fbpx

Szeretnétek megidézni otthon a keleti konyha varázsát, de nem tudjátok hogyan? Görgessetek tovább ezért az isteni gyömbéres kacsa receptért, és mire kettőt pislogtok, Ázsiai közelebb lesz, mint hinnétek!

Hozzávalók 4 főre:

  • 0,5 kg kacsahús darabok párolva 
  • 5 dkg friss gyömbér 
  • 15 dkg nameko gomba 
  • 1 nagy fej vöröshagyma 
  • 4-5 gerezd fokhagyma 
  • 1 db chilipaprika 
  • 20 dkg kínai mix
  • 20 dkg jázminrizs 
  • 0,25 dl szójaszósz 
  • 0,2 dl osztrigaszósz 
  • 1 tk kristálycukor 
  • olívaolaj 
  • 3 db tojás 
  • só, ízlés szerint 

A rizs elkészítése:

  • Először készítsük el a rizst. Ehhez kétszeres mennyiségű vizet kezdünk forralni zúzott fokhagymával, mellette pedig egy lábasban, kevés zsiradékon fél fej vöröshagymával elkezdjük üveges pirítani a rizst.
  • Miután üvegesre pirultak a rizsszemek, öntsük hozzá a forralt vizet és egy nagy csipet sót. Közepes lángon, egyszer-egyszer óvatos mozdulatokkal átkeverve várjuk meg, hogy elfője a levét, majd tegyük félre.

A gyömbéres kacsa elkészítése:

  • Vegyünk elő egy wokserpenyőt, vagy a legnagyobb serpenyőnket, amit a konyhában találunk. Kezdjük a legmagasabb lángon előmelegíteni. Hogy hogyan is készítjük elő a zöldségeinket, mindenki saját maga eldöntheti, lehet szeletelni, apróra vágni vagy reszelni. Én szeletelni szoktam, mert akkor minden íznek megmarad a maga karaktere külön-külön is, a végén pedig egyszerre kapjuk az ízsokkot.
  • A másik fél vöröshagymát vékony szeletekre vágom, így teszek a fokhagymával is, majd juliennre vágom a friss gyömbért, karikára pedig a friss chilit (azért vigyázzunk, nem kell bele az egész).
  • A forró serpenyőbe öntsünk olajat, majd dobjuk hozzá az előkészített zöldségeket, és adjuk hozzá a cukrot.
  • A nameko gombákkal nincs sok dolgunk, csak áztassuk hideg vízbe, majd alapos lecsepegtetés után dobjuk ezt is a serpenyőbe.
  • Az előre kiolvasztott sous vide-ált, csíkozott kacsadarabokat is tegyük a serpenyőbe, és sűrű kevergetés mellett jól pirítsuk le a zöldségekkel.
  • Adjunk hozzá 0,15 dl osztrigaszószt és ugyanennyi szójaszószt, majd jól forraljuk össze. A ragu ezzel kész is.
  • Egy másik serpenyőben hevítsünk olajat, rakjunk bele 1 gerezd fokhagymát reszelve vagy szeletelve, a kívánt mennyiségű DARTA kínai mixet és pirítsuk jól le.
  • Üssük rá a tojásokat, és ezzel is jól pirítsuk át, majd adjuk hozzá a kívánt mennyiségű előre megfőzött rizsünket, pörgessük át ezzel is.
  • Végén adjuk hozzá a maradék osztriga- és szójaszószt, és pirítsuk még egy kicsit. Ízlés szerint kóstolás után még sózzuk, borsozzuk, és készüljünk is a tálalásra. 
  • Tányérra halmozzuk a pirított rizst köré, vagy rászedjük a ragut és friss, finomra vágott snidlinggel bolondítjuk meg.

Jó étvágyat! 

Tags: , , , , , ,
Matusz-Vad technikai séfje azóta szakács szeretne lenni, hogy hatéves korában elkészítette élete első rántottáját. Mindig is ambiciózus volt, több szakmai versenyen is részt vett, melynek eredményekeként ösztöndíjat nyert Valenciába, majd később Ausztriában is tapasztalatot szerzett. Hazatérve már konyhafőnökként állt több ismert étterem élén és a rendezvényszervezésbe is belekóstolt. A Matusz-Vaddal még szakácsként ismerkedett meg, majd pár évvel később területi képviselőként csatlakozott a céghez. Jelenlegi pozíciója számára az igazi álommunka. Technikai séfként folyamatosan fejlődhet, ötletelhet, és jobbnál jobb receptekkel kényeztetheti olvasóinkat, melyek nem csak a szakmát, de gasztronómiára fogékony „amatőröket” is főzésre csábítja.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE