fbpx

A Nyíregyházán található Colorado étterem nem csak a helyiek, de a városba látogatók körében is nagy népszerűségnek örvend. Egyedi atmoszférájának köszönhetően minden vendég úgy érezheti, mintha csak egy igazi vadnyugati bárba csöppent volna, ahol mindig omlós a steak, szuperszaftos az oldalas és jéghideg a sör!  

A western stílusú étterem története egészen 2001-ig nyúlik vissza, mikor is a tulajdonos-ügyvezető Halkó Szabolcs állandó, melegkonyhás étterem üzemeltetésbe kezdett Nyíregyháza belvárosában. Már akkor is érdemesnek tartotta, hogy több lábon álljanak, így mellette szezonálisan food truck-okkal és közétkézetetéssel is foglalkoztak.

Az étterem 2006-tól 2015-ig Igrice csárdaként üzemelt, és a nevéből adódóan elsősorban magyaros ételeket szolgáltak fel. Teljes átalakítást követően, új arculattal 2015 májusábanban nyitottak újra Colorado Steakhouse étteremként. Az egész enteriőrt a vadnyugati stílusban rendezték be, így a sötétbarna bútorok, cowboy elemek és a bőrborítás dominál. A hangulatot tovább emeli, hogy a pincérek is a kornak megfelelő egyenruhában szolgálnak fel, a háttérben pedig countryzene szól. Legnagyobb vonzerejük – a kifogástalan ételek mellett természeten – a lokációjuk, ugyanis a terasz a festői szépségű Sóstó partján fekszik, így tökéletes választás baráti társaságok, családok, vagy romantikázni érkező párok számára is. A Coloradoban a legkisebbekről sem feledkeznek meg, közel 20 nm-es játszósarokkal várják a gyerekeket, aminek köszönhetően a szüleik számára is garantáltan kikapcsolódást jelenthet az itt töltött idő.

Fotó: Colorado Steakhouse
Fotó: Colorado Steakhouse

Sercegő steak és magyaros malacságok

Bár az étlap kialakítása nagyrészt az amerikai vonallal párhuzamos, a csárdára emlékezve megtartottak pár hazai klasszikust is, mint pl. a szatmári jércelevest csigatésztával, a harcsapaprikást túróscsuszával vagy a somlói galuskát. Az elmúlt 5 évben a forgalmuk közel 60%-át a különös gonddal válogatott, minőségi steakhúsok jelentik, amiben a környéken egyedülálló választékkal büszkélkedhetnek és összesen 14-féle módon készítik el, így a húsimádóknak ez a hely valóságos mekka. A steakek közül a közönségkedvenc egyértelműen a Grand Canyon, melynek megkoronázását a tetejére kerülő libamáj jelenti. A húsok jelentős részét a Matusz- Vad szállítja számukra, mellyel kapcsolatban Szabolcs a mindig kiváló minőséget és a területi képviselőjük megbízhatóságát emelte ki.

Fotó: Colorado Steakhouse
Fotó: Colorado Steakhouse

Az árérzékeny piac ellenére ők is erős nyárra számítanak

Annak ellenére, hogy Nyíregyháza az elmúlt évek masszív fejlesztéseinek köszönhetően egyre látogatottabb turisztikai célpont, elsősorban nem a turisták jelentik számukra célközönséget. Mivel a lakosság országos szinten is jóval árérzékenyebb, mint tavaly ilyenkor, sok étteremhez hasonlóan ők is nehéz helyzetben vannak, ám mégis bizakodóak. Szabolcs szerint a júliustól kötelező jelleggel bevezetett regisztrációs jogszabály is hatással lesz a szektorra. A munkaerő szempontjából szerencsésnek vallja magukat, hiszen régóta hűséges személyzettel dolgoznak annak köszönhetően, hogy a Covid évei alatt senkit nem bocsátottak el.

Fedezd fel Nyíregyet!

Nyíregyháza Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye, számos érdekes és izgalmas látnivalót kínál a turistáknak. Az első, amit érdemes meglátogatni, az a Sóstói Múzeumfalu, amely a 19. századi szabolcsi falusi életet mutatja be. Az ide látogatók megismerhetik a régi idők életét és kultúráját, megtudhatják, hogyan éltek és dolgoztak az emberek, és hogy milyenek voltak az otthonaik.

A következő látnivaló az európai színvonalú Nyíregyházi Állatpark, ahol több, mint 500 állatfaj tekinthető meg. Itt olyan, a világ különböző részein élő állatokat ismerhetünk meg, mint például elefántok, tigrisek, majmok és krokodilok.

Akit lenyűgöznek a kastélyok és a letűnt korok világa, mindenképpen látogasson el a Nyíregyházi Városházához. Ez az impozáns épület 1896-ban épült, azóta pedig számos átalakításon esett át. A kastélyban találhatóak állandó kiállítások, amelyek bemutatják a város történetét és kulturális örökségét.

A leglátványosabb célpont egyértelműen a tavaly átadásra került zenélő kút, mely 500 négyzetméteren kápráztatja el a nézőket. A vízjáték a zeneszámok ritmusát követi: többek között Erkel Ferenc klasszikusok, Queen slágerek, mese- és filmzenék, valamint magyar könnyűzenék is felcsendülnek. A szökőkút Európában is ritkán látott, dinamikus vízképet képes megjeleníteni, így például Nyíregyháza turisztikai városfilmjét is láthatjuk a vízpárán kirajzolódni.

Fotó: Colorado Steakhouse

Ha egy kellemes kirándulásra vágysz, és szeretnéd felfedezni a város kultúráját és történelmét, akkor mindenképpen érdemes több napot szánni a városra.

Tags: , , , , , , , ,
Hivatalos szakmáját tekintve PR-marketing területen szerzett diplomát a BGE Külkereskedelmi karán, ám az élet minduntalan az írás felé terelte, így 7 éve ezen a területen kamatoztatja tudását. Egészen kis korától a gasztronómia szerelmese, imád főzni és rendületlenül járja a hazai éttermeket új ízek, új trendek után kutatva. Korábban két éven át a Street Kitchen csapatát erősítette szerkesztő-újságíróként, majd ő lett a Nagy Vega Könyv egyik felelős szerkesztője. A Matusz-Vadhoz már főszerkesztőként csatlakozott 2022 májusában. A Chef Inspirációval kapcsolatos feladatokon túl, a cég marketing osztályán a kreatív írói munkáiért is ő felel. Hat éve vegetáriánus, emellett fanatikus sajt- és borrajongó.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE