A báránygerinc polentával egy olyan klasszikus, mely szerintünk ilyenkor egyetlen menüről sem hiányozhat. Most egy igazán különleges, mégis könnyedén elkészíthető ételt hoztunk el a húsvéti séfajánlatba!

Ingredients for 4 people:

A polentához:

A medvehagymás juhtúrókrémhez

A báránygerinc elkészítése:

  • A tisztított báránygerinceket sózzuk, majd dörzsöljük be a borsos keverékkel és egy forró serpenyőben kérgezzük körbe. Ezután hagyjuk kicsit hűlni, majd kenjük meg a cseh mustárral. Helyezzük egy vákuumzacskóba, adjuk hozzá a kakukkfüvet, vajat, egész borsot és fokhagymát, majd zárjuk le. Közben a sous-vide kádat melegítsük elő 56 °C-ra és a helyezzük bele a báránygerincet. Másfél órás szuvidálást követően helyezzük a báránygerinceket jeges hidegvízbe. 
  • Tálalás előtt forró serpenyőbe vaj és olaj keverékén grillezzük körbe a szuvidált báránygerinceket. Ekkor még adhatunk hozzá kevés kakukkfüvet és fokhagymát, valamint érdemes az aromatizált vajjal sütés közben locsolgatni. Sütés után 6 percet hagyjuk pihenni és utána a bordák mentén szeleteljük fel. 

A polenta elkészítése:

  • A polenta elkészítéséhez forraljuk fel a tejet a vízzel. Öntsük bele a kukoricadarát, sózzuk és borsozzuk. Folyamatos kevergetés mellett főzzük addig, míg be nem sűrűsödik. Ha ezt az állagot elértük, vegyük le a tűzről, keverjük hozzá a reszelt sajtot és a vajat. Öntsük bele egy előre kivajazott tálba, tegyünk a tetejére egy sütőpapírt, majd egy másik edénnyel súlyozzuk le és így hagyjuk kihűlni. Kihűlést követően vágjuk fel tetszőlegesen, vagy karikaformával szaggassuk ki és kevés olajon grillezzük le egy forró serpenyőben. 

A medvehagymás juhtúrókrém elkészítése:

  • Vágjuk finomra a friss medvehagymát, helyezzük egy tálba, adjunk hozzá kevés sót és borsot. Reszeljük rá a fokhagymát és keverjük a össze juhtúróval és a tejföllel. Közben a tejszínt verjük kemény habbá és laza, óvatos mozdulatokkal adjuk a juhtúrós keverékhez. Habzsákba töltve hagyjuk pihenni.
  • Tálaláskor a tányérra reszeljünk friss citromhéját, alulra tegyünk a polentából, helyezzük rá a báránygerincet és ízlés szerint nyomjunk a tányérra a medvehagymás-juhtúrós krémből.
  • Enjoy your meal!
Tags: , , , , , ,
Matusz-Vad's technical chef has wanted to be a chef ever since he made his first scrambled eggs at the age of six. He has always been ambitious and has participated in several professional competitions, winning a scholarship to Valencia and later gaining experience in Austria. On his return home, he worked as a chef in several well-known restaurants and also dabbled in event management. He met Matusz-Vad as a chef and joined the company a few years later as a regional representative. His current position is his dream job. As a technical chef, he is constantly developing, brainstorming and treating our readers to better and better recipes, which not only attract professionals but also „amateurs” with a taste for gastronomy.

Related Article