

  • A pesztó elkészítéséhez a bazsalikomszárról 2-3 maroknyi levelet tépkedünk, megmossuk, megszárítjuk, sóval és 2 gerezd fokhagymával mozsárban krémesre törjük. Lassan adjuk hozzá az olívaolajat és a frissen reszelt parmezánt. Ízlés szerint borsozzuk, majd félretesszük.
  • Elkészítjük a cukkinispagettit. A cukkinit megmossuk és leszárítjuk. Egy julienne hámozó segítségével hosszú csíkokat készítünk a cukkiniből és megsózzuk, hogy egy kicsit levet eresszen. 10-15 perc után kinyomkodjuk, majd egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, rádobjuk a cukkinicsíkokat és ressre pároljuk. Hozzáforgatjuk az elkészített pesztót. A tésztát a szokott módon megfőzzük és alaposan összeforgatjuk a szósszal.
  • A halloumit kb. 1,5 cm vastag szeletekre vágjuk és egy grillserpenyő segítségével közepes lángon megpirítjuk mindkét oldalát. Azonnal tálaljuk. #
Tags: , , , , ,
Partner for successful hospitality! Since 1994, we have been serving the Hungarian gastronomic market with premium quality ingredients, specifically tailored to the needs of catering establishments, hotels and professional chefs. Over the decades we have supported more than 10.000 satisfied customers as a reliable partner.

Related Article