fbpx

A Magyarország étele versenyt ötödik alkalommal  rendezik az idén. A téma igazán magyaros, hiszen szerepel benne szürkemarha, sőt, még Petőfi Sándort is érinti a megmérettetés.

A  Magyarország étele szakácsverseny 2017-ben indult és egyre népszerűbb és ismertebb.  Annak idején a történelem tette fontossá a verseny megszervezését, és az a felismerés, hogy immáron hatvan éve nem születnek igazán ikonikus magyar ételek. Valójában a brüsszeli világkiállítás óta, amihez olyan ételek köthetőek, mint a bélszín Budapest, a Csáky rostélyos, a somlói galuska, vagy éppen a kecskeméti barackpuding. Ennek persze számtalan oka van és nem is az okok, hanem a tények fontosak.

Fotó: Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete

A hazai gasztronómia az utóbbi években leginkább a külföldi irányzatokra ült fel, határainkon túli alapanyagok vették át sok esetben a vezető szerepet. Az innováció természetesen a kulinária területén is kiemelt fontossággal bír. Elkerülhetetlen a fejlődés, viszont mindeközben a hazai ihletésű ételek háttérbe szorultak.

Asztalos István Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete elnöke

„Volt olyan évekkel ezelőtt, hogy sokan azt sorolták, milyen volt a magyar konyha. Volt olyan, aki évekkel ezelőtt azon vitatkozott, hogy létezik-e magyar konyha. Mi pedig azt mondtuk és mondjuk a mai napig, kezdjünk el azzal foglalkozni, hogy milyen lesz a magyar konyha”

Fotó: Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete: Asztalos István

Magyarország étele filozófiája

Nagyon szép dolog a trend. Nagyon fontos a nemzetközi konyha. Ismerjük meg, csenjük el azokat a dolgokat, amik jók és építsük bele a mi konyhaművészetünkbe, de ápoljuk a saját konyhánkat.

A tudás szabadsága ott kezdődik, mikor birtokában vagyunk a tudásnak és elkezdjük használni. De a használás az ne legyen egyenlő a másolással.

Az út, amin az egyesület jár és a Magyarország étele verseny hivatott támogatni azt, hogy legyenek jó szakácsok. Hiszik azt, hogy egy szakács akkor tud igazán jó lenni, ha megvan minden kvalitása. A kellő alapanyag-ismerete, a technológiai ismerete, megvan akár a kulturális ismerete. Ha ezt le lehet követni és újra be lehet vezetni a köztudatba, akkor lehet a hazai konyhának jövője.

A fűszerpaprika, a fokhagyma és a köménymag kombinációja a miénk, és számos olyan jellegzetessége van a hazai konyhának, amire építeni kell és építeni lehet, amitől magyarrá válik egy étel. Az étel elkészítésének filozófiájától lesz igazán magyar egy étel.

Asztalos István

„Nekünk az a dolgunk, hogy felhívjuk a szakácsok figyelmét arra, hogy a tudásukat, az itthon megtermelt alapanyagokkal, akár kombinálva a nemzetközi trendekkel, de mégis a saját nyelvünkre, kultúránkra próbájuk lefordítani.”

Fotó: Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete

Magyarország étele verseny

A versenyre november 19-ig lehet nevezni. Decembert 12-éig a nevezők dolgozhatnak a receptúrán, majd ezt le kell, hogy adják, az elkészített ételek képeivel együtt. Minden évben kettő, kötelezően felhasználandó alapanyagot jelölnek meg, ezzel támogatva eredeti célkitűzésüket is. Az idei kiírásban kötelező alapanyagként a szürkemarha és a Naszálytej vaj szerepel, illetve fontos, hogy tartalmaznia kell egy öko-, vagy bio, hazai védjegyes terméket. Az elkészült étel négy elemből állhat és ebből az egyik elemnek ragu, vagy mártás jellegűnek kell lenni.

A cél az őszinte étel elkészítése, ami szívből jön létre

Az idei évben a MSZTE-vel – Szürkemarha Egyesülettel – való együttműködés miatt a verseny része lett még egy kötelező elem. Egy hideg előételként feltálalható étel receptúrájának a beadása is, mely szürkemarha-húsból készül. Ez ugyan nem kerül értékelésre, csak az MSZTE részéről, viszont fontos innovációja a magyar hagyományok ápolásának és egyfajta termékfejlesztés is.

Januárban fog megtörténni a középdöntő, ez természetesen a csapatok számától is függ, hiszen a tavalyi évben például 33 csapat indult, de csak 12 csapat juthat be a döntőbe.

A verseny témája

Minden évben egy téma köré is épül a verseny. Mivel 2022 Petőfi Sándor emlékév, így a „Talpra magyar!” lett a szlogen. Az ételeket valamilyen formában Petőfi munkásságához kell kötni a versenyzőknek. Lehet ez elnevezésben, vagy éppen a tálalásban, de mindenképp valamilyen módon asszociálni kell a szakácsoknak a költő által képviselt gondolatiságra, írásaira.

Magyarország étele döntő

2022 márciusában fog megrendezésre kerülni a döntő. A tavalyi év tapasztalata alapján nagyon sok példás étel került be a döntőbe, ezért az idén – mint akár az olimpiákon – fokozatokat vezettek be a díjazásba. Így, akik a döntőbe kerülnek, alapjában véve már mondhatni nyertesek, mivel arany, ezüst, bronz fokozatú ételdíjat, vagy diplomát kaphatnak, a legtöbb pontot szerző étel lesz az abszolút nyertes, azaz a „Magyarország étele 2022” cím birtokosa.

Fotó: Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete: Asztalos István

„Ez az a verseny, amit bárki megnyerhet”

Mindenki számára biztosítva van az a lehetőség, hogy megnyerje a versenyt. Neki az a feladata, hogy az adott szisztéma szerint, egyenlő feltételrendszer mellett lefőzze az ételt és azon a napon az övé legyen a legjobb. A nevezők – hacsak nem baráti körből érkeznek – nem tudnak egymásról, mivel csakis az étel fantázianeve van kommunikálva. A zsűri minden évben frissítve van, hogy ne mindig ugyanazok döntsenek, illetve a zsűritagok nem ismerik az adott étel készítőjét, illetve a csapatot, csakis az étel számozását látják. Így a verseny teljesen hiteles, illetve ezeken a biztonsági elemeken kívül minden csapat delegálhat egy zsűritagot. Amennyiben több a zsűritag, akkor maga a zsűri dönti el, ki az a hét személy, akik a döntőbe kerülő csapatokat kiválasztják. #

Forrás: Airchef / Budafoki Tamás

Foró: Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete

A félkész, előkészített alapanyagoké a jövő az éttermekben?

Main

https://blog.matusz-vad.hu/kelemen-roland-bocuses/

Címkék: ,,,,,,,,,,,,,,
Partner a sikeres vendéglátásban! 1994 óta szolgáljuk ki a magyar gasztronómiai piacot prémium minőségű alapanyagokkal, kifejezetten vendéglátóegységek, hotelek és profi séfek igényeire szabva. Az elmúlt évtizedekben több mint 10.000 elégedett ügyfelünket támogattuk megbízható partnerként.

Kapcsolódó cikk

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE