fbpx

Ezzel az egyszerűen elkészíthető és nagyszerű étellel nincs más dolgunk, mint megrendelni, és beszerezni hozzá a szükséges alapanyagokat. Miután ezt megtettük, kezdődhet is a móka. 

Hozzávalók:

  • 1 csomag fish & chips 
  • mosolygós burgonya
  • 60 g majonéz 
  • 0,5 kg csemegekukorica-konzerv 
  • 10 g mustár 
  • 120 g tejföl 
  • só, ízlés szerint 
  • bors, ízlés szerint 
  • 1 gerezd fokhagyma 
  • 2 szál újhagyma 
  • 1 csokor friss petrezselyem 

A fish & chips elkészítés:

  • Először melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra, közben pedig készítsük el a salátát, hogy addig a hűtőben tudjon pihenni 30-60 percet.
  • Nincs más dolgunk, mint a konzervkukoricáról leszűrni a levet. Egy egészen kicsit azért meghagyhatunk, azzal még tudunk plusz ízt adni a salátának.
  • A mustárt, a majonézt, a tejfölt sóval és borssal szigorúan kézi habverővel elkeverjük egy nagyobb tálban. Reszeljük bele a fokhagymát, illetve adjuk hozzá a vékony szeletekre vágott újhagymát is.
  • Miután ezzel végeztünk, keverjük hozzá a kukoricát, adjunk hozzá még kevés kis levet is, de vigyázzunk, nehogy megfolyjon a salátánk.
  • Miután ezzel is végeztünk, szórjuk meg finomra vágott petrezselyemmel, fedjük le, és tegyük a hűtőbe.
  • Ezután a mosolygós burgonyákat helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire, és az előmelegített sütőben 9-13 perc alatt süssük készre.
  • Eközben egy serpenyőben forrósítsunk fel olajat vagy kókuszzsírt, és az előkészített fish & chipseket pár perc alatt süssük szép aranybarnára.
  • Sütés után a burgonyát is és a fish & chipsünket is papírral bélelt edénybe helyezzük. 

Tálaláskor friss citromgerezddel kínáljuk.

Jó étvágyat! 

Tags: , , , , ,
Matusz-Vad technikai séfje azóta szakács szeretne lenni, hogy hatéves korában elkészítette élete első rántottáját. Mindig is ambiciózus volt, több szakmai versenyen is részt vett, melynek eredményekeként ösztöndíjat nyert Valenciába, majd később Ausztriában is tapasztalatot szerzett. Hazatérve már konyhafőnökként állt több ismert étterem élén és a rendezvényszervezésbe is belekóstolt. A Matusz-Vaddal még szakácsként ismerkedett meg, majd pár évvel később területi képviselőként csatlakozott a céghez. Jelenlegi pozíciója számára az igazi álommunka. Technikai séfként folyamatosan fejlődhet, ötletelhet, és jobbnál jobb receptekkel kényeztetheti olvasóinkat, melyek nem csak a szakmát, de gasztronómiára fogékony „amatőröket” is főzésre csábítja.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE