fbpx

Manapság rengetegszer jön szembe velünk az a tény, hogy kevés a víz. Nem csak elszigetelt jelenségről beszélünk, mely egy-egy települést, földrészt érint, hanem globális válság elé nézünk. Egyértelmű, hogy ha a jövőnket, a gyermekeink és az unokáink életét szeretnénk jobbá tenni, akkor spórolni kell vele.

Fotó: Pixabay

Mennyi víz áll rendelkezésre?

A Földünk felületének 71%-át víz borítja. Ennek a hatalmas vízmennyiségnek azonban csak egy része, kb. 2,5-3%-a édesvíz, amely az emberiség számára felhasználható. Jelentős része azonban (kb. 80%-a) a sarki jégtakaróban található, így jóval kevesebb van belőle, mint gondolnánk. Miközben a víz iránti igény napról-napra egyre nő, a Föld ivóvízkészlete drasztikusan csökken. Az ENSZ szakkutatói szerint a vízhiány az évszázad végére drasztikus méreteket fog ölteni. Földünk vízkészletének megóvása, és a megfontolt édesvíz-felhasználás közös érdekünk. Nem csak aranyat fog érni, hanem drágább lesz mindennél.

Fotó: Pixabay

Megtörtént, amitől féltünk

Azok a sötét előrejelzések, amikkel mostanában riogatnak minket a tudósok, nem új keletűek. Valóban fogyóban van az alapvető lételemünk. Persze a most élő emberi populációt még nem annyira érinti, de elég komoly válsághelyzet elé nézünk a jövőben. Valóban nagy szükség van a rendelkezésre álló vízkészlet megóvására.

A közvetlenül felhasználható mennyiség nagy részét a mezőgazdaság használja és ipari célokra fordítják. A pazarlás megdöbbentő arányokat mutat, márpedig a vízre a Föld teljes lakosságának szüksége van. Az ENSZ egyik tanulmánya szerint, 50 év múlva 40 %-kal többen élnek majd a Földön, miközben a vízkészletünk rohamosan csökken.

Fotó: Pixabay

Magyarország sem áll jól, de vannak rejtett készleteink

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Magyarország felszíni vízkészletének több mint 90%-a külföldről érkezik. Folyóink vízminőségét és mennyiségét pedig egyáltalán nincs módunk szabályozni. Ettől függetlenül mi jól állunk, mivel az Alföld rétegzett pleisztocén és felsőpannon üledékei hatalmas mennyiségű édesvíz-készleteket tárolnak. Nem használjuk, és nem is foglalkozunk vele, kincset ér. A nemzetközi vízterületi osztályozás szerint is a világ nagy vízadó rendszerei között szerepel ez a terület, éppen ezért nagy jelentősége van a hazai vízforrásaink védelmének.

Fotó: Pixabay

Túl sok vizet használunk

A fejlett országok 2-3-szor annyi vizet használnak, mint amennyit a természetes vízkörforgás biztosítani tud. Emiatt növekszik a hiány, változik a természetes környezet. A vízgazdálkodás csak sebeket gyógyít, nem megoldásokra törekszik. Ehhez adódik hozzá a globális felmelegedés összes negatív hatása, amit sajnos a saját bőrünkön is érzünk. A szakemberek szerint a körforgásos gazdaság lehet az alapja a jövőnek, és ennek tudatában kell lépéseket tenni a vízkészletek észszerű felhasználására, a természeti katasztrófák kiküszöbölésére.

Fotó: Pixabay

Előtérbe kerültek a klímapolitikai lépések, a károsanyag-kibocsátás csökkentése, a társadalom szemléletformálása. A körforgásos vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar megalkotása, az egyének felelősségtudatának erősítése a fenntarthatóság zászlaja alatt kell, hogy működjön.

A vendéglátás érdeke is a víz

A víz egy étterem életében nélkülözhetetlen. Szükség van rá minden területen, a főzéshez, a vendégek kiszolgálásához, és feltétlenül fontos az éttermi higiénia megteremtéséhez. A vendéglátóegységeknek kötelező hideg és meleg vízzel rendelkeznie. A konyhatechnológiai tervezésnél fontos szempont a vízellátás, így figyelembe kell venni a legoptimálisabb megoldásokat.

Fotó: Pixabay

Általános megoldások

  • Soha ne folyassuk a csapot feleslegesen!
  • Javítsuk meg a csöpögő csapokat! Rengeteget spórolhatunk.
  • Válasszunk gazdaságos konyhai gépeket.
  • Amíg várjuk, hogy épp kívánt hőfokú hideg vagy meleg víz folyjon ki a csapból, az addig elfolyó mennyiséget edénybe folyassuk, és később másra felhasználhatjuk.
  • Tartsunk a konyhában egy vizeskancsót, amit hűtőbe is tehetünk. Ha valaki szomjas, ne a csapból folyassa a vizet.
  • Ne használjunk folyóvizet fagyasztott étel felolvasztására.
  • Ne pazaroljuk a jeget/jégkását. A felesleget gyűjtsük edénybe. Ha véletlenül a földre pottyan, vegyük fel, és használjuk növények locsolására.
  • Mind a háztartások, mind a vendéglátás egyik legnagyobb ellensége a vízkő. A konyhai gépek alkatrészein is lerakódik, amely rontja az eszköz teljesítményét, és megrövidíti az élettartamát. Sajnos ilyenkor többször kell használni, feltölteni, így több vizet is használunk. Tehát ha szeretne valaki odafigyelni a vízfelhasználásra, foglalkozzon többet a berendezéseivel!

Közös érdekünk vigyázni a vízre. Próbáljunk meg mindent megtenni azért, hogy a jövő nemzedékeinek is elegendő mennyiségben jusson belőle.

Címkék: ,,,,,,,,,
Partner a sikeres vendéglátásban! 1994 óta szolgáljuk ki a magyar gasztronómiai piacot prémium minőségű alapanyagokkal, kifejezetten vendéglátóegységek, hotelek és profi séfek igényeire szabva. Az elmúlt évtizedekben több mint 10.000 elégedett ügyfelünket támogattuk megbízható partnerként.

Kapcsolódó cikk

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE