fbpx

Az idei év tele volt izgalmas gasztronómiai eseményekkel, de a 2023 -as is tartogat számunkra izgalmakat. Éppen túl vagyunk a Michelin -csillagok kiosztásán és még jó ideig téma is marad, hiszen rengeteg meglepetéssel járt. Hazánkban most először kapott csillagot vidéki étterem, ráadásul egyből kettőt, valamint a világversenyben érintett Széll Tamás étterme is megkapta a második Michelin – csillagát. Ez már magában is óriási dolog, viszont, ha átkacsintunk a jövő év elejére, nyakunkon a Bocuse d’Or döntője.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia

Bocuse d’Or

A szakácsverseny fináléja január végén fog rajtolni. A Paul Bocuse mesterszakácsról elnevezett esemény döntőjét minden második év januárjának végén rendezik meg Lyonban. Helyszíne a SIRHA Nemzetközi Szálloda, Vendéglátás és Élelmiszerkereskedelmi Kiállítás. A Bocuse d’Or a világ egyik legrangosabb főzőversenye, melyre hazánkból elsőként Széll Tamásnak sikerült bejutnia. Nemcsak a hazai gasztronómiának, hanem az egész országnak nagy eredmény, hogy Magyarország ismét egy olyan nemzetközi eseményen vesz rész, amely óriási érdeklődésre tart számot szerte a világon. Megtiszteltetés és óriási lehetőség arra, hogy öregbíteni tudjuk Magyarország gasztronómiai elismerését, újra nemzetközi színtéren mutathatjuk meg azt, mi mindenre képesek a séfjeink.

A selejtezők

2021.október 21-én zajlott le a Bocuse d’Or magyar döntője a Hungexpo-n. A selejtezőkből ringbe szállt csapatok: Huszár Tibor, a nyírbátori Kakukk Étterem kreatív séfje, Kelemen Roland, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje, Adamek Balázs, a székesfehérvári Diófa Étterem konyhafőnöke, és Dalnoki Bence, az immáron két Michelin – csillaggal rendelkező Stand Sous Chef-je. A megmérettetésen Dalnoki Bence és Nyikos Patrik (commis) nyerte el a munkájával az első helyezést.

Ők képviselhették hazánkat, 2022. március 23-24- én megtartott európai döntőn, ami nem mellesleg hazánkban került megrendezésre. Az európai döntő a selejtezősorozat legnézettebb eseménye. Egész Európa drukkolt a saját csapatainak, hiszen innen egyenes az út a világdöntő versenykonyháiba. A hazai pályán elképesztő siker arattunk. A magyar csapat második lett a Bocuse d’Or európai válogatóján.

Dalnoki Bence chef, Nyikos Patrik commis, a csapat elnöke Szulló Szabina, a coach Széll Tamás előkelő helyezése, fantasztikus öröm a szakma számára, hiszen ezzel az eredménnyel ők azok, akik 2023-ban Magyarországot képviselik a Bocuse d’Or döntőjén Franciaországban.

Magyar Bocuse d’Or Akadémia

Felkészülés a nagy döntőre

A Lyon -ban januárban megrendezésre kerülő végső döntőn, a coach feladatait Széll Tamás látja el, míg a csapat elnöke, Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. A felkészülés persze már régóta folyik, a Hungexpo területén található Bocuse d’Or tankonyhában. Nagyon sokan segédkeznek, több mint húsz szakács tanuló és elhivatott szakács vesz részt a munkában. Kemény időszak, egy kemény megmérettetés előtt. A versenyzők heti hat napot gyakorolnak, felváltva tartanak előkészítő, valamint időre főző napokat.

A kötelező alapanyagok

A 2023-as Bocuse d’Or különösen gazdagnak ígérkezik. A rangos verseny folyamatosan megújul, hogy megerősítse szerepét, inspirációkat adjon a világnak a főzés tudományában és a vendéglátásban. 2023-ban a főszerep a tengeri alapanyagoké és a gyerekeké.

A Bocuse d’Or lyoni döntőjén a szokott módon két ételt kell készíteniük a csapatoknak. Egy látványos, mindenkit elkápráztató tálat, ami már magában is ámulatba ejtő, utána pedig egy tányérra tálalva kell prezentálni. A másik feladat egy eleve tányérra készült fogás. A táltéma kötelező alapanyagait már ismertették. A csapatoknak ördöghal, fekete kagyló és Szent Jakab kagyló felhasználásával kell elkészíteniük az ételüket.

Dalnoki Bence: „Szeretjük az ördöghalat. Fehérhúsú, egyszerű, tiszta ízű, és ha nagyon jól van elkészítve, szaftosabb, mint bármelyik másik hal. Nyilván a tengeri alapanyagok hátrányt jelentenek a közép-európai – és előnyt az északi országok számára, hiszen a mi konyhánkra nem jellemzőek, de ez természetesen nem gátolhat bennünket a céljaink elérésében” Forrás: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

Magyar Bocuse d’Or Akadémia

„Mindig új a Bocuse d’Or”

A 2023-as lyoni döntő másik feladata a tányértéma. A csapatoknak gyerekmenüt kell készíteniük, melynek három fogásból kell állnia és 15 személyre kell főzni. A téma kifejezetten előremutató, hiszen a gyermekétkeztetés a vendéglátás egyik legfontosabb szegmense. Az is meg van adva, hogy a három fogás mindegyikében kell szerepelnie a töknek, az előételnek vegánnak kell lenni, a főételben pedig kötelező elem a tojás. A szervezők szerint ez a téma garantáltan sok kreatív megoldást és meglepő fordulatot hordoz magában.

A verseny sorrend

A világdöntőn nagyon fontos kérdésnek számít, hogy ki mikor állhat be a konyhára. Ezt tradícionálisan sorsolással döntik el. A magyar csapatra rámosolygott a szerencse, hiszen ez alapján a verseny második napján, a második pozícióból indulhatnak. Ez mindenképpen kedvező.

Várjuk a versenynapot, a MATUSZ – Vad cégcsoport természetesen egy emberként drukkol a hazai csapatnak!

Tags: , , , , , , , , ,

Kapcsolódó cikkek

Partnereink

Kövess minket!

INSTAGRAM

YOUTUBE