Nagyszerű étel, bár időigényes az elkészítése, ám feledhetetlen ebédet, vagy vacsorát készíthetünk belőle.

Hozzávalók:

Kattintson az összetevőre, ha szeretné kipróbálni

Elkészítés:

A formázott kacsamelleket alaposan tisztítsuk át, irdaljuk be a bőrét egymástól 3 mm távolságra, majd tegyük 6 %-os só oldatba 1,5 órára.

Miután kivettük az oldatból alaposan töröljük szárazra, papírtörlő segítségével. A bőrös felével lefelé egy serpenyőben megpirítjuk. (eközben mellé dobhatjuk a koktélparadicsomokat, hogy azok is megsüljenek) Eközben egy fém GN edényben kacsazsírt olvastunk. Belehelyezzük az előkészített kacsa melleket. Teszünk mellé pár gerezd fokhagymát és néhány ág friss kakukkfüvet. Kb. 80-90 °-os zsiradékban 3,5 órán át konfitáljuk. 

A burgonya golyókat a csomagból kivéve, bő vízzel átmossuk, majd kevés vajon, kakukkfűvel átpirítjuk.

Egy másik serpenyőben szintén kevés vajat olvastunk, amelybe beletesszük a cukorborsót és a zöldspárgát. Sóval és borssal ízesítjük.

Tálaláskor a burgonyát, a spárgát és és a cukorborsót egy fehér tányérra helyezzük, rátesszük a felszeletelt kacsamellet és mellé rakjuk a megsült koktélparadicsomokat.

A tökéletes ízvilág eléréséért az ételt megfényezzük vörösboros jus-vel, majd friss kakukkfű ágakat helyezünk rá.

Tags:
Partner for successful hospitality! Since 1994, we have been serving the Hungarian gastronomic market with premium quality ingredients, specifically tailored to the needs of catering establishments, hotels and professional chefs. Over the decades we have supported more than 10.000 satisfied customers as a reliable partner.

Related Article