Édes, finom, és remekül felhasználhatjuk benne a megfeketedett, lottyadt banánokat a hűtőből, mi az? Ma van a banánkenyér napja az Amerikai Egyesült Államokban.
Sok olyan süteményt ismerünk, amely az alapvető liszten és tojáson kívül valamilyen gyümölcsöt vagy zöldséget tartalmaz, így téve könnyedebbé és lédúsabbá az étel textúráját. Van sárgarépatorta, olvastam már cukkinis brownie-ról, sőt, lazán ide vehetjük a tökös-mákos rétest is. A banánkenyér is ennek nagy és boldog családnak a tagja.
A banán, mint gyümölcs az 1870-es években bukkant fel az észak-amerikai kontinensen, és némi időbe telt, amíg az emberek rájöttek, hogy finom desszertek készítéséhez is remek anyag. A banánkenyér receptje, ahogy ma is nagyjából ismerjük, az 1930-as években lett népszerű, akkoriban vezették be a piacra ugyanis a sütőport. Egyes gasztrotörténészek tudni vélik, hogy a banánkenyér a nagy gazdasági világválság egyik mellékterméke, mert a háziasszonyok a szűkös időkben nem akarták kidobni a megbarnult, egyébként drága banánt. Más források szerint a sütőporgyárosok találták ki a termékük népszerűsítésére.
Az igazság – szokás szerint – valahol középtájon helyezkedik el. Lényeg a lényeg, hogy a banánkenyér azóta is töretlen népszerűségnek örvend és rendkívül sokfajta elkészítési módja van a csokistól a muffinformán keresztül egészen a vegánig. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az amerikaiak még egy nemzeti napot is szenteltek neki.
Aki nekilátna elkészíteni, számtalan receptet talál a neten, biztos megtalálja a kedvére valót. Ami biztos, hogy már most kezdje azzal, hogy beszerez néhány szottyadt banánt…
(forrás: wikipedia.org)
