Létezik a sushinak egy olyan fajtája, amihez egy különleges hal és egy különleges szakács kell. A sushikészítés legfelsőbb foka következik és annak bátor fogyasztói.
A sushi alapvető szabályai
Amikor Japánra gondolunk, egészen biztos, hogy az első 3 dolog közül, ami eszünkbe jut, az egyik a sushi. A sushi eredendően azt jelenti „savanyú ízű”, és már időszámításunk előtt a 2. században létezett. Rizst ekkor még nem tartalmazott az étel, legalábbis nem ették meg hozzá, csak tartósítás céljából fektették a halat rizs ágyra. Hónapokon át érlelték, ettől a hal elkezdett erjedni, akkor jött elő az „igazi sushi íz”, és csak ezután lehetett fogyasztani. Japánba csupán a 17. századra érkezett meg, de azóta nem csak Japánhoz köthető, de az egész világon az egyik legkelendőbb ínyencség.
![](https://blog.matusz-vad.hu/wp-content/uploads/2021/07/sushi-tal-1-1024x640.jpg)
Mitől lehet veszélyes egy falat sushi?
Akkor, ha olyan halból készül, ami akár mérgező is lehet. De miért enne bárki is mérgező halat? Az ízért és az izgalomért. A sushihoz hozzátartoznak a legnemesebb és legizgalmasabb halfajták. Általában nyersen fogyasztják őket és nagy szakértelmet kíván annak elkészítése. Nem véletlen az sem, hogy Japánban található a világ legnagyobb halpiaca. A Tsukiji piac Tokióban, ahol szinte bármilyen hal beszerezhető. A szigetországban minden hal a tányérra kerül, olyannyira, hogy még a mérgezőtől sem félnek. Így jöhet szóba a FUGU hal (magyarul gömbhal) , amit ha nem elég szakszerűen készítünk elő, az utolsó vacsorája is lehet a vendégnek.
A szakács, aki nem hibázhat
Léteznek kifejezetten fugu éttermek, ahol a szakácsok nem tévedhetnek, mert a vendég azonnal belehalhat a hal mérgébe. A bőrét és a belsőségeit kell eltávolítani ahhoz, hogy ehető legyen, de ezt a szakmát ki kell tanulni. Egy fugu szakács csupán 3 évnyi fugu hal pucolása után állhat munkába, hogy a keze se remegjen a feladat közben. Azt mondják a hal húsa frissen nagyon finom. Nem is nagyon kóstolhatják másként, hiszen a vízből kivéve azonnal pucolják, majd tálalják a szép fehér húsát. Szívesen töltik sushiba, de leginkább érdekességként.
A tökéletes sushi tekercsek titka
A vendégek az egyedi ízét és különböző variációit szeretik ennek a sushinak. Megtalálható benne az ötödik íz is, az umami, a savanyú, sós, édes, keserű íz mellett, ami a hal erjedése során jön létre. Vannak, akik szinte függői ennek az ízélménynek, ezért nem győzik felkeresni a jobbnál jobb sushi bárokat belföldön és külföldön egyaránt. Egyre népszerűbb a különböző ’toppingok’ használata, ami annyit jelent, hogy nem félnek használni a gyümölcs, citrus szószokat, a ropogós elemeket, a fűszerpasztákat, hogy még látványosabbá és változatosabbá tegyék az ételt. Egy szó, mint száz, a sushi egy stílus és életforma, ami az ételen keresztül a keleti kultúrát is becsempészi a vendégek elé.
![](https://blog.matusz-vad.hu/wp-content/uploads/2021/09/blogcikk_banner-1.jpg)
Igaz vagy sem?
Régóta kering az a történet, miszerint egy fugu étteremben egy nagy társaság vacsorázott hosszan, mikor az egyik vendég különös kéréssel fordult a séfhez. Tudván, hogy a fugu belsőségei mérgezők, a halat a májával együtt kérte felszolgálni. A hölgy csupán vagánykodni és bizonyítani szeretett volna asztaltársasága előtt, ezért tette a különös kérést. A legnagyobb hiba viszont nem ez volt, hanem, hogy a séf mindezt fel is szolgálta neki. Tudni kell, hogy a Fugu séfek esküt tesznek arra, hogy legjobb tudásuk szerint szolgálják fel a halat és nem mérgezik meg a vendégeiket. A hölgynek csodák csodájára nem lett semmi baja, a séfet viszont eltiltották a szakmájától is. Sokunkban felmerült a kérdés, hogy miért úszta meg a hölgy mérgezés nélkül, a válasz pedig az lehet, hogy idővel elkezdték tenyészteni a nem mérgező fugu fajtákat is, az étel pedig ebből készülhetett. Ettől függetlenül a kockázat igen nagy volt, és valószínű ettől volt még finomabb a vacsora.