fbpx

Egy jó koncepció, egy bravúros konyha és óriási hangulat. Mindez egyben a Vokál Rock Bistro. A pandémia kezdete előtt nyitott meg a hely a 11. kerületben, a Lágymányosi u. 19. szám alatt. Az ismert séf, Nyúzó Imre, aki egyedi stílusáról lett ismert, már évekkel ezelőtt felbukkant a hazai gasztrovilágban. A pályája viszont már jóval régebben elindult. Teljesen más világból érkezett, de a vendéglátás mindig is a vérében volt.

Az alapanyagok a dallamok, a hangok, amiket szépen összerakunk egy melódiává, adott esetben egy étellé.

Fotó: Vokál Rock Bistro

  • Kezdjük kicsit messzebbről. Mivel foglalkoztál a vendéglátás előtt?
  • Elég érdekes a történetem. Én Ecsegfalváról származom, az Alföldről. Igazi kis eldugott falu volt, ahol többnyire mindenki vagy földművelésből, vagy állattenyésztésből élt. Viszont ez különösebben nem érdekelt. Így pár barátommal elkezdtünk zenélgetni. Egy idő után megalakult a Garden of Eden zenekar, ami tulajdonképpen meghozta nekünk a sikert. Aztán egyre többet koncerteztünk, így felköltöztünk Budapestre.

Fotó: Vokál Rock Bistro

  • Hogyan lettél egy sikeres rockbanda énekeséből séf?
  • Amikor megszületett a kisfiam, számomra valamiféle válaszút volt. Egy rocksztár életének rengeteg szélsősége van, nem túl családbarát, ezért meghoztam a döntést. Ekkor úgy gondoltam, azzal fogok foglalkozni, amivel amúgy gyerekkorom óta szerettem volna. Az pedig a főzés! Az édesanyám is szakácsnő volt, tulajdonképpen beleszülettem ebbe a világba. Egyik reggel felkeltem, és mondtam a feleségemnek: itt az ideje, hogy én szakács legyek

Fotó: Vokál Rock Bistro

  • Milyen helyeken dolgoztál?
  • Sok vendéglátó egységben megfordultam. A top éttermektől a menüztető helyekig, a street foodtól a cateringes konyhákig. Csak példát mondanék: Budapest Party Service, Egerben az 1552, Olimpia étterem, Bestia, Babel. Az kétségtelen, hogy mindez kellett ahhoz, hogy konyhafőnök, illetve most már étteremtulajdonos lehessek. Viszont azt is tudom, még mindig kell tanulnom. A mi szakmánk olyan, hogy soha nem lehet megállni, megpihenni. Mindig van mit tanulni. Kell hozzá alázat, szeretet, és sok esetben a monotonitás tűrése is. Viszont az alkotás szépsége megéri a rengeteg fáradozást.

Fotó: Vokál Rock Bistro

  • Hogyan jutottál el a Vokál Rock Bisztróig?
  • Jó néhány konyhán voltam sous chef, aztán egy jó barátommal megcsináltuk a KGB (Kálvin Gasztro Bisztro) nevű helyet a Kálvin téren. Egy kis gourmet-étterem volt, 15-20 fős hely. Elég gyorsan fel is futott a dolog, hiszen egyedi volt a koncepció. Meg is lett az eredménye, mert nem sokkal a nyitás után meg is nyertük a “Budapest legjobb gourmet-hamburger” díjat. Sajnos bezárásra kényszerültünk. Ezután jött a Café Delion Bistro – ott szárnyalhattam és kiteljesedtem. Megvalósult az a konyha, ami valójában én vagyok, ami engem tükröz vissza, amolyan gerillakonyha. Az eleganciát ötvöztük a trükkös tálalással és a felejthetetlen ízekkel. Mire a hely befutott, megint csak közbeszólt az élet, vagyis az önkormányzat. Olyan szinten megemelték a bérleti díjat, hogy a tulajdonos bezárásra kényszerült.

  • Ez után már a Vokál következett?
  • Bár nem volt ez olyan egyszerű. Rengeteget tépelődtem, gondolkodtam azon, hogyan tovább. Két éttermet is felhúztam úgy, hogy a nagyközönség és a szakma is elismerte a teljesítményt. Tulajdonképpen, mint séf, innentől már számoltak velem. Viszont ekkor megint döntöttem. Tovább akartam lépni, hogy nem csak, mint konyhafőnök, hanem, mint tulajdonos is dolgozzak. Ami még motivált, az pedig a nagy álmom, hogy összerakjam a rockzenét a gasztronómiával – hiszen mindkettő én vagyok. A Vokál Rock Bistro lett az eredmény. Persze nem volt egyszerű megtalálni a helyet, mindent megoldani, de sikerült. Rengeteg munkámba és álmatlan éjszakámba került. Az a szerencsém, hogy a feleségem folyamatosan mellettem állt, és ő is 100%-osan beletette magát a projektbe. Mára nyugodtan kijelenthetem, egy teljesen egyedi, kultikus helyet alkottunk meg.

Fotó: Vokál Rock Bistro

  • Mit jelent számodra a főzés és a rock elegye?
  • Furcsa lesz, amit mondok: pont azt csinálom, mint anno a színpadon. Amikor dalt írtam, ugyanazokat az agytekervényeimet mozgattam, mint amikor egy új ételt készítek. Az alapanyagok a dallamok, a hangok, amiket szépen összerakunk egy melódiává, adott esetben egy étellé. Egy roppant kreatív dolog. A dalszövegíráshoz is szoktam hasonlítani. Tudjuk, mit érzünk, ehhez hozzátesszük az alapanyagokat, a szaktudást és még mielőtt elkészülne bármi is, már tudjuk hogyan fog kinézni. A Vokál Rock Bistro pedig olyan, mint egy színpad, a megfelelő látványelemekkel, amik összhatása alátámasztja az ételek hangulatát. Valójában ezért szeretnek minket a vendégek. Egy iszonyatosan laza, szinte már rockkocsma feeling, ahova akár csak poharazni betér az ember és hallgatja a zenét. De mellette egy szofisztikált bisztró, ahol minőségi ételeket fogyaszthat.

Fotó: Vokál Rock Bistro

  • Véleményed szerint, milyen ételek most a divatosak?
  • Ez kicsit összetett dolog. A pandémia mindenkit csúnyán megcibált a szakmában és a szakmán kívül is. Mi tartottuk magunkat, foglalkoztunk elviteles ételekkel, kiszállítással egyaránt. Nagyon nehéz időszak volt. Szerintem alapvetően ez is befolyásolta az emberek igényeit. Az biztos, hogy hosszú idő után már a minőségi ételek felé billen a mérleg, viszont nagyon erősen jelen van a megfizethetőség a piacon. Ezért úgy gondolom, fontosak a klasszikus ételek, nem mindent kell feltétlenül csűrni-csavarni; van, ami úgy jó, ahogy van. Ellenben a modern konyhatechnikának köszönhetően sok mindent egyszerűbben lehet kivitelezni. A már szokványos ételt aktualizálni kell, látványos tálalás, brutál jó ízek. Gondolok itt például egy tojáslevesre, egy tojásos nokedlire, akár egy csirkepaprikásra, vagy egy klasszikus bélszín Budapestre. Én például imádom a karcagi birkapörköltet, vagy egy jó sültkolbász …

  • A mostani időszakban a két legnagyobb probléma az alapanyag és azok ára, a másik pedig a munkaerő. Hogyan oldjátok meg ezeket?
  • A munkaerő a legnehezebb. Sajnos nagyon kevés jó szakember akad, a fiatalok meg jönnek-mennek. Egy szóval ezzel mi is folyamatosan küzdünk. De most szerencsém van, mert megtaláltam a séfhelyettesemet, Pirbusz Gergelyt, aki szinte helyettem tudja vinni a Vokál konyháját, méghozzá úgy, ahogy az én ízlésem is diktálja. Az alapanyagok tekintetében szerencsére nincs gond, hiszen hosszú évek óta dolgozom ugyanazokkal a beszállítókkal. Mivel nálunk tényleg a minőség a fontos, figyelünk arra, hogy minden friss legyen, vagy olyan megbízható beszállító legyen, mint például a MATUSZ-Vad, akikre mindig lehet számítani.

  • Nemrégiben kibővítettétek a Bisztrót egy Food Truckkal és egy trendi BBQ vonallal. Erről mondanál pár szót?
  • Azt kell, hogy mondjam, attól függetlenül, hogy imádom a BBQ-t és szeretek foglalkozni a húsokkal, ez szükséges lépés is volt. Mindez a COVID miatt is indult. Mivel az emberekben még mindig benne van a félsz és kevés a turista, sajnos messze vagyunk a régi forgalmaktól. Viccesen mondva, ha a vendég nem jön hozzánk, mi megyünk a vendéghez! A Vokal Food Truck egy másik lába a vállalkozásnak. A bisztró ételei megmaradtak annak a minőségi konyhának, amivel indultuk, viszont már megjelennek a BBQ ízek, BBQ húsok.  Az általunk képviselt Vokál Rock Bistro így kiteljesedett, hiszen mi is passzolna legjobban a rock & rollhoz, mint a füstös oldalasok, marhaszegy, tarja.

Forrás: Airchef

Fotó: Vokál Rock Bistro

Friss hír: nem kötelező minden vendéglátásban dolgozónak képesítéssel rendelkeznie

Ideje beszerezni a libaételekhez valókat!

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , ,
Hosszú évek óta gasztronómiai szakújságíróként tevékenykedik, ez a terület számára a nagy szerelem. Az újságírás alapvető ismérveitől függetlenül, szegmentált rálátással rendelkezik a gasztronómiára köszönhetően vendéglátós és borász végzettségének. Ez idő alatt rendezvényeket, vacsoraesteket szervezett vagy annak létrehozásában vett rész. Az online és nyomtatott sajtó relevanciájának megfelelően nem csak az újságírói tevékenységet képviseli a területen, egy gasztronómiával foglalkozó műsor szerkesztése által az online rádiózásban is tapasztalatot szerzett. Célja, hogy mind a szakmának, mint pedig a nagyközönségnek értékes, informatív tartalmakkal tudjon bemutatni ennek a területnek a szépségét. Mottója: „Enni jó, de jót enni még jobb!"

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE