fbpx

Egy egész hét azok számára, akik szeretnek étterembe járni, imádják a jó ételeket és italokat. DiningCity lehetőségein keresztül, kedvező áron lehet átélni a kulináris élményeket. Bár hazánkban nem annyira jellemző az étterembe járás mint sok helyen a világban, mégis ez az a hét, mikor sokkal több ember számára lesznek elérhetőek az éttermek, mint az év többi szakában.

Az étterembe járás élménye régebben beletartozott a mindennapokba. Nem csak egyszerű táplálkozásról beszélünk, amivel biológiai szükségleteinket elégítjük ki, hanem egy program, egy esemény. Ha belépünk egy étterembe, az első pillanattól fogva elindul egy kedves játék a vendég és a vendáglátója között. Természetesen a vendég kényeztetve van, ki van szolgálva, nem csak az étel adja meg az élményt, hanem minden, ami hozzá tartozik.

Fotó: Pixabay

Miért jó étterembe járni

Ebbe benne foglaltatik, már alapvetően is maga a hely, annak külső, illetve belső megjelenése. Az enteriőrnek óriási szerepe van abban, hogy megfelelő kellemes hangulatot árasszon és megadja az első pillanattól az alaphangulatot. Persze mindenkinél más és más az a tér, illetve a hozzá tartozó díszítések, amik által békés, fesztelen impulzusokat kap és meghitten érezheti magát egy étteremben. Szerencsére rengeteg fajta és típusú vendéglátóhely létezik és mindenki meg tudja találni magának a legmegfelelőbbet.

Miután az étterembe jól érezzük magunkat, fontos a kiszolgálás, az a mód, ahogyan a vendéggel bánnak. Alapvetően, ha kevesek, előzékenyek velünk- már sokkal jobban is ízlik az étel. Ha ehhez még professzionális kiszolgálásban van részünk, akkor pedig egyenesen kiegyensúlyozott, meghitt hangulatot érezhetünk.

Fotó: Pixabay

A következő nyilvánvalóan az ételek minősége, tálalása, megjelenése, jó érzés egy szép tányért végig simogatni a szemünkkel. A formák, a színek játéka- kiemelt fontossággal bír, hiszen ha a látvány kecsegtető, még jobban érezhetjük magunk. Az étkezés és az étel elfogyasztása pedig boldogsághormonokat szabadít fel bennünk. Az ízek, a zamatok, a tökéletes textúrák játékával nem csak jól lakunk, hanem felhőtlen élet vidámságot is kölcsönöz.

DiningCity

A DiningCity pontosan az előbb felsorolt élményeket biztosítja, vagy inkább kínálja fel- és mindazok számára is elérhetővé teszi, akik esetleg nem tudnak élni ezekkel az élményekkel. Érdemes tehát élni ezzel a lehetőséggel, ami nemsokára indul. Az Országos Étterem Hét eseményét 2011. óta rendezi meg a szervező DiningCity azzal a céllal, hogy minél szélesebb réteg ismerhesse meg a hazai prémium kategóriás éttermek kínálatát, konyháját, specialitásait. Az eseményre általában évente kétszer, tavasszal és ősszel kerül sor.

Fotó: DiningCity

MÁRCIUSBAN ISMÉT ORSZÁGOS ÉTTEREM HÉT

Az idei tavaszi Étterem Hét 11 napon keresztül fog tartani. Március 17-től március 27-ig tart majd. A nagyközönség számára az online asztalfoglalási lehetőség pedig március 2-án indul. A tizenegy nap alatt ezúttal is fix áron kínálja 3 fogásos menüsorát több mint 100 magyarországi Top étterem. A résztvevő éttermek külön erre a rendezvényre állítják össze válogatott alapanyagokra épülő, gondosan megkomponált 3 fogásos menüsoraikat, amelyeket fix áron kínálnak. Az utóbbi években már arra is lehetőség van, hogy az érdeklődők három különböző árkategóriából választhassák ki a nekik tetsző konyhát, éttermet.

Éttermi élmény elérhető áron

Az Étterem Hét árai nem változtak, ami már magában is jól hangzik. Három féle fix áras ételsorból válogathatunk az étterem hét alatt- az étteremhéten résztvevő vendéglátóhelyeken. A Top kategória résztvevői 3.900 forintos fix menü ártól mutatják be konyhájuk legjavát. Aki Prémium kategóriás éttermet választ, az 4.900 Ft-tól, az Exkluzív kategóriát preferálók pedig 5.900 Ft-tól élvezhetik a különleges fogásokat.

Fotó: Pixabay

Ne késsen le senki, mert a helyek limitáltak!

Az esemény kizárólag előzetes asztalfoglalással látogatható, a www.etteremhet.hu weboldalon lehetséges asztalt foglalni.
Érdemes mielőbb asztalt foglalni, hiszen ezeken a kedvezményes árakon gyorsan elfogy a hely az éttermekben. Az éttermek természetesen odafigyelnek a higiéniai követelményekre, illetve arra, hogy biztonságosan tudjanak a vendégek étkezni. A másik, hogy a minőségi és minden igényt kielégítő vendéglátás érdekében, csak korlátozott számban elérhetőek a helyek.

Szerző: Budafoki Tamás 

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE