Miért is szeretik ennyien? Egyszerű, könnyű és ropogós. Jellemzőinek köszönhetően, az egyik legközkedveltebb gyorsan elkészíthető étel. Az elkészítéshez Szürke harcsát használunk melyet világos sörrel bolondítunk meg amit szuper crunch burgonyával fogyasztunk.

Hozzávalók:

Szürke harcsa

Tojás

Világos sör

Liszt

Tej

Citrom

Aviko super crunch burgonya

Sütéshez olaj

Elkészítés:

Első lépésként, keverjük össze egy tálban a lisztet és a sót.

Egy másik edényben a tejet és a tojást keverjük habosra, majd öntsük a lisztre, és addig keverjük, amíg levegős tésztát nem kapunk. Ezután öntsünk a tésztába egy kevéske sört, és keverjük jól el.

Egy serpenyőben kezdhetjük hevíteni az olajat. Miközben a serpenyő melegszik, a halfiléket sózzuk, és mártsuk bele a tésztába úgy, hogy mindenhol szépen bevonja a halat, majd süssük aranybarnára.

Miután ezzel is megvagyunk, tegyük a kisült halakat papírtörlővel letakart tányérra, hogy a felesleges olajat felszívja róluk.

A köret elkészítéséhez, forrósítsunk olajat egy másik serpenyőben, és süssük szép aranybarnára a burgonyát.

A megsült burgonyát sózzuk. A halat és a burgonyát halmozzuk egy tányérra.

Díszítésként, citromgerezdekkel tálaljuk a tökéletes Fish and Chips-et.#

Tags: , , , , , , , , , , ,
Partner for successful hospitality! Since 1994, we have been serving the Hungarian gastronomic market with premium quality ingredients, specifically tailored to the needs of catering establishments, hotels and professional chefs. Over the decades we have supported more than 10.000 satisfied customers as a reliable partner.

Related Article