Honnan tudjuk, hogy jó-e a hús? A legjobb természetesen, ha olyan helyről vásároljuk, amelyben megbízunk, amely már bizonyított. Azonban érdemes megtanulni néhány alapvető dolgot.

1. Szín

A hús színe az alapanyag fajtájától és az állat életkorától is függ. A fiatalabb állatok húsa általában világosabb, mint az idősebbeké. A friss beef sötétvörös, enyhén márványozott. A bárány világospiros, szintén márványmintás. A disznóhús rózsaszínesen fénylik, a szarvashúst pedig könnyű megkülönböztetni a többitől, mert szinte barna. A szárnyasok húsának színe pedig nagymértékben függ az állat táplálékától, ha például kukoricán élt az illető, akkor sárgás színezetet kap.

2. A felület

A hús felületének hibátlannak kell lennie, szép simának. Ha szárnyasról beszélünk és van lehetőségünk megnyomkodni, tüstént kezdjünk gyanakodni, ha a nyomás helyén nem simul vissza, miután elvettük onnan az ujjunkat.

3. Márványozottság

A hajszálvékony zsírerekkel márványozott hús mindig ízletesebb, omlósabb, mint a teljesen sovány, mert a zsírban sok olyan ízanyag tárolódik, amely csak főzéskor vagy sütéskor jön elő.

4. A húslé

Vásárláskor mindig érdemes megnézni a vágott felületet. Semmiképp sem nyerő, ha a hús a saját levében ázik, akár előrecsomagoltról, akár pultból kaphatóról beszélünk.

5. Az illat

A friss, jó minőségű húsnak vagy nincs, vagy nagyon enyhe az illata. Bármi mást tapasztalunk, édes illatot vagy kellemetlen szagot, mindenképp gyanakodjunk.

6. A csomagolás

Nagyon fontos, hogy csak sértetlen csomagolású árut vásároljunk, vagy csak azt vegyük át. A vákuumcsomagolt húsok pedig legyenek szinte szárazak. Ha apró csöppeket látunk odabenn, ez azt jelentheti, hogy a hús meglevesedett, aztán megfagyott, a jégkristályok roncsolták a rostszerkezetet és így a minősége már nem kifogástalan.

7. Tárolás, hűtés

Főleg nyáron, de amúgy is nagyon fontos odafigyelnünk, hogy milyen hűtési körülmények közül érkezik hozzánk a hús. Amint kézhez kapjuk, minél gyorsabban tegyük a hűtőbe. Mindenképp 7 Celsius foknál hűvösebb hely kell neki, a legjobban 2-4 Celsius fok között érzi magát. Ha csak később szeretnénk felhasználni, betehetjük a fagyasztóba is, de azért minél hamarabb fogyasszuk el.

A jó minőségű hús értékes, ennélfogva természetesen az ára is magasabb, azonban nem érdemes rosszat vásárolni, mert a silány húsnak nem csak az élvezeti értéke kisebb, de komoly betegségeket is beszerezhetünk ilyen módon. Inkább vegyünk kicsit kevesebbet, jobban átgondolva, mint rosszat. Hosszú távon ez a jó befektetés.

(forrás: fairfood4you.com)

Tags:
Partner for successful hospitality! Since 1994, we have been serving the Hungarian gastronomic market with premium quality ingredients, specifically tailored to the needs of catering establishments, hotels and professional chefs. Over the decades we have supported more than 10.000 satisfied customers as a reliable partner.

Related Article