fbpx

A céklás rizottó önmagában is egy szuper, látványos fogás, most azonban egy tökéletesen puha, harcsasteakkel is megbolondítottuk. A tavasz közeledtével ideális fogás lehet a séfajánlaton!

Hozzávalók 4 főre:

A harcsasteak elkészítése:

A nyúzott, friss afrikai harcsafilét, szépen leadagoljuk. Tegyünk fel vizet forralni, amibe rakjuk bele a babérlevelet, egész feketeborsot, kakukkfüvet, kevés sót és 0,6 dl fehérbort. Miután elérte a forráspontot a víz, vegyük alacsony lángra majd addig főzzük (posírozzuk), ahány centiméter hosszú a halfilé. Posírozás után szedjük ki a halakat törlőkendőre, és itassuk le róluk a felesleges nedvességet. Forró serpenyőben, kevés olívaolajon süssünk rá kérget. 

A céklachips elkészítése:

A sárga céklát, uborkaszeletelő segítségével szeleteljük vékonyra és keverjük be a keményítővel. 175 C°-os forró, bő zsiradékban süssük ropogósra, és helyezzük egy papírtörlővel bélelt edénybe.  

A kaporolaj elkészítése:

A friss kaprot, blansírozzuk, majd csepegtessük le és szárítsuk meg. Olívaolajat melegítsünk fel 46 °C-ig (maghőmérő segítségével végezzük a folyamatot), majd tegyük bele a kaprot, és turmixoljuk le. Szűrőbe helyezzünk szövet pelenkát és csepegtessük le a kész olajat, hogy áttetsző, tiszta kaporolajat kapjunk. 

A céklás rizottó elkészítése:

Első lépésként készítsük el a céklapürét. Ehhez a céklát héjában süssük 165 °C-os előmelegített sütőben 40-45 percig. Tipp, hogy a cékla héját egy kis kés hegyével szurkáljuk be, így könnyebben megfogjuk tudni pucolni sütés után. Miután megsült, pucoljuk meg és ízesítsük római köménnyel, kevés szerecsendióval és reszelt tormával. Turmixoljuk, majd passzírozzuk át egy szűrőn. 

A rizottóhoz forraljuk fel az alaplevet a fehérborral, majd öntsük bele a félkész rizottórizst. Mikor elkezd be krémesedni, adjuk hozzá a céklapürét és a reszelt forte classicot. A végén pedig hideg vaj hozzá adásával, krémesítjük még és állítjuk be a kívánt állagot. 

Tálaláskor a rizottóra helyezzük a harcsafilét, köré helyezhetjük a céklachipset, majd locsoljuk körbe a kaporolajjal. Száraz fehérborral ajánljuk. 

Jó étvágyat!

Tags: , ,
Matusz-Vad technikai séfje azóta szakács szeretne lenni, hogy hatéves korában elkészítette élete első rántottáját. Mindig is ambiciózus volt, több szakmai versenyen is részt vett, melynek eredményekeként ösztöndíjat nyert Valenciába, majd később Ausztriában is tapasztalatot szerzett. Hazatérve már konyhafőnökként állt több ismert étterem élén és a rendezvényszervezésbe is belekóstolt. A Matusz-Vaddal még szakácsként ismerkedett meg, majd pár évvel később területi képviselőként csatlakozott a céghez. Jelenlegi pozíciója számára az igazi álommunka. Technikai séfként folyamatosan fejlődhet, ötletelhet, és jobbnál jobb receptekkel kényeztetheti olvasóinkat, melyek nem csak a szakmát, de gasztronómiára fogékony „amatőröket” is főzésre csábítja.

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE