fbpx

Manapság már lehet bogarakat fogyasztani, megvan a technológia arra, hogyan készítsünk levegőből húst, úgyhogy ez sem képtelenség. Mikor a Naprendszer meghódítására készül az emberiség, nem meglepő, hogy ételeket tudunk kreálni a semmiből egy „egyszerű” nyomtató segítségével.

Fotó: Flickr

A nyomtatás minden területet érint

A 3D-nyomtatók használata már teljesen általánosnak mondható. Bármit megformázhatunk a segítségével: kicsiben, nagyban és színesben is. Ez önmagában is fantasztikus, ámulatba ejtő dolog, de ma már házakat, gépeket, sőt emberi szerveket is tudnak nyomtatóval készíteni. Ezek után egyáltalán nem meglepő, ha a nyomtatók segítségével étel kerülhet az asztalra. Vajon ez lesz a jövő? Lehet, hogy néhány év múlva csak egy konyhai berendezés lesz, amivel bármit bármikor elkészíthetünk? Futurisztikus, viszont abszolút lehetséges. Ez persze számos morális kérdést is felvet. Sutba vághatjuk nagyszüleink receptjeit? Elfelejthetjük, milyen alapanyagból, mit lehet készíteni, csak egyetlen gombnyomás, és kész az ebéd? Kicsit ijesztő jövőkép, viszont megoldhatja az emberiség élelmezési problémáit, és a mindennapokban minduntalan felmerülő megfelelési kényszert. Lehet, hogy néhány év múlva már főzni sem kell?

Fotó: Flickr

Hogyan is lesz ez?

Mindegy, hogy FDM-nyomtató vagy Resin-nyomtató, akár kezdők, akár profik számára, vagy akár ipari felhasználásra, mára különböző, egyaránt kiváló tudású, minőségű 3D-nyomtatók közül válogathatunk. Attól még ugyan messze vagyunk, hogy a nyomtatott étel a mindennapi életünk alapvető részévé váljon, amennyiben viszont figyelembe vesszük a jelenleg is tartó technológiai robbanást, lehet, hogy sokkal közelebb van, mint gondolnánk. A szakértők már azt jósolják, hogy az ételnyomtatás az éttermekben és otthon is a kulináris életünk részévé fog válik. A gyártók azt állítják, hogy a tömegesen előállított ipari élelmiszertermékekkel ellentétben, az intelligens élelmiszernyomtatók valóban javítják a táplálkozásunkat, lehetővé téve, hogy friss, egészséges ételeket nyomtassunk ki, közvetlenül a konyhánkban. Előnye a maximális átláthatóság, a minimális időráfordítás és erőfeszítés, és a manapság leginkább mérvadó tényező, a gazdaságosság. A kinyomtatás előtt vitaminokat, ásványi anyagokat adhatunk az ételhez, ezzel könnyedén fedezhetjük szervezetünk szükségleteit. A programok elvégzik a megfelelő számításokat, és megmondják nekünk, milyen alapanyagokat használjunk fel a legideálisabb állapot elérése érdekében.

Fotó: FOOD INK. Facebook

Futurisztikus, pedig már benne vagyunk

Beállíthatóak egyedi megoldások, melyek fontosak az egészségünk érdekében. Az ételnyomtatás teljesen átformálja a táplálkozáskutatást, a mindennapokat és a vendéglátást is. Továbbá kihatással lehet az oktatásra, hiszen már nem lesz szükség szakácsokra, csak programozókra. Megdöbbentő, és elég bonyolult társadalmi változásokat is okozhat. Már nem kell várni a zsíroskenyeret, már nem kell órákat tölteni a konyhában, már nem kell vágyni a nagyi palacsintájára. Ha ez a technológia általánossá válik, mindez csak néhány gombnyomás. Keserű felismerés, viszont a jövő záloga lehet ez a technológia.

Képzeld el: kora reggel van, a nem túl távoli jövőben. Kimászol az ágyból, és egy érintőpad felméri szervezeted szükségleteit. Ó, kevés a kalcium? Megnyomsz néhány gombot. Alacsony a vércukorszinted? Újabb gombnyomás. Mit kívánsz fogyasztani? Eldöntöd, beírod. A 3D-s ételnyomtató táplálkozási szempontból optimalizálja a reggelit, és míg te az ugyancsak gombnyomásra elkészülő kávédat fogyasztod, a masina kinyomtatja. A személyre szabott étel, az élelmiszerszakértők szerint, tíz éven belül valósággá válik. Amerikai kutatások szerint a 3D nyomtatással készült termékek és szolgáltatások forgalma 2024-re elérheti a negyvenmilliárd dollárt, 26,4 százalékos növekedési átlagértékkel 2020 és 2040 között. Üzleti megfontolásból is egy új iparág lehet.

Fotó: FOOD INK. Facebook

Üdvözöljük az ételnyomtatásban!

Már létezik olyan étterem, ahol rétegről rétegre, mintegy varázsütésre kezd megjelenni az étel a tányéron. Szinte bármit elő lehet ilyen módon állítani. A FoodInkben, a világ első 3D-s élelmiszernyomtató éttermében már a látvány is megdöbbentő: ha betérünk hozzájuk, a „konyha” lágy rózsaszín fényben fürdik, néhány szék alulról zölden világít. Geometrikus formák lebegnek a falakon. Nem rikító, de nagyon futurisztikus. Amolyan űrhajó-laboratórium kombináció tárul a szemünk elé. Az ide érkező vendégek egy furcsán kinéző készüléket bámulnak lélegzetvisszafojtva a várakozástól. A beprogramozott ételek hihetetlen látvánnyal, szinte a semmiből kerülnek elő. Ez a jövő? Ez a jövő!

Fotó: Flickr

A FoodInk az egész világot bejárta koncepciójával, és nem is ők az egyetlenek ezen a területen.  Bár azóta már visszavettek a lendületből, mégis korszakalkotó megoldásokkal rukkoltak elő.

A kulináris nyomatok manapság egyre gyakrabban találnak utat a fine diningba, legyen szó a kaliforniai Mélisse francia hatású amerikai harapnivalóiról, vagy a katalán La Boscana nyomtatott péksüteményeiről. Tehát miközben otthon küzdünk a szokásos nyomtatóval, valaki már a marhatartárját készíti vele. Egy dolog persze még mindig közös, előbb-utóbb újra kell tölteni a patronokat, a nap végén pedig mindez csak technológia.

Az izraeli Jet Eat startup saját tervezésű terméke ez, ami 2018-ban alakult, alapítói pedig azóta is azon vannak, hogy a „hús” minél ízletesebb, zamatosabb legyen, és hogy valóban olyannak érezzük, mint az eredetit. Közleményük szerint a hús négy fő alkotóeleme az izmok, a benne lévő zsír, a mioglobin (a gerincesek izomszövetében található oxigénkötő fehérje) és az összekötő szövet. Ezt a bonyolult mátrixot másolták le 3D nyomtatókkal, méghozzá pontos megformálással.

Dinara Kasko cukrász, szintén 3D nyomtatót használ. Egyedi, megdöbbentő dolgokat produkál, egyik ámulatból a másikba ejti az embereket. Általa egyértelművé vált, hogy ez a technológia nem ismer határokat.

Fotó: FOOD INK. Facebook

Hogyan is működik az ételnyomtatás?

A 3D-ben nyomtatható ételek száma jelenleg korlátozott a technológia fejlettsége miatt. A legelterjedtebb folyamat az élelmiszerek extrudálása. Pasztaszerű anyagokra van hozzá szükség, mint például a pürék és a habok. Ez elsőre elég furának tűnik, de sok étel a kezdetekben ilyen formát vesz fel, például a sajt, a tészta vagy akár a nyers húsok. A folyamat a legtöbb gép esetében nagyjából megegyezik. A nyersanyagot tartályba adagolják, és extrudálják, ezek pedig egyenként 2D rétegeket alkotnak. A technológia a szakemberek szerint igen nagy fejlődés előtt áll. Nem szabad elfelejteni, hogy más területeken már sokkal hatékonyabbak a 3D nyomtatók.

Fotó: FOOD INK. Facebook

Lehetőség vagy hanyatlás

Az ilyen ételek testreszabásának képessége teljesen új világot nyithat meg a feltörekvő vendéglátósok előtt. Személyre szabott tészta, lélegzetelállító csokoládés alkotások, avantgárd tányérgeometria… A 3D-s ételnyomtatás zseniális szimbiózis, mely a szakácsok számára olyan remekművek létrehozását teszi lehetővé, amelyeket emberi kéz soha nem tudna létrehozni.

A legegyszerűbb, ha úgy fogalmazzuk meg a 3D nyomtatást, hogy hétköznapi összetevőkkel készült ételek, amelyeket úgy dolgoznak fel, hogy egy fúvókán keresztül egy felületre extrudálhatók legyenek. Extra tulajdonság, hogy olyan elemeket is létre tud hozni a technológia, amelyet manuálisan lehetetlen reprodukálni. Hátránya viszont, hogy még a hagyományos főzéshez képest több időt vesz igénybe, illetve az anyagköltséget és a tanulási időt is beleszámítva jelenleg egyelőre elég drága mulatság. Bár az ételnyomtatás technológiája még fejlődés alatt áll, érdemes eljátszani a gondolattal, hogy vajon egy napon a 3D nyomtató éppen olyan alapvető tartozéka lesz majd a konyhának, mint manapság a vágódeszka?

Forrás: https://www.ktchnrebel.com/3d-food-printer-restaurant/

Tags: , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE